Tarzan Zéró

Emily Frost története

( The Emily Frost Story )

filmnovella két részletben

1.



UTCÁN. Emily Frost a délutáni forgalomban buszra vár. Jön a busz. Emily fölszáll. Utazik a tömegben. Emily az utasok között az ajtóhoz tülekedik. Leszáll. Bemegy a közeli postahivatalba. Táskájából gyűrött lottószelvényt kotor elő. Gondosan kettétépi. Az egyik felét a gyűjtőládába dobja, a szelvény ellenőrző csíkját gondosan elteszi. Kijön a hivatalból. Éppen jön egy újabb busz. Emily fölszáll, az ajtók becsukódnak mögötte.



OTTHON. Egy férfi rajzol a jól megvilágított konyhaasztalnál. Igazít egy százmárkás bankjegyen. A hazaérkezett Emily hangja az előszobából: „Mit csinálsz, drágám?” Végignézünk a lakáson. Szegényes berendezés. Emily belép a szobába. A férfi nem válaszol. Föláll és Emilynek nyújtja a bankjegyet. –Na? Milyen? –Ó, Ed, mióta próbálkozol ezzel? Mikor lesz ennek vége?! –De ez most tökéletes. A saját anyja sem ismerné föl. – Ed magabiztosan átkarolja Emily derekát. –Gazdagok vagyunk, Emily! Gazdagok vagyunk!!



TRAFIKBAN. Feszült képsorok Ed trafikba meneteléről. Minden mozzanat különös jelentőséget kap. Ed a trafikban cigarettát vásárol. Százmárkással fizet, sokat visszakap.

Ugyanezek a képsorok rövidített ismétlésben. Ed egy másik trafikban másfajta cigarettát vásárol. Ötszáz márkás bankjeggyel fizet. Sokat visszakap.

OTTHON. –Ed, te zseniális vagy! Most veszünk egy autót és egy házat! Elmegyünk nyaralni és úgy élünk, mint a hercegek! Végre megvehetem a nercbundámat! A legdrágábbat. – Ed válaszai: –Minek neked nercbunda? Csak felkeltjük a figyelmet! Le akarsz bukni? Meglapulunk és várunk. Autóból is csak vacak kell. – Emily: –Akkor meg minek ez a sok pénz? Hogy csak nézzük és féljünk? Hogy úgy éljünk, mint a disznók?! –

Ed és Emily rövid, de szikrázó szóváltásban összevesznek. Emily a konyhába vonul. Kiábrándultan bekapcsolja a rádiót. Dzsessz-zene szól.



OTTHON, MÁSNAP. Ed az asztalnál sorozatban gyártja a bankjegyeket. –Te Emily, a trafikba ne menj! Az eladónő legutóbb furcsán nézett rám. Azt hiszem, gyanút fogott. –Ed, nem lesz ebből baj? – Ed ügyel, hogy hangja nyugodt legyen. –Nyugodj meg, Emily. – Erősen csengetnek. A férfi összerezdül. Villámgyorsan pakolni kezd az asztalon. Kintről Emily hangja: „Drágám, a villanyszámlás! Hatvannyolc márka! Van hatvannyolc márkád?”

Ed megáll a kapkodásban. Az asztalt félig beborítják az ötszázasok. Ed alig talál szavakat: –Nézd meg... a kabátom zsebében! A...fogason függ! – Emily hangja kintről: „Hatvanhat-ötven, hatvanhat-nyolcvan... Egy márka húsz még hiányzik.” Emily bekiált a szobába: –Van egy márka húszad? – Ed nem válaszol, lapít a szobában.



AZ UTCÁN. A járdán Emily cipői közelednek. Vadonatúj cipők. A kamera fölsiklik a nő lábán, hogy lássuk, mennyire kiöltözött. Emily igyekszik természetesen mozogni az új ruhában. Megáll a szőrmebolt előtt. PELZ UND LUXUSLEDER. Benyit a szalonba.

Emily a kasszánál térdig érő, pompázatos bundában fizet. A nyakkendős eladó forgatja a háromezer-ötszáz márkát. Kiemel egy bankjegyet. Habozik. A bankó széle szakadt. –Elnézést kérek, hölgyem, de ezt nem fogadhatom el. – Emily elsápad. Nyílik az üvegajtó, egy kövér hölgy tolat be kutyával. Emily fölismeri az alkalmat. Feldönti a hölgyet és kirohan az ajtón. Sikoltozás, a kutya szűköl, Emily bundában rohan az utcán.



OTTHON. Ed lázasan csomagol. Emily zokog: –Ne haragudj, Ed! Én voltam a hülye! Megmondtad, hogy minek nekem nercbunda... Úgyis egy trampli nő vagyok! Nem akartam rosszat! Tudod jól, hogy szeretlek... – Ed bekattintja a bőrönd zárját. –Te hülye kurva! Szedd össze magad! Gyerünk! Egy percünk sincsen! Bármikor itt lehetnek! Most ezek tudják, hol lakunk! Hogy lehetsz ilyen hülye kurva, hogy az igazolványodat a régi kabátodban hagyod?! –Nem vagyok kurva! –De hülyének hülye! Aki a próbafülkében hagyja a régi kabátját, zsebében az igazolvánnyal, és meglóg a bundával, az nem más, mint egy hülye kis tolvaj! Öt perc múlva nyomunkban a rendőrség! –Mit akarsz most... csinálni, Ed? –Fölülünk az első gépre, vagy... Nem is tudom... Innen el, az biztos! Vagy jobb lenne valami csendes helyen meghúzni magunkat... – Emily a kezét tördeli: –Utazzunk Berlinbe az anyámhoz! Az nagyváros, könnyebben eltűnhetünk! – Ed felmarkolja a bőröndöket: –Kuss! Lefelé a lépcsőn!



UTCÁN. Elöl megy Ed, farkasként lohol a bőröndökkel. Nyomában Emily, nercbundában. –Te Ed, nem erre van a pályaudvar! – Ed törtet, csak hosszú szünet után válaszol: –Hülye leszek odamenni! Hemzsegnek a hekusok! – Emily botladozva követi Ed-et, aki sziklaszilárdan lohol. Az utcasarkon neonfény villog: PALMA HOTEL.

Képváltás. Bent. A hotelportás felpillant a nyilvántartó könyvből és látja, hogy a vitrin előtt elrohan egy férfi bőröndökkel. Nyomában egy nercbundás nő. A portás visszasüllyed a könyvbe. Újra felpillant. A fickó és a nő visszajöttek. A hotel vitrinje előtt állnak. A fickó vitatkozik a nővel.

Képváltás. Kint. Ed nyugtatja Emilyt. –Szedd össze magad! Nem szabad feltűnést keltenünk! Ide bemegyünk és kiveszünk egy szobát. Csak két napra. Addig kiszagoljuk, mi a fene van. – Nyílik az ajtó, bemennek a szállodába.

–Tévé van? – kérdezi Ed a portástól. –Fontos, hogy legyen tévé. – „Nálunk minden szoba rádióval van felszerelve, uram.” – Ed átveszi a kulcsot. Bőröndökkel kezében Emilyt a lépcső felé tereli. –Menj előre! – sziszegi a nőnek.



HOTELSZOBÁBAN. Ed egy kopott fotelben az ablaknál ül és a rádiót hallgatja. Emily bundában fekszik az ágyon. –Tiszta szar ez a hotel. – Ed nem válaszol. Emily újra próbálkozik: –Fogkefét tettél be? – Fölül az ágyon és kinyitja a másik ágyra dobott bőröndöket. –Pénz?! – lepődik meg. Ed ránéz:

–Miért, mit gondoltál, mi van benne? –Mennyi ez? –Nyolcszáznegyvenezer márka. Idáig jutottam. Még két nap, és elértem volna az egymilliót. Hat év munkájával csinálhattam volna egymilliót. Két napon múlott. –Akkor fogkefe nincs? – Ed újra kibámul az ablakon: –Nincs.



UGYANEZ A HOTELSZOBA, ESTE. A rádió zenét sugároz. Emily még mindig kabátban fekszik az ágyon, csakúgy, mint Ed, aki a fotelből bámul az utcára. Emily megfordul az ágyon és megszólal: –Holnap veszünk fogkefét. – Ed fölnevet: –Háromszáz darabot! Egy ötszázasért háromszáz fogkefét kapsz.

–Csak ötszázasok vannak? –Csak. – A rádióban elhalkul a zene. Bemondó: „A nemzeti lottósorsolás nyerőszámai ezen a héten a következők...” – Ed fölugrik a fotelből: –Ha lemész fogkeféért, megöllek! – Emily: –Nyugodj meg, Ed! Nem veszek fogkefét. Nem csinálok több ostobaságot. Inkább menjünk sétálni!

–Ilyenkor? –Ilyenkor. Gyere már! A séta megnyugtat. Veszünk egy újságot. Abból megtudhatjuk, mi a helyzet. –

A szálloda halljában a portás pultjára zöld keretben kitéve a nyerőszámok. Öt, tizenkettő, harmincnégy, hatvanhat, hetven és kilencven. Emily és Ed kisétálnak az utcára.



ÚJSÁGKIOSZK, ÉJJEL. –Kisebbje nincs? – kérdi az újságos Ed-et, aki egy ötszázast nyújt. –A gyorsbüfében fölváltják, ott szemben.



GYORSBÜFÉBEN. Néptelen asztalok. Emily és Ed sültkrumplis tálcával ülnek. Ed fölugrik. –Van apró! Hozok egy Kurírt! – Kimegy.

Emily egyedül marad a büfében. A távolabbi asztalokhoz egy idős házaspár telepedik. Emily előkotorja zsebéből a gyűrött ellenőrző szelvényt. Nézegeti a papírt, miközben a házaspár őt nézi.

Ed pár perc múlva visszajön. Az idős házaspárnak már hűlt helye. Emily egyedül ül a gyorsbüfében. A férfi az asztalra dobja az újságot. A nő pillantása az újságra esik. Ed fürkészi Emily arcát. –Mi a baj? Valami baj van, Emily?

–Te Ed... Én azt hiszem, nyertem. –Nyertél? Mit? – Emily az újságból olvassa:

–Hatmillió márkát. Ezen a héten hatmillió a nyeremény. A számok a következők: öt, tizenkettő, harmincnégy, hatvanhat, hetven és kilencven. Itt a szelvény. – És az újságra dobja a gyűrött papírdarabot. –Viccelsz? – kérdezi Ed. –Ugye, most viccelsz?

–Miért viccelnék? Itt a szelvény.

Ed az újságra mered. A számokra. Aztán a szelvényre. Fölocsúdik és kiabálni kezd: –Nyertél, Emily! Nyertél! Nyertél! – A kiszolgáló fiú kíváncsian feléjük néz. Ed suttogásig halkítja a hangját: –Te nyertél hatmillió márkát! Úristen! Föl sem fogom, mennyi pénz! Hurrá, Emily! Gazdagok vagyunk! – Ed lelkesedése alábbhagy. Tekintete megváltozik és levegőt kapkodva préseli ki a száján:

–Emily, te nyertél hatmillió márkát! ...Gazdagok vagyunk! Gazdagok!

Emily a büféasztalra könyököl és kimérten mondja: –Az annyi, mint ötmillió fogkefe. Mi leszünk a világ urai! Rajtunk áll, hogy ki moshat fogat. – Ed elvigyorodik: –Szép! Ez az első jó ötleted az idén.



ISMÉT A SZÁLLODÁBAN. Ed belép a hallba, kezében két hatalmas bőrönddel. Alig bírja vonszolni őket. A lépcső felé igyekszik. –Még két napot maradunk! – veti oda a kíváncsi portásnak. A nehéz koffereket végigveri a lépcsőfokok oldalán. Kopog a szobaajtón. „Ki az?” – kiált bentről Emily.

–Nyugi, nyugi, csak én. – Képváltás. Bent a szobában Emily mohón kérdez:

–Odaadták? Nem volt semmi baj? Mit kérdeztek? Előbb mutasd, mutasd! – Kinyitják a bőröndöket. Mindkettő rogyásig tele pénzzel. –De kurva nehéz!– fújtat Ed. Végighasal az ágyon. Emily tapogatja a kötegeket: –Megszámoltad?

–Hülye vagy? Hogy lehet ennyi pénzt megszámolni?! Egyszerűen elhittem, hogy annyi, és kész. Elég volt idáig cipelni! –Milyen nevet mondtál?

–Hogyhogy milyet? A sajátomat! Meg aztán a szelvény. Itt a szelvény és kész! –

Emily Ed nyakába ugrik: –Milyen szép pillanat! Mindig erről álmodoztam! Most van hatmillió-nyolcszáznegyvenezer márkánk! Most végre veszünk egy repülőgépet és egy kastélyt, és... és... Ed, a többivel mit csinálunk?

–Őszintén szólva, fingom sincs – Ed megfordul az ágyon és bekapcsolja a rádiót.



UGYANABBAN A HOTELSZOBÁBAN, MÁSNAP. Emily: –Miért vagy olyan szomorú, drágám? Költözzünk el a Ritz-be! Itt már úgyis gyanúsak vagyunk. – Ed: –Nekem tetszik itt. Kis szaros hotel, de jó. – A szobában halomban állnak a hozatott pizzák kiürült dobozai. Ed folytatja: –Ül egy furcsa pasas a hallban. Neked nem tűnt fel? Állandóan újságot olvas. –Hülyeség! Túl sok filmet nézel. –Filmet? Két hete csak rádiót hallgatunk. Itt rostokolunk ebben a szaros szobában és rádiót hallgatunk. –Inkább mennénk Berlinbe az anyámhoz! Vagy a Ritz-be. –Nem jó! Ott túl sok a gazdag, és ez nagyon feltűnő. Emily dühösen felül az ágyon: –Gazdag? És mi nem vagyunk azok?! Itt ülünk egy valag pénzen és te azt mondod, hogy „ott” sok a gazdag? Elment az eszed!

–Nem, mi nem vagyunk azok. A gazdagok élvezik a pénzüket. A ragyogást. Vacsorázni járnak a tudom is én, hová... Én meg két hete hallgatom a rádiót ebben a szaros szobában a hülyeséged miatt! Mi bujkálunk, Emily, és ezek a kofferek egyszerűen csak nehezek! – Emily magához tér. –Igazad van, Ed. Rádió és pizza! Hát ez fényes élet! – Ed föláll a fotelből és végigdől az ágyon. Az újságot a földre dobja.

–Nem találok semmit erről a szőrme-ügyről. Hallgatnak. Mintha nem történt volna semmi. – Lekapcsolja a lámpát az ágy fölött. A szobára sötét borul.

–Különös!



A SZÁLLODA HALLJÁBAN. Az ajtó mellett egy férfi újságot olvas. Ed éppen fizet. –Tizenöt nap, az annyi, mint ezerháromszázötven márka. Meddig maradnak? – A portás Ed elé teríti a számlát. Ed előkapar három ötszázast. Igyekszik úgy helyezkedni, hogy testével eltakarja a pénzt az újságolvasó elől.

–Még két napig. Szerdán elmegyünk. – feleli Ed. –Ötszázasok? – kérdezi a portás. –Kisebbje nincs? Nem tudok visszaadni. – Ed összerezzen. –Akkor majd holnap. – Visszahúzza a pénzt a pultról és zsebre gyűri. Nyugalmat színlelve kisétál az ajtón, az újságolvasó mellett. De az utcán meggondolja magát és visszamegy, fel a lépcsőn.



A HOTELSZOBÁBAN. –Csomagolj, Emily! Ma hajnalban lelépünk! – Ed összevissza dobálja az üres pizzás dobozokat. –Csomagolni? Mit? Még egy törülközőt sem hoztunk, csak pénzt! – Emilyt hatalmába keríti a nyugtalanság.

–Hajnalban? Miért nem nappal? És hogy megyünk innen ki? Éjjel zárva van a bejárati ajtó! –Bízd csak rám! Mindent kiterveltem. A legjobb, ha most alszol. Négykor ébresztelek. –És hogy akarsz lelépni? –Kimászunk az ablakon. Nem túl magas az emelet, és esőcsatorna is van. –Megbolondultál? Hatmillió márkával kimásszak az ablakon?! –Nem kell vinni. Ha leértél, ledobom neked a bőröndöket. –Te begolyóztál! Akár a filmekben, mi?! És a fölhasogatott lepedőket összekötöd, mi?! Ki a fene vagy te, James Bond? –Pontosan úgy. Ez a legvalószínűtlenebb, tehát ez fog sikerülni. –Ed, vigyél valaki mást! Másszál ki a takarítónővel vagy bárki mással, de én reggel kisétálok az ajtón. –

Ed abbahagyja a papírdobozok turkálását. Magához húzza Emilyt. –Nyugodj meg, drágám! Tudod, hogy szeretlek. – Átkarolja a nőt és magával rántja az ágyra. –Aludjál! Hunyd be a szemed! Meglátod, minden jóra fordul. – Emily a férfi vállára hajtja a fejét. –Jaj, Ed, én félek! – Ed lekapcsolja a lámpát. Nyitott szemmel fekszik.



HAJNALBAN. A kitárt ablaknál Emily vacog. Összehúzza a bundát a mellén.

–Fázom! Félek! Én nem megyek! – Az ablakból fehér lepedőfolyondár lóg az utcára. Ed üres pizzás dobozokat hajigál a járdára. A lezuhanó dobozok hatalmas zajt csapnak, de nem történik semmi. Ed minden doboz után hallgatózik. –Ed, ez hülyeség! Hülyeség! –Pofa be! Indulj! –És ha leszakad?

–Akkor a dobozokra esel, nem ütöd meg magad. De nem szakad le!

–Kipróbáltad?

–Kipróbáltam!

–Mikor?!

Ed habozik, mit mondjon. –Akkor te még nem is éltél, amikor ezt kipróbáltam. Ne pofázz, másszál le! Csendben! –

Képváltás. Lentről, az utcáról látjuk, hogy Emily szerencsésen megérkezik. Ed kihajol az ablakon. –Mehet? – Emily tétován hadonászik: –Jöhet! – A férfi eltűnik a párkány mögött és újból megjelenik egy bőrönddel. Kigyűri az ablakon. –Az első! Most! – elengedi a bőröndöt. Puffanás és halk sikoly.

Képváltás. Felülről, az ablakból látjuk, hogy Emily a fejét fogja. A bőrönd a járdán hever. –A fejemre dobtad! Majdnem agyoncsaptál! Szédülök! Segítség!

–Ne ordíts, te hülye! Itt a második! Kapd el! – Ed elengedi a bőröndöt.

Képváltás. Alulról a zuhanó bőrönd. Képváltás. Föntről látjuk Emilyt, amint négykézláb a járdán matat. Nem messze a járdán hever a második bőrönd. Az ütéstől szétnyílt. Szanaszét papírpénzek hevernek. –Szedd össze! Szedd össze gyorsan! – Ed dobja a harmadik bőröndöt. Tompa puffanás. Emily hátát találja el. A nő négykézláb hisztérikusan zokog: –Haza akarok menni! Haza akarok menni!

Ebben a pillanatban egy autó fordul az utcába. Távoli fényszórókat látunk. Közelednek. Ed a párkányhoz lapul. Visszafelé cibálja a lelógó lepedőket. Emily észreveszi az autót. A bőröndöket a falhoz rúgja és ráfekszik a szétszóródott pénzre.

Az autó a fekvő nő mellé ér. Lassít. Idős házaspár ül a kocsiban. Az öreg tyúk letekeri az ablakot. Emily hallja, amit a férjének mond: „Ez a nő részeg! Ide érzem az ital szagát! Hajtsál tovább, Ed!” Az öreg pasi gázt ad. Az autó eltűnik az utca végén.

Emily mozdulatlanul fekszik a járdán, csukott szemekkel. Csak halljuk, ahogy a mi Ed-ünk lemászik a lepedőn. A folyondár elszakad. A reccsenésre Emily fölnéz. Ed áll fölötte, kezében a negyedik koffer. Fancsali képet vág. –Kiment a bokám! –Hazudtál! – Emily bőg, mint a vízfolyás. –Ha kipróbáltad volna, rájössz, hogy gyengék a lepedők! –Inkább segítenél! – Ed sántikálva ugrál és tömi a pénzt a bőröndbe. –Nem fér bele! Szétszóródott a pénz és most nagyobb a térfogata. Nem fér a bőröndbe! –Hagyjuk itt ezt a szart és meneküljünk! – Emily ül a földön és zokog. –Nem hagyunk itt semmit! – Ed fölvesz egy pizzás dobozt a földről és belegyűri a maradék pénzt. –Vigyed! – A férfi bal kézre markol két bőröndöt. Fölveszi a harmadikat és elindul. Erősen sántít. Emily-hez fordul: –Gyere! Hozzad a kicsit, meg azt a dobozt! – Emily föláll a földről. Fölveszi a dobozt és a nercbundájához szorítja. –Hát kellett ez nekünk? Hát kellett ez nekünk?! – Elindul Ed után. A férfi visszazavarja: –És a kisbőrönd, te hülye? – Emily pár lépést visszajön, felmarkolja a bőröndöt és Ed után szalad.



EGY AUTÓPARKOLÓBAN, HAJNALBAN. Ed és Emily egy szupermarket néptelen parkolójában üldögélnek. A hatalmas betonon elszórtan néhány autó áll. A háttérben világít a szupermarket üvegportálja. Ed a földön ül. Hátát egy roggyant Citroen kerekének támasztja. A bokája dagadt. Emily tőle jobbra, az egyik bőröndön ül. A pizzás dobozt szorongatja. –Mit szólnál, ha alapítányt tennénk a szegények javára? – Ed hosszú szünet után szólal meg: –Aztán miféle alapítványt? –Csak úgy mondtam – feleli Emily. Végül azt mondja: –Fázom. – Ed maga elé bámul. –Szívesen innék sört. –Ha kinyit ez az izé, bemegyek és veszek neked sört. Nem érdekel a galiba. Reggel veszek neked sört. Aztán elpárolgunk. Amilyen gyorsan csak lehet. – Ed megélénkül: –Add ide a papírdobozt! – Emily azonnal odaadja. A férfi öngyújtót vesz elő. Meggyújtja a dobozt. Erősen füstöl. Vastag a papír. Nehezen ég. – Emily a bőrönddel együtt közelebb húzódik a tűzhöz. –Látod, milyen boldogok voltunk! Te szépen hamisítottál odahaza, én meg takarítónő voltam. De szép idők voltak! – Melegednek a pénzmáglya gyér tüzénél.



EMILY A METRÓBAN. –Te most ide szépen leülsz és megvárod, míg visszajövök! Te beteg vagy, Ed! Nem szabad mozognod! Ülj le ide és várj meg! Elsózok egy bőröndöt, hogy ne kelljen cipelnünk. És ha valami jót is teszek vele, talán a szerencse is ránk mosolyog! – Képek a túlsó peronról, arról, hogy Ed tiltakozik, de végül leül. A két koffert maga mellé igazítja. A kicsi bőröndöt a mellére karolja. A lábát kinyújtva ül. Emily beszáll a következő szerelvénybe. Ed egyedül marad az állomáson. Várakozik. Emberek jönnek-mennek. Az állomáson hol tömeg, hol meg üresség van.

Emily érkezik a másik irányból. A túlsó peronról integet. Ed éppen csak félre fordítja a fejét, a nő máris mellette áll. –Na, mi van? – kérdezi a férfi. –Nincs bőrönd? –De nincs ám! Jót tettem! –Kivel? –Mindenkivel. A világgal. –

Ed arca gúnyosra vált: –Ez már döfi! – Várja, hogy a nő belekezdjen. –A végállomáson láttam egy hirdetést, hogy vasszékek eladók. Nyolcezer darab. A hadsereg kiselejtezte és most eladják. –Na és? – Ed feszülten figyel. –Mit és? Megvettem. –Mind a nyolcezret? –Miért ne? Darabja csak tíz márka! –De abban a bőröndben hatszázezer volt! Mit tettél a többivel? –A folyóba dobtam. Elsüllyedt a bőrönd a vízben. – A férfi elképed. –Te komplett hülye vagy! Remélem, hamis pénz volt! –Dehogy volt hamis! Nem vagyok hülye! Azt is kértem, hogy szereljék föl a székeket. Átalányban kétszázezerért fölrakják.

–Szereljék föl? Hová? –Mindenhová. Nagy ez a város, nem is sok a nyolcezer szék. Szereljék föl az utcákon, a parkokban meg mindenhová. Így legalább le lehet ülni. És jól le kell csavarozni a székeket, nehogy az emberek ellopják. –

Ed mereven bámul, mint egy hülye. Emily folytatja: –Ez nekünk is ajándék. Ha elfáradunk, le tudunk ülni. Meglátod, milyen jó érzés lesz a saját székeden ülni a Herzogstrassén! – Emily a bundája zsebéből elővesz egy üveget. –Ja, és vettem neked sört. De nyitóm, az nincsen.



ISMÉT AZ UTCÁN. Emily megy elöl, fújtatva cipeli a két nagy koffert. Mögötte Ed sántikál a kisbőrönddel.

Képváltás. Emily egy lopott áruházi bevásárlókocsit tol, rajta a két nehéz koffer. Ed sántikálva követi a kisbőrönddel.

Képváltás. Emily a bevásárlókocsin Ed-et tolja, aki a bőröndökön ül. Mennek az utcán, a nő tolja a kocsit, a férfit és a pénzt. – Ne figyelj oda! Nem érdekel, mit mondanak az emberek! – mondja Emily a beteg férfinek.

2.

EGY ÁRUHÁZBAN. A lámpaernyők között egy kövér nő válogat. –Vagy inkább csíkosat? – kérdezi öreg férjét, aki egy ódivatú állólámpa nyelét szorongatja. –Felőlem... – morogja a férfi kockás zakóban és unottan követi Elzát. –Nézd ezt a pirosat! Próbáljuk rá! – Elza nyújtja a lámpaernyőt. A férfi vonakodva fölteszi a régi nyélre. – Na? Milyen? – kérdezi Elza diadalmasan. – Ugye, jó? – A férfi ingatja a fejét. –Hm... hm... – Mondd meg, ha nem tetszik! Mondd csak meg, Eduárd! Olyat nem veszünk, ami nem tetszik neked is, meg nekem is! – Olyan lámpaernyő nem is létezik – morogja a férfi.

Az eladó segítőkészen hozzájuk lép. –Megkönnyíthetem a választást? – kérdezi mosolyogva. Elza hálásan feleli: -Olyan lámpaernyőt keresünk... – Eduárd közbevág: -Amilyen nem létezik. – Elza súlyos pillantással lecsapja Eduárdot: -Ami jól áll a régi pálcán, ami nem túl drága, és ami vidám hangulatot kelt. – Eduárd sunyít és nem szól. Az eladó: -Nehéz választás... De talán segíthetek ebből az óriási választékból. Ajánlhatom például ezt. – Az nem jó, mert zöld. –Talán ezt a sárgát, rojttal a szélén? – Az nem tetszik, mert rojtos. – Az öreg férfi közbekotyog: -Pedig egészen jó rojtok! – Kézi munka! – támogatja az eladó Eduárdot. Elza megfordul és tagoltan mondja Eduárdnak: -Azt nem! Rojtosat nem! Azért, mert: csak! – A férj leereszti a lámpa nyelét: -Hhh... Így elég nehéz!

Az eladó leveszi a polcról a sárga rojtos lámpaernyőt. –Az árcédula csak huszonnégy márkát mutat. – Eduárdban fölcsillan a remény: -Legalább próbáljuk föl a nyélre, ha már elhoztuk otthonról ezt a nevetséges botot! Az még nem kerül pénzbe. - Az eladó ráteszi a nyélre az ernyőt. –Megengedik? Tessék! – Elza hallgat, utálkozva nézi az ernyőt. Eduárd óvatosan megszólal: -Nem is olyan rossz. Vajon milyen lehet a fénye? – Az eladó buzgón siet a válasszal:

-Próbáljuk ki! Hozok egy villanykörtét az aprócikk-osztályról. – Elza és Eduárd kelletlenül várakoznak. Az eladó visszajön. -Ha megengedik, be is csavarom. Biztosan vidám hangulatot kelt! A konnektort bedugjuk ide az elektromos hálózatba. ...Tessék! – és színpadias mozdulattal felkattintja a lámpát. A fény fölizzik, az égő serceg és kicsapja a biztosítékot.

A lámpaosztályon kialszanak a fények. A vásárlók elhallgatnak. Döbbent csend, majd sikoltozás: -Tűz van! Tűz van! – Elza hangosan kiabál: -Tűz van! - Az eladó össze-vissza kapkod: -Hol a tűzkapcsoló? Nincs tűz! Nyugalom! Nincs tűz! – Eduárd villámgyorsan kirántja a csatlakozódugaszt a konnektorból és a kijárathoz rohan. Nyomában Elza törtet a vásárlók között. Példájukat mások is követik. A vásárlók sikoltozva tülekednek a kijárat felé.

Pár pillanat múlva Eduárd és Elza kint vannak az utcán. –Balra, a mellékutcába! – fújtat Eduárd. Kezében az állólámpa; a sárga ernyő himbálódzik a nyélen.



EGY MELLÉKUTCÁBAN. Elza kicsit liheg. A lámpaernyőt mustrálja. -Milyen jó kis ernyő! Nem is volt drága. – Eduárd bosszúsan felel: -Túl hamar kezdted a pocskondiázást. Volt ott ötvenhárom márkáért is! Ha kicsit vársz még, levette volna azt is. – Elza békítően: -Milyen jó trükk! Mindig bejön. – Eduárd leinti:

-De mindig csak egy helyen. A Mars and Merkur most megvolt. Gyerünk haza!

Ballagnak az utcán az állólámpával. Elza megszólal az utca végén: -Tudod, mi kellene hozzá? Egy szép ágytakaró! –



BAZÁRBAN. Elza a pult mögött unatkozik. A „Z und E” áruház katalógusát lapozgatja. Nyílik a trafik ajtaja, belép egy férfi. Elza sietve köszön és feláll a székről. –Mit parancsol? – A férfi természetes hangsúllyal: -Egy füstszűrős Piraat-ot kérek. – Elza hátranyúl, leveszi a cigarettát a polcról és a pultra teszi.

-Négy márka nyolcvan, kérem. – A pasas vadonatúj százmárkással fizet. A nő visszaszámolja az aprót. –Viszontlátásra! – Viszontlátásra!



MÁSNAP A BAZÁRBAN. Elza a pult mögött egy fehérnemű katalógust nézeget. Az öreg Eduárd hátul kartondobozokat pakol. –Piraatból hozzál ki néhányat! – szól hátra Elza. – Füstszűrőset! – Eduárd megjelenik néhány dobozzal és a polcra rakosgatja. –Milyen gyönyörű fehérneműk! – sóhajt Elza. – És milyen drágák! Kétszáznál kezdődik egy valamirevaló darab! – Eduárd befejezi a rakosgatást. -Ha úgy vesszük, akkor igen. – Kétértelmű hangsúllyal nyomja meg a szavakat.

Nyílik az ajtó, belép a tegnapi férfi. Elza köszön és feláll a székről. –Mit parancsol? – Egy Viking Light-ot lesz szíves. – Elza hátranyúl, leveszi a cigarettát a polcról és a pultra teszi. – Öt márka negyven, kérem. – Meg egy öngyújtót is. – Hat márka hatvan. – A férfi ötszáz márkás bankjeggyel fizet. Elza elbizonytalanodik, nehezen kotorja össze a visszajáró pénzt. –Viszontlátásra! – Viszontlátásra!

Alig csukódik be az ajtó a vevő mögött, Elza megjegyzi: -Ez a pasas mindig zárás előtt jön és nagy pénzzel fizet. Biztosan a felesége fizetését költi ez is!

– Mit értesz azon, hogy ez is? – Eduárd fölfortyanna, de Elza közbelép. Kifüggeszti a ZÁRVA táblát az ajtóra és a kulcsokkal matat. –Vedd a kabátodat, Eduárd! Fél hét, és mi még mindig itt rohadunk! – Eduárd kabátban kilép a bazár ajtaján. Elza szigorúan rászól: -A kassza megvan? – Eduárd zárja a rácsokat a fémdobozzal a kezében. – És a vacsora? Megvan?



AZ UTCÁN. Eduárd és Elza a buszmegállóhoz mennek. Közben Elza filozofál: -És mi volna, ha lenne pénzünk?! Mire mennénk vele? Semmire, megmondom neked, semmire, mert csak repülne az a gennyes pénz, megint a lóversenyre! Vennél egy kocsit ismét és azt is összetörnéd, meg a Buchs-éknak visszaadnánk az adósságot és már nem is maradna semmi abból a gennyes pénzből... De számlák, azok bezzeg mindig lesznek, hogy rohadjanak meg! – Eduárd komoran hallgatja Elzát, mert mélyen egyetért vele. Igen, ismét venne egy kocsit! Elza folytatja: -De majd te is kapsz valami munkát, nem vagy még vén trottyos! Valami portás, vagy efféle lehetsz még... Még ebben az évben kapsz munkát, figyeld meg! Az idén van a kutya éve. Éppen most te ne kapnál valami munkát? – Eduárd sötéten válaszol: -Szarok a kínaiakra! – Elza: -Jövőre a majom éve jön. Akkor te biztosan kapsz munkát!

Ebben a pillanatban beléjük rohan egy nercbundás nő. Eduárd félre lép, de Elza a falnak tántorodik. – Nem lát a szemétől, maga hülye?! – A nő szó nélkül tovább rohan. Elza utána kiabál: -Rohadjon le rólad a bunda!



OTTHON. Az ablakon bevillog a Palma Hotel piros neonfelirata az utca végéről. Eduárd tévénézés közben sajtos pizzát eszik az ágyban. Elza nem nyugszik, folytatja a szóözönt: -És akkor te is megnézheted magad, ha a trafik bezár! Kevesebben jönnek, mint tavaly ilyenkor. Ebben a rohadt gazdasági helyzetben alig cigarettáznak az emberek. A képeslapok sem úgy mennek, mint régen. Az emberek már nem írnak üdvözleteket. És akkor mi marad? Azokból a szar villamosjegyekből megélni nem lehet. Az se fogy. Már mindenki bliccel. – Eduárd teli szájjal rágyújt és kifújja a pizzás füstöt. – Azért vannak még néhányan. – Elza feldühödik: -Megint az ágyban dohányzol, te disznó! Összemorzsázol mindent! – Eduárd csillapítja Elzát: -Láttam egy hirdetést az újságban. Parkolóőrt keresnek.

– Kutyára szalonnát? Éppen téged vesznek majd fel! Aki régen teherautókat lopott? – Az régen volt. Ki emlékszik rá? Azóta új életet kezdtem. – Elza nem hagyja annyiban, csapkodja az ágyneműt. – Itt is egy lyuk! Meg itt is! Kiégetted a párnát! – Eduárd elveszti a türelmét: -Mindig ezzel jössz, mindig ezzel a rohadt szöveggel jössz! Mikor volt az? Mikor volt?! Már tizennégy éve, hogy semmi teherautó! – Eduárd lecsapja kezéből a pizzát. Elza fölsikolt: -A szőnyegem!

Eduárd kiugrik az ágyból és ordít: -Kinek a szőnyege ez?! Beletaposom a pizzámat a szőnyegedbe! – Tapossa. Elzát sírógörcs rázza: -Megőrültél, Eduárd? Hogyan mosom ki? Hogyan mosom ki? – Szarok rá, hogyan mosod ki! Állandóan belepofázol az életembe, dirigálsz nekem és azt hiszed, te több vagy, mert egy koszos trafikban növeszted a seggedet! Dolgoznék én, ha lenne munkám! Igenis, elmegyek parkolóőrnek! Az éjjeli műszakba, hogy ne is lássalak!

Elza replikázna, de a sírógörcstől képtelen megszólalni. A fotelba rogyik és a melléhez kapkod. –E... Eeee... A gyógysze... – Rosszul van, kapkodva lélegzik.

Eduárd kapcsol, abbahagyja a dühöngést és a konyhába siet. Eduárd hangja a konyhából hallatszik: -Nem találom a gyógyszeredet. Pedig tegnap itt volt! – Elza a fotelban szenved: -A poharak mögött... – Eduárd matat a konyhában. Pohártörés hallatszik. – Akkor az alsó polcon – nyögi Elza elfúló hangon. Eduárd bejön az üres dobozzal: -Tegnap bevetted az utolsó szemet. – Elza alig hallhatóan nyöszörög: -Edu, segíts! Meghalok... Meghalok! – Eduárd megrémül:

-Gyerünk a levegőre! Menjünk sétálni! – Feltámogatja Elzát a fotelből. – A mozgás majd jót tesz. Menjünk sétálni! – Rátuszkolja a kabátot Elzára. – Éjjel? – nyögi Elza. – Éjjel hát! Mit csináljak, ha most van éjjel? Nem mondtam, hogy legyen éjjel, egyszerűen éjjel van és kész. – Kabátot ránt magára, és Elzát kitámogatja az ajtón.



ÚJSÁGKIOSZK. Éjjel. –Kisebbje nincs? – kérdezi az újságárus Eduárdot, és a pultra teszi a fájdalomcsillapítót. Eduárd egy ötszázast nyújt. –Nem tudok visszaadni. Váltsa föl a gyorsbüfében, ott szemben!



GYORSBÜFÉBEN. Elza jobban van. Előtte egy pohár vízben a feloldott fájdalomcsillapító pezseg. Eduárd pizzát eszik és tele szájjal beszél: -Ugye, mondtam, hogy a mozgás segít? – Elza meggyötört, nem szól. A távolabb üldögélő nercbundás nőt nézi. A nő egyedül ül a sarokasztalnál két sültkrumplis tálcával. „Ez egy zabagép” – gondolja Elza – „Mint ez itt.” – Tekintete visszaréved férjére, aki folytatja: -Egy kis mozgás mindig segít. Nem kell mindjárt beszarni, hogy meghalsz. Te mindig károgsz, hogy így, meg úgy. Hogy éhen döglünk, meg a többi. És az ezerkétszáz márka, ami a bankban fekszik? Az semmi? Na, ugye! Az a pénz kihúz minket a bajból. – Elza halkan mondja:

-Menjünk haza! Szeretnék végre lefeküdni. – Megyünk, megyünk. Csak ne szarj be rögtön! Különben holnaptól parkolóőr leszek! – Eduárd lenyeli az utolsó falatot. Föláll. A műanyag tálcát az asztalon hagyja. –Idd meg a gyógyszeredet! – Elza felhajtja a pohár vizet. –Még nem is a tiéd az állás! – Végigméri a nercbundás nőt.

Kilépnek a büféből. Az üvegajtó épphogy becsukódik mögöttük, máris egy fickó lép be Kurírral a kezében.



ISMÉT OTTHON. Eduárd ruhástól fekszik az ágyon. A tévét nézi és pizzát zabál. Elza hangja a konyhából sivít: - Már megint a szexfilmet nézed! – Eduárd nem válaszol. Elza a konyhából: -Nem volt elég?! – Eduárd visszakiabál:

-Nézzelek inkább téged? – Elza megsértődik és elhallgat. Eduárd gúnyolódik:

-És hol nézzelek? Elöl vagy hátul? – Elza bejön a szobába és támadóállásba helyezkedik: -Csak döglesz, mint a disznó és büdös pizzát zabálsz! Az is vagy! Egy disznó! – Eduárd válasza: -Egyem a zúzádat! – Állkapcsával rágó mozdulatokat tesz.



HAJNALBAN. Eduárd nyitott szemmel lapít az ágyban. Képtelen aludni, az állásra gondol. Kikel az ágyból és csendben öltözködik. Elza fölébred. –Hova mégy? – Aludjál, még csak negyed öt. – Elza éberedik. – Hová mégy, Eduárd?

-Megyek kocsikázni. – Ilyenkor? Te megbolondultál! Hová mégy hajnali negyed ötkor? -Mondom, hogy kocsikázni. – Kocsikázni? Miért? – Mert nem bírok aludni. – Elza teljesen fölébred és hápog a csodálkozástól: -És ez elég ok arra, hogy kocsikázni menjél? Negyed ötkor? Hová akarsz te kocsikázni hajnali negyed ötkor?! – Sehová. Csak úgy. Össze-vissza. – Elza fölül az ágyban. –Ha valaki nem tud aludni, akkor bevesz egy altatót! Vagy iszik egy pohárkával és visszafekszik. De nem megy kocsikázni! – Eduárd hangja megszilárdul: -Én megyek kocsikázni! – Elza kiugrik az ágyból: -Akkor én is megyek! – Eduárd lelohad: -Inkább aludnál! – Elza eltökélten: -Nem engedlek egyedül! Én is megyek! – Elza öltözködik. –Micsoda hülye ötlet!

Eduárd kényszeredetten várakozik. -És hová megyünk kocsikázni? – faggatózik Elza. Eduárd dühösen felel: -Nem mindegy? Felhajtunk az autópályára és kész! A gázra lépünk, és kész!

Beülnek a rozoga Datsun-ba. Eduárd kormányoz. Lassan végighajt az üres utcán. -Te, mi az ott a járdán? – kérdezi Elza. Eduárd mereszti a szemét.

-Valaki fekszik a járdán, úgy látom. – A kocsi a Palma Hotel elé ér. -Lassítsak? – kérdezi a férfi. Elza letekeri az ablakot. -Ez a nő részeg! Ide érzem az ital szagát! Hajtsál tovább, Eduárd!

A férfi gázt ad. A járdán fekvő nő elmarad. Eduárd, hogy mégis mondjon valamit, megjegyzi: -Láttad? Tele volt a csaj sajtos pizzával. – Elza velősen válaszol: -Mert egy részeg disznó! Csak te találhatsz ki ilyen marhaságot, hogy hajnalban kocsikázzunk! – Eduárd szemével az utat pásztázza: -Tekerd föl az ablakot! Hideg van. – Elza föltekeri.



AZ AUTÓPÁLYÁN. – Reggelre visszaérünk? Kilenckor nyitnom kell. – Én meg tízre megyek az állásért. – Eduárd behajt egy parkolóba. –Innentől te vezetsz! – Kiszáll, megkerüli a kocsit és áttuszkolja Elzát a vezetőülésre.

Elza tiltakozik: -De hát én nem tudok vezetni! Mintha nem tudnád, hogy nincs jogosítványom! – Ugyan már! Ezt még egy hülye is elvezeti. Automata váltós! Régi szar, de a váltója automata. Gázt neki! Gázt neki, az index már kint van és fönt vagy a pályán!

Elza vezet a néptelen autópályán. A Datsun bizonytalanul száguld. – Nincs senki az úton. Még túl korán van. – Eduárd bekapcsolja a rádiót. A rádióban csupa rossz hír. Bosszúsan elzárja és kibámul az ablakon. Egy tábla húz el mellettük: BERLIN 625 km.

Eduárd ábrándozik: -Nincs is olyan messze. Egy jó kocsival négy óra. Ha most lenne pénzünk, tízkor már a Bismarckstrassén kávézgatnánk. – Minek neked jó kocsi? Hogy Berlinbe járjál kávézni? – Eduárd folytatja: -Egy jó kocsi kétszázezerbe kerül. Mondjuk, egy Porsche. – Csak megint összetörnéd magadat. – Eduárd rendületlenül folytatja: -Vagy egy fasza motor. Egy ezerkettes Harley. Szétvetném a lábamat a nyeregben, aztán gyerünk! Nekem jól áll a szakáll amúgy is. Buknának rám a nők! Még tudnék nekik gyereket csinálni, képzeld!

Elza keze a kormányon izzad: -Ősz lenne a szakállad, te motoros télapó! A sisakod leröpülne a szélben és mindenki látná, hogy kopasz vagy! – Eduárd nem hagyja kizökkenteni magát és folytatja: -Emlékszel, Elza, mennyi hajam volt? Lejártam a klubba súlyzózni minden kedden. – Elza közbe veti: -Szombaton is. – Igen, szombaton is, azért tudtam azt a kötekedő pasast ott a mozi előtt jól bevakolni. ...És arra emlékszel, milyen könnyedén berúgtam a vadászház ajtaját fönn a hegyekben? – Most eltörne a lábad. És jól eláznánk a viharban. – Azok az idők elmúltak, mikor kirándulni mentem veled. – Most már én sem mennék teveled. Mert minek is? Úgysem tudnál mit kezdeni velem! – Ilyen kövér seggel nehéz mit kezdeni! – Te beszélsz, te fittyedt aggastyán, aki kopasz is, meg hülye is?! – Mi az, hogy kopasz? Mi az, hogy kopasz?!

Eduárd vadkan módján tövig letekeri az ablakot. A szél besüvít a kocsiba, Elza haját csapdossa. – Akkor én elengedem a kormányt! Tessék! Áááá! – Elza sikít és elengedi a kormányt. Eduárd odakap, a Datsun billeg. –Fogd meg a kormányt, te hülye! – Tábla húz el mellettük: KÖVETKEZŐ KIJÁRAT 36 km.

Elza fölocsúdik és visszaveszi a kormányt. –Így nem érünk haza reggel kilencre! – A visszapillantóban észrevesz egy kék szirénát. – A szarba! Motoros rendőr! Fékezz! – kiáltja Eduárd. –Lassabban! – Elza a fékre tapos. Eduárd belezuhan a műszerfalba és csúnyán beüti a karját. A kocsi lassul, a rendőr melléjük ér. Elza a férjéhez fordul: -Edu, nem esett bajod? – Eduárd fájdalmasan sziszeg, de hallgat.



A METRÓBAN. Eduárd és Elza jönnek az orvosi rendelőből. Eduárd jobb karján gipsz, balról Elza támogatja. – Ne haragudj, Edu, nem akartam így fékezni... – Eduárd morog: -Még szerencse, hogy nem vette észre a hekus. Akkor többre büntetett volna. – Elza vigasztalja férjét: -Mi az a kétszáz márka? Egy hét alatt visszajön a trafikból. Különben a te ötleted volt a kocsikázás. – Eduárd keserűen: -Elúszott az állás. Fél kézzel hogyan menjek jelentkezni? Te vagy az oka!

Beszállnak a metró kocsiba a többi utassal. A peronon egyetlen ember marad, egy fájós lábú férfi két kofferral. A harmadikat, a kicsi bőröndöt a mellére karolja és kinyújtott lábbal ül. Várakozik. A metrószerelvény kihúz az állomásról.



A FOLYÓPARTON. – Ezentúl minden délután kijövünk sétálni! A mozgás jót tesz! Meggyógyít a folyóparti friss levegő! – Elza és Eduárd közelednek egy széksorhoz, melyen ketten már ülnek: egy fájós lábú férfi két bőrönddel és egy nő, nercbundában. Elza és Eduárd, tőlük távolságot tartva, a székekre telepednek. A párok egymás között beszélgetnek.



Elza: -Gyere, üljünk ide ezekre a székekre. Innen jól látni a folyót.

Eduárd: -Jobban kellene vigyáznod a szívedre, Elza.

Elza: -Igazad van, Edu. – Kis szünetet tart. –Te, ez a pasas jár be zárás előtt a trafikba. Mi történhetett a lábával?



Ed: -Menjünk innen, Emily. Ezek pont ide ültek! Ez a kövér bazárosnő, aki olyan furcsán nézett rám legutóbb! A kopasz fickó biztosan a férje. Ellenszenves alak, azzal a gipszelt kezével!

Emily: -Nem mindegy, hogy ezen a széken ülünk, vagy máshol? Így is, úgy is a te széked.



Elza: -Olyan ismerős ez a bunda! Már mindenki bundát visel, csak én nem.

Eduárd: -Furcsa, hogy ebben a drága kabátban miért üldögél itt a folyóparton. Az ilyenek a kávéházban üldögélnek. Miért nincs a kávéházban?!

Elza: -Mert nézi a folyót. – Kis szünetet tart. – Nézzed te is! Milyen szép!

Eduárd: -Szép a francot! Koszos a víz. Elegem van a folyónézésből. Menjünk haza!



Emily: -Milyen szépek a habok! – Kis szünetet tart. – Milyen szépen játszik a napfény a hullámokon!

Ed: -Ha lefestenéd, vagy szavakkal leírnád ezt a folyót, giccses lenne. De a valóságban mégis szép. Az ember elfelejti a bajait a hullámok láttán.



Eduárd: -Honnan ez a drága kabát, ha nincs pénze kávéra?

Elza: -Csöndben jobban gyógyulna a kezed. Hallgass és nézzed a folyót!



Emily: -Milyen jó itt a széken ülve a folyót nézni! Pont jó helyre tették ezeket a székeket. Ugye, milyen jó ötlet volt?

Ed: -Ühüm. – Kis szünetet tart. – Te, Emily... Meddig nézzük még ezt a folyót?



Most mindenki hallgat. Senki nem beszél. A szereplők szünetet tartanak. Csönd van. Négyen ülnek a folyópartra csavarozott vasszékeken. Nézik a folyót és hallgatnak. Emily halkan megszólal: -Ameddig lehet. – Ed nehézkesen lábra áll.



Ed: -Te, Emily... Hozzám jössz feleségül? Amíg még lehet?



Emily feláll a székről. -Mindig ilyen sánta férjet akartam!



Átölelik egymást és szenvedélyesen csókolóznak. Egy távoli kávéház teraszán váratlanul zene csendül, mely idáig hallatszik. (A képmező alján elindul a stáblista. A nevek lassú mozgással vonulnak a képen.)



A FOLYÓ VIZÉN. Halk evezőcsapásokkal egy csónak közeledik. Suttogást hallunk: -Ervin, közelebb! A széléhez! – A csillogó olívazöldre festett csónakban két férfi ül: egy ismeretlen, akit a szálloda halljából ismerünk és Ervin, az újságárus. Ervin egy horgászbotot lóbál. (A stáblista lelassul és megáll. Visszafelé eltűnik a kép alján.) Ervin meglengeti és elhajítja a horgot.



A FOLYÓPARTON. A horog Emily bundájába akad. Emily sikít, mert a horgász erősen húzza őt a víz felé. A sánta Ed még jobban magához szorítja a nőt. Elza és Eduárd ostobán figyelik a küzdelmet, mely a csónak utasai és a parton állók között zajlik. A csónakban ülő másik fickó gyors evezésbe kezd. Az erős damil valósággal lerántja lábáról Emilyt. A csónak magával vonszolja a bundás nőt a parton. Ed a damil után kapkod. Belecsimpaszkodik Emilybe, aki a földön hempereg. –Vegyed le rólam! Vegyed le ezt az átkozott bundát! – kiáltozza kétségbeesetten.



A CSÓNAKBAN. Ervin berántja a csónak motorját. A motor pöfögve feléled. A lapátok a vízbe merülnek. A csónak nagy erővel megindul.



A FOLYÓPARTON. A motorcsónak vonszolja Emilyt a víz felé. Ed ráveti magát Emilyre és a szőrmebunda egyik karját lefejti róla. A másik már könnyen megy: Emily kibújik a kabátból. A csónak utasai a vízbe rántják a bundát. Emily föláll és a parton fut a sebesen távolodó csónak után. "-Adja vissza! Álljon meg! Állj! Adja vissza a bundámat!" – A csónak gyorsan távolodik. Komoly hullámveréssel vonszolja a vízben a bundát.

Váratlanul egy motorkerékpár tűnik fel a parton. A vezető egyenesen a vasszékek mellé állított bőröndökhöz kormányoz. A bőröndök gazdátlanul álldogálnak az üresen hagyott székeknél. A hátsó utas felragadja a poggyászt és pillanatok alatt elvegyülnek a városi forgalomban. A motorcsónaknak is nyoma vész a távolban.



A FOLYÓPARTON. Ed agyába villan a felismerés: -Az evezős fickó olvasott a szálloda halljában egész nap! A másik meg az újságárus! Kifigyeltek bennünket a szemét tolvajok! Hívjuk a rendőrséget! – Emily megkönnyebbül: -Hála a sorsnak, javul a lábad! ...Milyen jól rám ugrottál! Nincs pénzünk! Jaj, de jó, nincs pénzünk! Hurrá! – Emily és Ed összeölelkeznek a parton. Nevetve kiabálnak, mintha bolondok lennének: -Halló, rendőrség? Itt a pénzhamisítók! Ellopták a pénzünket! Hazamegyünk!



A FOLYÓPARTI VASSZÉKEKEN. Eduárd Elzára néz: -Bolondok ezek, Elza! –Igen, bolondok. – Eduárd: -Azt mondtam, bolondok ezek! – Szerintem is. – Eduárd gyanakodva hallgat. Elza felsóhajt: -Milyen furcsa, hogy ezen most nem vesztünk össze! – Eduárd: -Te nem vesztél össze, te, mert énszerintem igenis bolondok ezek. – Elza nem húz ujjat. Férjét sürgeti: -Gyerünk lámpázni a Margon-ba! Most egy rózsamintásra menjünk! Azt olyan régen szeretnék. – Elza és Eduárd szedelőzködnek.



A MARGON ÁRUHÁZ TEHERKAPUJÁNÁL. Ervin, az újságárus vitatkozik a bőröndök felett a motorossal. -Milyen hülye ötlet éppen egy áruházba rejteni ennyi sok pénzt! – Ez a jó benne, hogy hülyeség. Ez már akkora baromság, hogy tök biztos. Itt nem keresi senki. Csak át kell raknunk kartondobozokba, hogy ne legyen feltűnő. Van egy haver az eladók között, ő majd vigyáz rá. – Mi a neve?

-Edgár. A lámpaosztályon dolgozik. – A két férfi eltűnik a bőröndökkel a raktárépület mögött.



AZ ÁRUHÁZ LÁMPAOSZTÁLYÁN. Elza az eladóhoz fordul: -Ötvennyolc márkáért kissé drágának találom ezt a rózsamintás szörnyűséget. Nézzük, milyen fényt ad! – Edgár, az eladó mosolyogva felkattintja a lámpát. Hangos csattanással sötét borul a lámpaosztályra. (Az elsötétült képen a stáblista ismét felúszik a képmező aljáról.) Kitör a pánik a sötétben: -Tűz van! Tűz van! – harsogja Elza teli torokból. Felcsapnak a lángok. Az emberek menekülnek. Sikoltozás, hangzavar. A lámpaosztály lángokban áll.



AZ UTCÁN, A MARGON ÁRUHÁZNÁL. Tűzoltókocsik érkeznek szirénázva. Reménytelenül harcolnak a mindent fölemésztő lángtengerrel. (A stáblista nyugodt tempóban, zavartalanul vonul a képen.) Eduárd és Elza az áruház előtt veszekednek. –Elég volt! Mindennek te vagy az oka! Én nem is akartam ide jönni! Utoljára hatalmaskodtál felettem! Elválok tőled! Elválok! Kész! – Eduárd alig talál szavakat. Elza erőtlenül a falnak tántorodik: -Én nem akartam ilyen szörnyűséget! Te is tudod, hogy... Csak egy rózsamintásat akartam!

-Baszd meg a rózsamintát! – Eduárd karjaival össze-vissza vagdalkozik a levegőben, mintha megbolondult volna. Pedig csak Elzát ütlegeli képletesen.



AZ ÁRUHÁZ TETEJÉN. Felszakad a vészkijárati vasajtó, egy tűzoltó a tetőre lép. Körülnéz, van-e itt valaki, akit menteni kell. A tető üres. Az áruház tetejéről szép kilátás nyílik a folyóra. A tűzoltó a távolba kémlel. A vízen megpillant valami fehéret. Vajon mi lehet az? A folyón egy kajak közeleg. (A stáblista véget ér.)



EGY CSÓNAKBAN. Emily és Ed jönnek a házasságkötésből. Elöl az új feleség forgatja a lapátot. A fején hófehér menyasszonyi fátyol. Mögötte Ed fekete szmokingban evez.

A víz felszínére felvet valamit az örvény. Egy szétnyílt bőrönd úszkál a vízben. Ed felfordítja a bőröndöt az evezővel. Alatta bankjegyek úszkálnak.

-Emily, te nem vagy hülye! Emily! Emily! Nem vagy hülye! Nem vagy hülye! – kiáltja Ed. -Itt a bőrönd, amit a vízbe dobtál! Felbukkant a felszínre! Itt a hatszázezer márka! Gazdagok vagyunk!

-Hamis vagy valódi? – kérdezi Emily. Hátrafordul a kajakban. A mozdulattól elveszti egyensúlyát és a vízbe esik. A szoknyája szétterül a vízen. Emily a menyasszonyi ruhában olyan, mint egy tavirózsa. Kapálódzik a vízben úszkáló bankjegyek között.

-Miért lenne hamis? Ez valódi! – kiáltja Ed és eldobja az evezőt. A vőlegény fekete szmokingban beugrik a vízbe. Nevetve és boldogan fröcskölik a vizet és fürdőznek a pénzben.

(Vége)