Tarzan Zéró

T U R B Ó B U N K Ó

MÁSODIK RÉSZ

Sweet Sugarpop Love Surrender

1.

Hatalmas robbanás rázza meg a teret. Amikor a füst eloszlik, látjuk, hogy éjjel az útkereszteződésben sárgán villognak a jelzőlámpák. A helikopterre szerelt kamera, mely Max-ot a magasból mutatja, lefelé ereszkedik. Max ernyőt markoló figurája egyre nagyobbodik. A képen látjuk, hogy tüntetők tömege közeledik minden irányból az útkereszteződéshez. Körbefogják Max-ot és a taxit, melyben doktor Diesel elhajtani készül. A tüntetők köveket hajigálnak a kocsira. Pattognak a kavicsok a szélvédőn. A sofőr görcsösen markolja a kormánykereket. -Mister! Hányszor teszi ezt velem? Mindig összetörik a kocsimat! Nem lehetne egy másik jelenetben szerepelnem? Csak most az egyszer!

A doktor letekeri a taxi ablakát és kihajol: -Max! A sofőrt magunkkal visszük. Itt ne felejtsd! – Előreszól a sofőrnek: -Nem bánom, most az egyszer kimenekítem. A következő fordulóig megpihenhet. Azután visszaáll ebbe a jelenetbe. A dolgok állandó körforgásban vannak. Mi is, és maga is. Nem változtathatunk az események dramaturgiai menetén!

A tüntetők oldalára borítják a taxit. Max egy ugrással az ajtóra pattan.

-Doktor! Eljött az idő, hogy ismét meneküljünk! – kiáltja. A taxisofőr revolvert ránt és vaktában lövöldözik a kocsi belsejében. A lemezbe lőtt lyukakból fröcsköl a benzin. Doktor Diesel zsebéből egy műanyag szívószálat vesz elő. Max-nak nyújtja: -Igyál!

A tomboló tömeg letépi a motorház fedelét. Az ütések valósággal záporoznak a kocsin. Néhányan vasrudakkal verik a tetőt. A karosszéria behorpad. Törik az üveg, pattognak a szilánkok. Max lehajol és a szívószálat a benzinsugárba illeszti. Mélyeket kortyol az üzemanyagból. A doktor kinyúl az ablakon és átkulcsolja Max lábát. -Siess, Max! Ezek szétlapítanak teljesen.

-Mister! Most az egyszer ne hagyjon itt!

-Csatolja össze a biztonsági övet! – ordít a doktor a sofőrnek. – Erősen kapaszkodjon belém! ...Max! Kapcsolj a maximumra!

Max tétován fölegyenesedik. A szemén látszik, hogy megrészegült a benzintől: -De hogyan, doktor?

-Nézz föl a magasba, te fantáziátlan robot! Mit látsz odafönt?

-Egy kamerát látok, mely bennünket figyel. Helikopterre van szerelve.

-Ilyenkor mit kell tenni, te dilettáns?

-Elkapni a helikopter leszállócsonkját és fölmászni rá.

-Remek válasz. Tedd meg gyorsan, mert megölnek bennünket a botanisták!

Alsó szemszögből látjuk, hogy Max egy hatalmas ugrással elkapja a helikopter leszállócsonkját és föltornássza magát. Mint egy trapézművész a cirkuszban, a vázra kulcsolja a lábát. Lehajol és kirántja a doktort a szétzúzott kocsi ablakán. Doktor Diesel lábán erősen kapaszkodik a rémült sofőr a kiszakadt vezetőülésbe szabályosan becsatolva. A helikopter a magasba emelkedik. Alul a tomboló tömeg miszlikbe zúzza a kocsi maradványait.

*

A helikopter fülkéjében a kamera mögött szorong a stáb. Nyílik a fülke ajtaja. A doktor lép be elsőként. Mögötte Max és a taxisofőr, a vezetőülésbe szíjazva.

-Megmenekültünk! Folytatjuk a történetet! – mondja a doktor a meglepődött stábnak.

-Üdvözlöm Önöket a fedélzeten! Én a pénzemet adtam ehhez – feleli egy férfi és amennyire a szűk hely engedi, a kezét nyújtja. A képmező alján ekkor megjelenik a felirat:



ARTHUR ARDANZO PRESENTS



A felirat eltűnik. Már egy baseball-sapkás másik férfi parolázik a doktorral.

-Én vagyok a film rendezője. – Ekkor a képmező alján a következő feliratot látjuk:



A FILM BY YVAN VALVAZOR



A felirat eltűnik. Egy harmadik férfi a golyóstollát mutatja a doktornak.

-Amit én ezzel a tollal írtam. – Ezzel párhuzamosan a képen megjelenik a felirat:



SCREENPLAY TARZAN ZERO



Ez a felirat is eltűnik.

-Ő vette fel a képsorokat. Ezzel a kamerával! – szól a rendező és egy kollégára mutat. A fickó kezét nyújtja a kamera mögül Max-nak és a doktornak.

-Örvendek! – Ekkor a kép alján ezt olvashatjuk:



CAMERA VITTORIO STORARO



A betűk eltűnnek. A képbe oldalról behajol egy nő és integet.

-A ruhát, ami rajtatok van, én terveztem. – A képen megjelenik a felirat:



COSTUMES FLORA FLAUBERT



-Gratulálok! –feleli doktor Diesel.

-Klassz vagy, Flora. Imádom a csöveimet! – vigyorog Max a nőre. – Ki szerezte a zenét, amit most hallunk?

-Ott ül a mi Frankie Boy-unk! Hé, F! Vendégeink vannak!

A bajuszos fickó a rádió mögött leveszi fejéről a fülhallgatót. Barátságosan mosolyog és a rádiókészüléket tekergeti. Rockzenét fog az éterben. -Ez Zappa!

A névvel együtt jelenik meg a képfelirat:



MUSIC BY FRANK ZAPPA



Eltűnik a felirat.

-És most lássuk a főszereplőket! – szól a rendező. Az egész stáb Max-ra és a doktorra tekint.

-Helló! Én Max vagyok– nyögi Max és a kamerába integet. Alul előtűnik a felirat:



MAX IMA



Eltűnik a kiírás.

-Otto Diesel a nevem – mutatkozik be a doktor. Felvillan a felirat:



VERA VENTILLATOR



A doktor a képmező aljára tekint. –Ez valami tévedés! Ezzel a névvel csak később találkozunk. A felirat eltűnik. A rendező a taxisofőrre mutat: -Ki ez a fickó?

-Epizodista. Egyszer kimarad a dobásból – feleli a doktor. Meghúz egy zsinórt. A katapult kiveti a helikopterből az ülésbe csatolt sofőrt.

-Mi viszont a következő jelenetbe igyekszünk – mondja Max. -Ne vesztegessük az időt!

-Készen álltok? Csapó! –kiált a rendező. Az asszisztens krétával felfirkálja a címet a kockás táblára:



S W E E T S U G A R P O P L O V E S U R R E N D E R



Max észreveszi a táblára erősített gyújtózsinórt. -Állj! – kiáltja, de későn. A táblát összecsapják. A drótok rövidre záródnak. Hatalmas robbanás rázza meg a teret. A helikopter darabokra hullik. Füst. Hangzavar. Sikoltozás. A robbanás ereje Max-ot és a doktort a következő jelenetbe röpíti.

*

Amikor a füst eloszlik, látjuk, hogy Max és a doktor egy nyitott, tűzpiros sportautó ülésén ülnek. A doktor megszólal:

-Először is szereznünk kell egy kocsit. Azzal menekülünk az üldözők elől.

-Honnan szerezzünk kocsit? – kérdi Max tanácstalanul és a kormányra teszi a kezét.

-Mit tudom én! – feleli a doktor és kiszáll az autóból. Döngve becsapja az ajtót. Max a másik oldalon követi a doktor példáját. Kiszáll a kocsiból és erősen becsapja az ajtót. A nagy erőtől az ajtó bezuhan az utastérbe.

-Zárd be, különben ellopják! –utasít a doktor.

-Rossz a zár. Leszakadt az ajtó – feleli Max, miközben a kulccsal babrál.

-Akkor a másik oldalt.

Max bezárja a sportkocsi túlsó ajtaját. Gyalogszerrel elindulnak. Max megszólal: -Várjunk csak! Az előbb láttam egy kocsit.

-Hol?

Max hátra mutat. Mindketten megfordulnak. Észreveszik a tűzpiros sportkocsit. -Pompás! Ez éppen jó lesz! – csettint a doktor. Max egy lendülettel a kocsihoz ugrik. Az épen maradt ajtókilincset feszegeti. A kilincs nem enged.

-Be van zárva.

-Hagyd! Majd lopunk másikat – legyint a doktor. – Menjünk gyalog!

*

Utcakép, gyér forgalommal. A romos épületek között a távolból egy rozoga Citroen-kacsa pöfögve közeledik. Doktor Diesel vezet. Max az anyósülésen mélázik.

-Szerencsénk van, hogy ilyen jó kocsit szereztünk! – mondja a doktor vidáman.

-Loptunk – helyesbít Max.

-Ugyan, Max! Ebben a mai világban csak az nem szerez, aki nem lop! Nézzél szét alaposan!

Max kibámul a kocsi ablakán.

-Sejtettem, hogy az a fickó nem tartozott közéjük. Beépített ügynök volt. Amikor a főcímet megláttam a csapótáblán, már tudtam, hogy a kalandok folytatódnak.

-Jól sejtetted. Hamarosan nyomunkban az ellenség.

-Ki az ellenség? Mi elől menekülünk?

-Ugyanaz, aki a jövőben volt.

-És mi hol vagyunk most?

-Punxsut Cityben, a jelen időben. Visszafelé forgattam a felhőket. Most 1994-ben járunk.

-Doktor! Visszakerülünk majd a jövőbe? Ugye, látjuk még a jövőt?

-Ezt mindig megkérdezed. Mintha nem tudnád.

-Hallani szeretném újra és újra.

-Visszakerülünk. De előbb néhány dolgot meg kell tennünk ebben a világban.

-Nem változtathatunk a dolgok dramaturgiai menetén! Ezt maga mondta a sofőrnek.

-Azon nem, de a dolgok lényegén igen.

-Ezt nem értem, doktor.

-Mert te csak egy automata vagy.

-Embernek érzem magam, doktor! Ne nézzen le, mert maga szerelt össze! És zavar ez az állandó tegezés!

-Jól teszed, ha visszaváltozol automatává. Az emberek meghalnak. Ezt akarod?

-Én halhatatlan vagyok. Maga állította a karórámat végtelenre.

-Ezért kell visszaváltoznod emberből automatává. Azt hiszed, nem vettem észre, hogy álmos vagy az utóbbi időben? És mik ezek a szerelmi kalandok?! Változz vissza, Max! Ha ember maradsz, semmi esélyed sincs az emberek ellen!

-Elég a dumából, dokikám! Inkább mondja meg, mit kell cselekednem!

-Ugyanazt, mint eddig. Megmenteni a Földet a pusztulástól.

Max unottan hátradől a kocsi ülésén.

-Ha tudná, hogy ez milyen fárasztó!

Doktor Diesel elengedi a kormányt. Két kézzel galléron ragadja Max-ot és az arcába hajol. –Ez a mi sorsunk, Max! Vissza kell jutnunk arra a mocskos szeméttelepre, hogy újra kezdhessük az egészet! Nem érted, te tökfej?! Az idők végeztéig oda-vissza keringünk az időben! Csak a lényeg változhat, de az is csak akkor, ha mi magunk változunk meg!

-Doktor, maga összevissza filozofál. Inkább vezetne!

-Megy ez a kocsi magától is. Ez jó kocsi – feleli doktor Diesel sötéten, miközben Max gallérját rázza.

A kormánykerék pirosra színeződik.

-Nyomunkban vannak az üldözők! – kiáltja doktor Diesel. – Húzd le a fejed!

Be sem fejezi a mondatot, máris záporoznak rájuk a lövések. A néptelen utcán nincs senki, a rozoga Citroen mégis jobbra-balra billeg a lövésektől.

-A fenébe! – kiáltja a doktor. – Ezek mágneses lövedékek! Tíz perccel ezelőtt tüzeltek ránk és most utolértek bennünket a golyók! Hajtsunk gyorsabban!

A doktor a sebességváltóval küszködik. Nyolcadik sebességbe kapcsol. Csikorogva felpörögnek a kerekek. A szitává lyukasztott Citroen eszeveszett sebességgel kilő. Max annyira beleragad az ülésbe, hogy hátul kiszakadnak a rugók a támlából. Hirtelen megsűrűsödik a forgalom a száguldó kocsi előtt. A szélvédőn keresztül látjuk, hogy előttük csupa sörszállító kamion keresztezi az utat. Carlsberg Beer. ...Vrumm! Heineken. ...Vrumm! Adelscott. ...Vrumm! Foster’s. ...Vrumm! Doktor Diesel rutinosan szlalomozik a hatalmas járművek között. Egy kézzel kormányoz, a másikkal letekeri az ablakot. A teherautók hol jobbról, hol balról teljes sebességgel vágnak előttük keresztbe. A kis Citroen mindig az utolsó pillanatban kerüli el az ütközést. -Ollé! Ollé!!- kiáltja a doktor minden kamion után.

Max sápadtan hallgat az ülésbe szorulva. Összeszedi bátorságát és megszólal:

-Doktor... Van magának jogosítványa?

A doktor válasz helyett tövig nyomja a gázpedált. –Ne izgulj, Max! Te amúgy is törhetetlen vagy.

-Nem lehetne lassabban menekülnünk?

-Nem! Fogytán a benzin. Ha leáll a motor, a lendület tovább visz bennünket. Ollé! – Félrekanyarodnak egy oldalról érkező kamion elől. A műszerfalon a benzinmérő nullára zuhan. Max halkan berregni kezd, hogy a doktor ne vegye észre, leállt a motor.

-Menjünk metróval! Van jegyed? –kiáltja a doktor és egy közeli metrólejáróhoz kormányozza a lassuló gépkocsit. A lendület éppen addig tart, hogy a Citroen a lépcső tetején fennakad. Fölöttük süvítenek a lövedékek. –Hó-rukk! Na, még egyszer! Hó-rukk! – kiáltja együtt Max és a doktor. Ritmusosan előre-hátra himbálóznak az ülésben.

Odalent a peronon kinyílnak az érkező szerelvény ajtói. Az utasok ki-beszállnak. Max és a doktor a lépcső tetején hintáztatják a fennakadt kocsit. –Hó-rukk! – A kocsi átbillen a holtponton. Leszalad a lépcsőn, be a metrókocsi nyitott ajtaján. Az ajtók záródnak és a szerelvény kigördül az állomásról.

*

-Megmenekültünk! – sóhajt a doktor megkönnyebbülve. – Még ülőhelyünk is van. – Az utazóközönség közönyösen szemléli a Citroen-ben ülőket a peronon. A szerelvény befut a Hab téri megállóba. Az ajtók kinyílnak. Az utasok ki-beszállnak. Max és a doktor türelmesen üldögélnek a kocsi ülésén. Max megpillant egy idős nénit a tömegben. –Tessék leülni! – Udvariasan kipattan a kocsiból, hogy átadja a helyét. A néni zöldségekkel tömött szatyrokkal bepréselődik az ülésre doktor Diesel mellé. Kemény, férfias hangon megszólal:

-Kérem a jegyét! – Karjára felteszi az ellenőri karszalagot. Doktor Diesel zavarba jön: -A mi jegyünk... izé... Hol is van? Max, hová tetted a jegyeket?

Max készségesen felel: -A csomagtartóban vannak! – Minden szem rájuk szegeződik. Néhány utas pisztolyt ránt elő és megcélozza a doktort.

A doktor kiszáll. Felnyitja a csomagtartót. A csomagtartó dugig tömve élesre töltött géppisztolyokkal és páncélozott gránátvetőkkel. A doktor felsóhajt:

-Természetesen legalul vannak az érvényes jegyek. Most mindent kipakolhatok!

Kiemel egy gránátvetőt és Max kezébe adja. – Vigyázz, mert töltve van! – Néhány géppisztolyt Max nyakába akaszt. A nénike fenyegetően előveszi a nyugtatömbjét és a golyóstollát: -Pótdíjat fizetnek! Kérek egy káposztát! Vagy azonnal leszállnak!

Max állig fegyverben, halkan kérleli a doktor: -Eddig még nem öltünk meg senkit. Nem lehetne most kivételt tennünk? Nem tetszik a karszalagja! –

A doktor kivesz egy kelkáposztát a néni szatyrából. A gránátvető hegyére szúrja. – Adjunk neki egyet! Majd ráfogjuk a vegetáriánusokra!

A szerelvény megállóba ér. Az ajtók kinyílnak. Max céloz, de megvárja, míg az utasok ki-beszállnak. Mielőtt az ajtók összezárulnának, megnyomja a gránátvető indítógombját. A találat kiveti a Citroen autót a metrókocsiból. Záródnak az ajtók. A gránát robban. Az ablakokra káposztadarabkák fröcsögnek. A szerelvény gyorsít és kihúz az állomásról. Az utasok felugrálnak, hogy átadják ülőhelyüket a doktornak.

*

Max és a doktor gyalogosan kiszállnak a metróból. Egy hatalmas téren állnak. A tér nagyobb, mint Berlinben a Potsdamer Platz vagy mint Pekingben a Tien-nan-men tere; de a moszkvai Vörös térnél mindenképpen kisebb. Max és a doktor a Konzum téren állnak Punxsut Cityben, ebben a gigászi metropoliszban, ahol az irodaházak tetejéről dzsungelszerű, zöld növényzet csüng alá, ahol a benzinkutak lapos tetején flamingók legelnek csapatban és ahol az ivóvíz a csapból folyik (miután az engedélykártyát a lefolyócső számlálószerkezetébe helyezték). E hatalmas téren, ahol most hőseink állnak, egyetlen épület található: a Black Chlorophylla Corporation székháza, melyben a földszinten egy nyilvános vécé üzemel.

Max újratölti a gránátvetőt: -Doktor! Pisilnem kell. Próbáljunk szerencsét! Olyan lövöldözős kedvem támadt...

-Nyugi, Max! Ez a világ legszigorúbban őrzött vécéje. Itt felügyelik az emberi kultúra legfontosabb tárgyi emlékeit!

-Melyek azok, doktor?

-Albert Einstein kávéfőzője, egy „Rádium” típusú elemes zsebrádió-készülék és egy hatlövetű, Samuel Colt-féle antik revolver, mellyel én fogom hasba lőni azt a hűtőszekrényt, amelyik rám támad.

Max csodálkozva hümmög: -Próbáljuk meg a behatolást! Legfeljebb agyonlőnek bennünket, na bumm!

Hőseink odaérnek a márványpalotához. A doktor lenyomja a páncélozott főkapu bádogkilincsét. A monumentális acélszerkezet méltóságteljesen szétnyílik előttük.

Közvetlenül az arcuk előtt egy rájuk irányzott atomrakétát pillantanak meg. Az indítógomb egy rozoga faszéken távolabb üldögélő vécés néni kezében van.

-Lépjenek közelebb! – parancsolja hangosan a néni.

Max keze a gránátvető billentyűjét keresi. A doktor súgva leinti: -Ne hősködj, Max! Semmi esélyünk nincsen. Ha bejutunk a vécébe, megkeressük a titkos lejárót! Kis csigalépcső vezet lefelé a világvécé csészéjéhez. Aki oda belenéz, megpillanthatja önmagát és önmagában a jövőt!

A doktorék közelebb lépnek. A vécés néni előkotor a szék alól egy rozsdás vadászpuskát és hangos koppanással Max mellére szegezi: -Neve?

Max egy pénzérmét a porcelántányérkára perdít. –Már fizettem!

-Neve?!

-Ariadne Poyos Kawambika – feleli Max és a doktorra sandít. – Mé’ ne hugyozzunk csak úgy, a fa tövére? – A doktor halkan válaszol: -Itt kötelező a nyilvántartás. Naponta összesítik a központi komputerben. – Nem értem! – súgja vissza Max, miközben farkasszemet néz a rozsdás puskacsővel.

-Aki sokat pisil, az sokat ivott – magyarázza a doktor. – És a víz: kincs. A Black Chlorophylla palackozni akarja az ivóvizet, hogy pénzért árusítsák!

-Kuss! – mordul fel a vécés néni. A másik kezével előránt egy láncfűrészt a háta mögül és doktor Diesel torkának feszíti: -Neve?!

-Jaj! Minerale Szabó Nongazeuse! – lódítja a doktor.

-Ez miféle név, hogy „Jaj”? Szóval te magyar vagy! Ujjlenyomatot! – A néni elhajítja a láncfűrészt. Egy tál dagasztott tésztát az asztalra helyez. Doktor Diesel belemarkol a ragacsba és kezét egy füzetlapra nyomja. Kigyullad egy zöld lámpa a fejük felett. –Megjött az engedély. Így már más! – A nénike leereszti a rozsdás puskacsövet Max melléről. – Kézmosást kérnek hozzá? – Nem! – felelik kórusban. – Itt a jegyük. Bemehetnek!

Max és a doktor alázuhannak a mélybe.

*

Odalent vaksötét. A képen nem látjuk, hogy a doktor maga körül tapogat.

-Van öngyújtód? – kérdezi Max-ot.

Max a zsebeit kutatja: -Se gyufám, se öngyújtóm. Csak tüzet okádni tudok.

-Akkor okádj tüzet! – parancsolja a doktor.

Max felfújja a tüdejét, kitátja a száját, de ezt sem látjuk, hiszen vaksötét van odalent. Hatalmas lángcsóva tör elő Max szájából. A felcsapó láng vörös fényénél most megpillantjuk, hogy kétfelől végeláthatatlan, egyenes vonalban sorakoznak a vécéfülkék. Megannyi csukott ajtó.

Maxból elfogy a szufla. Kialszik a lángcsóva és sötétség borul a földalatti teremre. – Fújjál még egyszer! – biztatja a doktor Max-ot.

Max újra fúj. A lángcsóva hátulról belekap doktor Diesel kabátjába. A vastag esőkabát nagy erővel lángol. A doktor elégedetten körbe tekint: -Végre van egy kis fény! ...Vajon melyik bodega lehet az igazi?

A helységben hirtelen vakító világosság támad. Nyolc egyenruhás maláj férfi ront a terembe. Körülfogják Max-ot és munkához látnak. Az egyik a vízcsapot nyitja ki, a másik szappant nyújt, a harmadik törülközőt tart a meglepett Max elé. A negyedik parfümöt permetez szét. Két másik szolga Max cipőjét fényesíti. Ketten a hátát masszírozzák. Doktor Diesel csodálkozik a lángoló kabátban: -De mi nem kértünk kézmosást! Itt a jegyünk! – A doktor előveszi zsebéből az égő papírdarabkát. A malájok elbizonytalanodnak. Érthetetlenül hadarnak valamit és eltakarodnak. Az utolsó maláj az ajtóból két tekercs vécépapírt hajít a doktornak, és hajlongva kihátrál. Max és a doktor egyedül maradnak a világvécében. A hatalmas teremre ismét sötét borul.

-Kiálltuk a próbát! – örvendezik doktor Diesel. – Ha kezet mostunk volna, azonnal kinyírnak bennünket! – A sötét helységben csak a doktor lángoló kabátja vet valami fényt. A doktor tanácstalanul álldogál a vécépapír-tekercsekkel a kezében. -Max! Te is érzed, hogy valami ég?

Max a sötétben észrevesz a falon egy villanykapcsolót. Felkapcsolja a világítást.

-Doktor, a kabátja tarkóig elszenesedett! A könyökénél még lángol!

-Add ide a kabátodat, Max! – Doktor Diesel magára rángatja Max kabátját. Kissé szűk, de az oxigént elfojtja. A tűz kialszik.

-Egészen jól áll magán ez a kabát! – bizonygatja Max.

-Az ujja kicsit rövid.

-Vállban nem szorít? – érdeklődik Max. – Ki gondolná, hogy konfekciódarab!

-Túl széles a hajtókája. Most a vékony gallér a divat. És a gombok sem tetszenek – fitymálja a doktor az új kabátot. A kezében tartott vécépapírtekercseket leteszi a földre. –Olvastál te görög mondákat? A Minotaurusz labirintusát ismered? A királyfi az Ariadnétől kapott fonállal találta meg a visszautat!

Doktor Diesel találomra kinyit egy vécéfülkét és belép. Visszaszól: -Mert ez egy labirintus, Max! Belépni lehet, de kijutni nem! A tekercs megmutatja a visszautat. Várj meg itt, amíg visszajövök! – A doktor eltűnik a klotyóban. A hangja távolból visszhangzik: -A kabátot megtartom, de ki kell engedni az ujjából!

*

Max várakozik a vécé előtt, mikor jön ki a doktor. De a doktor nem jön ki a labirintusból. Váratlanul kinyílik egy másik fülke, és egy kerti törpe ráncigál kifelé egy létrát. Piros sapkában, hatalmas szakállal és csizmában úgy fest, mintha gipszből öntötték volna. De a törpe nincs gipszből. A törpe él, és hatalmas kalapácsot lóbál a kezében. A létrát Max hátához támasztja, gyorsan felszalad a fokokon és teljes erővel fejbe sújtja Max-ot.

A kalapács darabokra zúzódik Max fején. –Tessék? – csodálkozik Max. – A törpe megszeppenve lemászik. Odaszalad a falra szerelt elektromos kézszárítóhoz. Bekapcsolja és beszól a nyíláson: -Uram! A fickónak túl kemény a feje! Küldje a kettes számú ügynököt! Visszaadom a munkát! – A kézszárító készülékben megváltozik a légáramlás iránya. A léghuzat beszívja a törpe szakállát. –Jaj, neee! Kegyelem! – kiáltja a törpe, de már késő. A rettenetes légörvény magába szívja a törpét a kézszárító rácsozatán át.

A légörvény olyan erős, hogy már csak a törpe élettelenül himbálózó lábai lógnak ki a gép nyílásából. Végül azok is eltűnnek. A törpét elnyeli a kézszárító. A hatalmas légörvény még a kalapács darabjait és a létrát is magába szívja. Csak egy kis vér marad a földön.

A jóllakott szárítógép magától kikapcsol. Halk böffenés hallatszik a szerkezet belsejéből. –Tessék? – csodálkozik Max.

Max csendben várakozik, mikor jön ki a doktor a vécéből. De a doktor nem jön. A távolból süvítő hang közeledik. A hang egyre erősebb lesz és Max feje fölött detonál. A mennyezeten lyuk támad. Egy csavarhúzó csapódik Max fejébe. A szerszám hegye elöl kibújik a homlokán.

-Tessék? – csodálkozik Max. Szemeivel kancsalít, mielőtt elveszti az eszméletét. Sötét.

*

Újra világos lesz. Max egy ágyon fekszik. Lassan felnyitja szemhéját. Alsó képbeállításból látjuk, hogy a mennyezeten lassú mozgással ventillátorok forognak Max feje fölött. Egy gyönyörű nő hajol Max fölé. Hosszú, fekete haja fényesen omlik a válláról, a szemei kéken csillognak. Mélyen kivágott ruhájából csábítóan kitüremkedik a két ventillátor, melyeket mellei helyén visel. Beszéd közben a lapátok meg-megindulnak, egymástól függetlenül. Ez az alsó képbeállítás mozgalmas a sok forgómozgástól. Max szédül.

-Jól vagy, Max? – kérdezi a nő búgó hangon.

-Mi... mi volt ez?

-Az oroszok szétszerelik a Mir űrállomást. Valaki elejtett egy szerszámot az űrben. Csak most ért ide, és a te fejedben landolt. Titániumból van, ezért nem égett el, amikor belépett a sztratoszférába.

-Aha – mondja Max. – Hol vagyok? És te ki vagy? Honnan tudod a nevemet?

-Olvastam az első részt és tetszel nekem. Szólíts Verának! – A nő szenvedélyesen megpörgeti a ventillátorait. Max kapcsol. –Ezzel a névvel csak később találkozunk, ahogy doktor Diesel mondta. ...A doktor! – Max izgatottan felül az ágyon: -Hová tűnt doktor Diesel?

Vera elfintorítja meggypiros ajkait: -Jobb is, ha eltűnt innen! Mindenki őt üldözi, mint az emberiség gonosztevőjét.

-Micsoda??

-Naponta leadják a körözést a televízióban. Néha átmegyek elemekért a műszaki osztályra, ott látom. – Vera igazít a mellein, hogy jobban pörögjenek a lapátok. – Vérdíjat tűztek a fejére, mert ő találta fel a belső égésű motort. Fogytán a Föld kőolajkészlete és a doktor találmánya csak gyorsítja a pazarlást. Egyébként álnéven rejtőzködik, valójában Otto Motornak hívják. Ő talált fel téged, a szuperautomatát. Leadták a te fényképedet is a tévében!

-Én ember vagyok! – tiltakozik Max.

-Ó, ha ember lennél, meghaltál volna a csavarhúzótól! Még csak nem is vérzel!

-Húzzuk ki a fejemből! – kérleli Max a nőt. Vera az ágy alól elővesz egy szalmakalapot és Max fejébe nyomja. – Így nem látja senki. Milyen jól áll neked a szalmakalap!

Max tétován mosolyog. Körbepillant. Egy áruház bútorosztályán vannak. Körülöttük közömbösen shoppingolnak a vevők. Max ágya fölött hatalmas tábla hirdeti: „Árleszállítás! Franciaágy, orosz csavarhúzóval: -30%”

-Én itt lakom, ebben a franciaágyban. Ketten is elférünk benne – búgja Vera érzékien és a szempilláit rezegteti. Keblei magas fordulatszámon pörögnek.

-Csókolózzunk most, mert hamarosan jönnek az üldözők! – javasolja Vera. Max gyanút fog. -Honnan tudod? – Előrelapoztam a történetben – ismeri be a nő és Max ajkához közelít. Fejük összekoppan, de a szájuk nem ér össze. Vera feldühödik: -A francba ezt a csavarhúzót! Akadályoz! – Benyúl Max szalmakalapja alá és hátulról erős mozdulattal ránt egyet a nyikorgó szerszámon, hogy a hegye ne zavarjon. Rátapasztja ajkát Max szájára. Forrón csókolóznak.

Képváltás: a bútorosztály nagytotálban. A kasszánál fegyveres katonák kutatnak. Max észreveszi az őrjáratot. Félretolja Verát, de nem tud megszólalni, mert a szája ráragadt Vera ajkaira. Max száj nélkül, némán mutogat. Vera felocsúdik a túlzásba vitt csókból és visszateszi Max száját az eredeti helyére. Max megszólal: -Van itt egy páncélozott gránátvető?

-Rajta fekszel!

Max kipattan az ágyból és Verát is magával rántja. A lepedőt már szaggatják az ellenséges lövések. –Ugye, mondtam?! Meneküljünk kéz a kézben! – Vera és Max az ágy alatt hasalnak. Max a gránátvetővel babrál: -A fenébe! A gránátot már kilőtték belőle! – Lerántja az ágyról a kispárnát és beletömi a fegyver csövébe. – Tűz! – kiáltja Max és megnyomja az indítógombot.

Sűrű pelyhekben hullanak a tollpihék. Semmit sem lehet látni a fehér kavarodásban. Az üldözők vaktában lövöldöznek. Max kihasználja a pillanatot, és a mellettük álló két leértékelt tölgyfa ruhásszekrényt egymáshoz kötözi.

-Szállj be gyorsan! Kész a repülőgép! – Vera beugrik Max mellé a szekrénybe. Max a szekrények ajtaját szárnyként mozgatva erősen verdes. A felhajtóerő olyan nagy, hogy a szekrények felemelkednek a magasba. A fegyveresek alulról golyózáport zúdítanak rájuk. Mindenfelé pattognak a faszilánkok. A szekrény ide-oda billeg a levegőben.

-Túl közel a mennyezet! Nekiütközünk a ventillátoroknak és felaprítanak!

-Nem tudom irányítani a léghajót! – ordítja Max, miközben hajtja a szerkezetet.

A tölgyfa léghajó billegve megindul előre, éppen a kijárat felé. Ha Max most hátranézne, láthatná azt az erotikus jelenetet, amelyet mi látunk: Vera nyakába rántja a melltartóját és eszeveszett sebességgel pörgeti domború ventillátorait.

De Max nem néz hátra, mert el van foglalva a felhajtóerő fizikai törvényével. Vera kormányozza a léghajót. A golyózáporban szép lassan kirepülnek az áruházból.

*

A tölgyfa szekrény nehézkesen landol egy hatalmas bankjegyen. Az ezres bankó akkora, hogy a nullákat stadionoknak látjuk.

-Miért van a hátadon ez a kettes szám? – kérdezi Max izzadtan, amikor visszafordul Verához, mert biztonságosan leszálltak. – Vera a ruháját igazgatja: -Ilyet lehetett kapni a boltban. Most ez a divat! – feleli zavartan.

A háttérben megbúvó televíziókészülék váratlanul bekapcsol. A képernyőn megjelenik doktor Diesel és a nézőkhöz fordul: -Elérkezett a perc, hogy a Mester folytassa történetünket! Ma 1999. február 6.-dika van. Nyakig benne vagyunk a mában! Vissza kell jutnunk a... – Az adás megszakad. A doktor eltűnik a képernyőről, mely élettelenül villog. Vera odaugrik a készülék vezetékéhez és egyetlen harapással kettészakítja. – Erőszakmentes képernyőt! – kiáltja lihegve. – De ne legyen az... Az ágy! – Öt méterről Max-ra ugrik és leteperi. – Csókolózzunk!

Max fulladozik, alig kap levegőt. A televízió ismét bekapcsol a háttérben. A képernyőn újból doktor Diesel-t látjuk. – Jobb, ha tudod, mi a helyzet. A helyzet az, hogy... – Max nem hallja, hogy mi a helyzet, mert Vera a bugyijából két pisztolyt ránt elő és csövüket Max fülébe dugja. Max bután pislog. A füléből kétoldalt pisztolyok lógnak. Nem hall semmit. Szájára rátapad a lány.

-Te hengerfej! Egyetlenem! Te egyértelmű kétütemű! – suttogja Vera, miközben a bakancsával próbálja felrúgni a tévékészüléket.

Az egyik pisztoly kiesik Max füléből. Tisztán hallja a doktor szavait: -...És ne tétovázz, mert az idő: pénz! Változz vissza mielőbb automatává, mert csak így juthatunk vissza a... – Eddig jut a doktor mondókája, mert Vera kirántja Max füléből a másik revolvert és tizennyolc lövéssel szétporlasztja a televíziót.

Max számolja a lövéseket: -Tizenhét... Tizennyolc... Dühös vagy? – Kifogyott a tár. – Untat a sok reklám – feleli Vera hanyagul, ahogyan a filmekben látta. A pisztolyt a földre dobja. Max odanyúl a fegyverért:

-Ne vesztegessük az időt! Mert az idő: pénz! ...És ha fordítva is igaz? Most bemegyek a bankba és kipróbálom!

Max föláll és előre szegezett pisztolycsővel belép az ezres bankjegy hátán, a stadionnyi nullák mellé rajzolt Nemzeti Bank épületébe. Vera aggódva utána kiált: -Inkább fejezzük be ezt a jelenetet és gyorsan feküdjünk ágyba!

Max nem hallja, mert eltűnik a pénzintézet ajtajában. De máris nyílik az ajtó és Max lép ki rajta. Kezében egy zsák pénz. Verához lép, aki még mindig a ruháját rendezgeti. – Mi ez a kettes szám rajtad? – kérdezi a lányt. Vera zavarba jön. – Ezt már kérdezted egyszer. Megállt az idő veled?

A szarrá lőtt televíziókészülék ismét bekapcsol a háttérben. A képernyőn megjelenik doktor Diesel és ismét a nézőkhöz fordul: -Ez az üzenet mindenkihez szól! Figyelem! Figyelem! Nyakig benne vagyunk a mában! Max, hallasz engem? Vissza kell jutnunk a jövőbe, hogy újra kezdhessük az egészet! Forognunk kell az örökkévalóságig, akár a gyermekkorunk körhintája! Jövőből a jelenbe és megint vissza... Max, változz vissza emberből automatává!

Vera hat méterről Max-ra ugrik és maga alá teperi. Fülébe két oldalról pisztolyt dug és szájon csókolja. Max fulladozik. –Te hengerfej! Te izmos turbóbunkó! – suttogja Vera szerelemtől izzó hangon. Közben iparkodik a bakancsával felrúgni a tévékészüléket. Kitépi Max füléből a pisztolyokat és mindkét tárat a képernyőbe lövi. –Dühös vagyok! Igenis, dühös vagyok! – kiáltja a szétporított készüléknek. Csodálkozva Max-hoz fordul: -Hogyan jöttél ilyen gyorsan vissza? Az imént léptél be a bank ajtaján!

-Az idő: pénz, és ez fordítva is igaz! Kiraboltam a pénztárt és visszaforgott az idő! Legalább megnézhettem az ismétlést a tévében.

Vera arca elsötétül. –És megértetted az üzenetet végre.

-Igen. Vissza kell mennem a doktorral, hogy újra kezdjük! Fejezzük be ezt a jelenetet gyorsan!

Vera hangja megváltozik:

-Max, maradj itt velem! Mire való az örökös keringés?! Az örökkévalóság fárasztó! Oda-vissza, körbe-körbe! Fölgyorsulnak az igeidők, nem lehet semmit befejezni, nem lehet semmit elkezdeni... És ha más is kedvet kap ehhez? Csak az hiányzik, hogy tömegesen dezertáljanak! Még csak ti ketten vagytok nyughatatlanok, ám el sem képzeled, mennyi energiát áldozott a hatalom, hogy a mozgásotokat közömbösítse!

-Úgy beszélsz, mintha az ő oldalukon állnál! Most elárultad magadat! Te vagy a hármas számú ügynök! – Max a kettesre mutat a lány ruháján. –Ez a divat, ugye?!

-És ha igen? Akkor is szeretlek!

-Engedj utamra!

-Maradj!

-Eressz!

-Ne menj!

-Elmegyek!

-Ne hagyj el!

A párbeszéd halkul, de nem ér véget. A képen egy kör vonódik a vitatkozó pár köré, mint régen a némafilmekben. A kör egyre kisebb lesz, míg egyetlen apró pontban elenyészik, hogy mi, nézők ne tudjuk, csak sejthessük: Max elment. ...Vagy maradt?

*

A hatalmas körön, melyet az ezres bankjegy utolsó nullája formáz, ezen a gigászi stadionon egyetlen kis ajtó van. Max kényszeredetten fejet hajt, akár a Születés Templomában Betlehenben, és négykézláb bemászik a kis ajtón a stadionba.

Odabent minden hely foglalt. A lelátókat zsúfolásig megtöltik az emberek. Ragyogó tekintettel, néma csendben ülnek, áhítatosan, mozdulatlanul. Az aréna közepén reflektorok fényében tablószerűen felállított hatalmas méretű pénzeket néznek. Max suttogva megszólítja az egyik pénznézőt: -Merre van a vécé?

A suttogás durván felveri a stadion csendjét. Minden fej Max felé fordul. A szirénák felvijjognak. A központi megafonból parancsszavak pattognak:

-Mindenki maradjon a helyén! Fogyasztók, folytassátok a pénznézést! A lázadást letörtük! Kellemes költekezést kívánunk a képzeletben! A Fogyasztók Kapitánya mindenkinek boldog pénznézést kíván!

Max legszívesebben a föld alá süllyedne szégyenében. Mégpedig nagyon gyorsan, mert a jegyszedő nénik már futnak felé a születésnapi habostortákkal. Max érzi, hogy a lába alatt megpuhul a talaj. A szemközti lelátóról Vera kiáltása hasít a megafon harsogásába: -Szégyelld magad, Max! Szégyenkezz!

Max szégyenében térdig süpped a földbe. A legjobban futó jegyszedő néni tüzet nyit Max-ra egy vállról indítható habostortával. A halálos édesség célját tévesztve elsüvít Max mellett, maga után húzva az indító nénikét, aki sietségében elfelejtette kioldani a rögzítő láncot. Max látja, hogy ez nem tréfa. Derékig vájja magát a földbe. Máris közelít a második ügynök néni. Egy bőröndöt cipel. A néni késdobáló volt a cirkuszban. Egy bőröndnyi éles pengét hajít Max-ra. A koffer fejen találja Max-ot és szétnyílik. A rengeteg kés, vadásztőr, szablya és olló Max körül a földbe csapódik és fellazítja a talajt.

Max nyakig süpped a földbe. De a feje még kiáll. Ekkor odaérnek a többiek. A jegyszedő néniknek álcázott ügynökök körbezárják Max fejét: -Most megölünk téged! – kiáltják félrecsúszott parókával, a futástól elfúló hangon. Dobásra készen magasra emelik a születésnapi tortákat. Egyikük sorban meggyújtja a gyertyákat. A leggonoszabb jegyszedő nevetve a fejhez hajol: -Benzinüzemű vagy?! Robbanj fel, te mocskos olajfaló! – A többieknek vezényel: -Boldog születésnapot! Célozz! Tűz!

Ezt a pillanatot Max már nem várja meg. Eltűnik a föld alá. A talaj bugyogva összezárul a feje fölött. A föld alatt még hallja a jegyszedők diadalittas kiáltását: -Nyertünk! Mindenki látta, hogy mi nyertünk!!

*

Odalent vaksötét. A képen nem látjuk, hogy Max egy szűk fülkében tapogatózik. Egy vécékagyló közepében áll. Hirtelen valaki galléron ragadja és kirángatja a fülkéből. Leteperi Max-ot és puskacsövet dug a fenekébe.

-Hidegvér! Vagy forrón szereted?

Felkapcsolják a villanyt. Egy hófehér hűtőszekrény tornyosul Max fölött és fenyegetően berreg: -A vécét kerested, ugye? Megtaláltad! Rajtam nem fogsz ki, mert én is gép vagyok! – A puskát durva lökéssel még mélyebbre nyomja.

Max érzi, hogy emberére akadt. Engedelmesen fekszik a földön. A hűtőszekrény ajtaja beszéd közben fenyegetően ki-be csapódik. Ilyenkor látszik, hogy az italtartó rekeszeket rogyásig töltik a kézigránátok. –Ezek az ostoba emberek mesterséges intelligenciát szereltek belém! Képes vagyok a hasadba röpíteni egy jégkockát! – A hűtőszekrény hátrahúzza a puska ütőszegét. Max homlokán gyöngyözik az olaj a félelemtől. A hűtőszekrény reszelős hangon nevet: -Folyik a hűtővized? Egy lövéssel visszaküldelek javításra! Hahaha!

A szomszéd fülkében meghúzzák a vízöblítést. A fülke ajtaján doktor Diesel lép ki. Kezében egy tekercs vécépapírt szorongat, és mereven maga elé tartja.

-Kezeket fel! Dobja el a fegyvert!

-Ketten vagytok, jómadarak?! – vicsorog a hűtőszekrény. Kivágódik a fagyasztó rész ajtaja és kerekeken kigördül egy mozsárágyú.

A doktor nem tétovázik, hanem tüzel. A lövések kilyuggatják a hűtőszekrény homloklemezét. A csövekből sisteregve szökik ki a freongáz. A hatalmas láda megrogyik, ajtaja kitárul. A gránátok Max-ra potyognak, aki puskával seggében fekszik a földön. A haldokló hűtőszekrény belső világítása egyre gyengül, végül kihuny. A szerkezet oldalára billen és zörögve elterül a földön.

-Szép volt, doki! –mondja Max. – A doktor leereszti kezéből a vécépapír tekercset. Most látjuk, hogy a gurigát egy Samuel Colt-féle revolver csövére tűzte. -Beleegyeztél, hogy a puskát a seggedbe dugja?

-Nem.

-Akkor vége az engedély nélküli fegyverviselésnek! – A doktor kihúzza Max fenekéből a puskát.

-Hálásan megszorítanám a kezét, de ez a disznó rám öntötte a hülye bombáit!

A doktor nekiáll, hogy lehajigálja a bombákat Max-ról. A puskát messzire elhajítja. –Lássuk, Csehovnak vajon igaza volt-e. – A doktor fülel. A puska nagyot dörren. – Igaza volt! Ha egy puskát megmutatsz a színpadon, annak el is kell sülnie!

-Doktor, hogyan talált vissza a labirintusból?

-A papírtekercs vonalán! Gondoltad volna, hogy a világvécé egyetlen összefüggő, globális hálózatot képez a föld alatt? Bárhonnan eljuthatsz bárhová! A hálózaton bejutottam a fáraók halottas kamrájába, ahol ezt a kincset találtam!

A doktor egy zsebrádiót tart a tenyerén.

-De hiszen ez egy közönséges rádiókészülék! Elemes. Na és?

-Nyomtatott áramkörökkel! Felbecsülhetetlen értéket tartok a kezemben!

-Akkor... Hallgassuk meg a híreket! – javasolja Max.

-Tökfej! Hát nem érted?! – A doktor szétnyitja a rádiót és a belsejét mutatja:

-Ez egy térkép! Makett a jövőről!

Max értetlenül bámul a tranzisztorok és diódák alakzataira. A doktor izgatottan magyaráz: -Ez a kör alakú potenciométer jelzi az üzemanyagtartály helyzetét a Black Chlorophylla telepén. A drótok mutatják az őrbódék elhelyezkedését. A nyomtatott áramkörök kirajzolják az oda vezető utakat. A tranzisztorok ábrázolják a támadás helyszíneit. A kék drótokon haladok én, a pirosakat te járod végig. Itt középen találkozunk a hangszórónál.

-És... mit csinálunk mi a hangszórónál?

-Megtaláljuk a másik pálmafát, amelynek a jövőben el kell vesznie!

-Na és..?

-Visszavisszük magunkkal 19993-ba, hogy helyreállítsuk a megbomlott ökológiai egyensúlyt!

-Aha. Így már értem. Ez a rádióbelső nem más, mint a haditerv modellje.

-Úgy van! Az egyén sorsa meg van írva az ilyen készülékekben.

-És mi ez a forrasztás itt a piros dróton? Úgy tűnik, mintha valaki elvágta és később megjavította volna.

-Ez azt jelenti, hogy... – A doktor elbizonytalanodik. – Na, hogyan is mondjam szépen... Ez azt jelenti, hogy kettőnk közül az egyikünk biztosan visszajut a jövőbe.

*

Ebben a pillanatban halk zúgással felemelkedik a vécé mennyezete. Egy videokamera jelenik meg a fal peremén és optikáját Max-ra irányozza.

–Kontroll! Kontroll! Kérem a reklámkártyát felmutatni! – sivítja és jól kiszámított lendülettel Max homlokára ugrik. Erősen odaszívja magát és gumikoronghoz hasonlatos membránját Max agyára tapasztja. Zümmögve szívni kezdi az információkat.

-Meneküljünk! – kiáltja a doktor és az ajtóhoz rohan. A kilincset feszegeti. A kijárat zárva.

-Nem látok ettől az izétől! – feleli Max. A fejére tapadt kamerát feszegeti. Fejjel nekiszalad a falnak. A kamera vijjogni kezd: -A reklámkártya üres! A vizsgált személy egyetlen reklámot sem látott az elmúlt három nap alatt! Alarm! Alarm! Fegyverbe!

Egymás után csapódnak ki a vécéfülkék ajtajai. Rendőrök rontanak ki a kabinokból állig fegyverben. Földre vetik magukat és célra tartanak. A cél: Max és a doktor.

A rendőrök tüzelnek. A sorozatlövések célt tévesztenek, de felismerhetően kirajzolják a körvonalakat a falon. –Szedje le! Szedje le a fejemről ezt a ronda békát! – kiáltja Max kétségbeesetten.

-De később nem haragszol rám, ugye? – kérdezi a doktor. Többször meglendíti a lábát, hogy pontosan bemérje a helyet. Egy dupla fordulattal indított osotogarival úgy hasba rúgja Max-ot, hogy fejjel hátrazuhan a falnak. Max beüti a fejét. Az ütés erejétől a titánium csavarhúzó hegye ismét kitüremkedik a homlokán. A szerszám átszúrja az odatapadt videokamerát. A szívóerő gyengül. A kamera döglötten lezuhan Max homlokáról, mintha egy üres szardíniásdoboz lenne.

Eközben lövések záporoznak körülöttük. Egyetlen golyó sem talál. – Újra látok! Ott a kijárat! – ujjong Max és a lövedékek rajzolatára mutat a falon. – Meneküljünk, doktor!

Max a golyózáporban felkapja a doktort és a falhoz vágja. A fal kiszakad a rajzolat mentén. Egy doktorformájú nyílás támad. A méret éppen megfelel, hogy kilépjenek rajta.

Futásnak erednek fölfelé a lépcsőn. Max kettesével ugrál a fokokon. A tizedik lépcsőfordulóban a doktor lihegve cigarettára gyújt. Dohányozva menekül Max nyomában. Max a vaslépőn visszafordul: -Dobja el a cigit, doktor! Így nem lesz ebből amerikai film soha! Mennyi van még? – Hét szál! – Úgy értem, emelet! Mennyit kell még fölfelé futnunk ezen a lépcsőn? – A doktor a karórájára néz:

-Hamarosan elérjük a földszintet. Most járunk a mínusz ötödiken.

Doktor Diesel a csikket a mélybe hajítja. Az égő rudacska süvöltve repül,

becsapódik és fölrobban. Leszakad a lépcső, az üldöző rendőrökkel együtt.

-Igazad van, Max. A dohányzás káros az egészségre! Fussunk tovább!

-Nincs tovább lépcső! Ajtót sem látok! Ez a lépcső véget ér a mennyezet alatt!

-Gyorsíts! Mindent bele! Teljes erővel előre!

Képváltás. A Black Chlorophylla irodaházának földszintjén a vadászpuskás néni szunyókál a faszéken. A kamera ráközelít az előtte lévő porcelántányérkára. Benne a pénz, melyet Max odaperdített. Erősen rezeg. A képmező kinyit.

Hatalmas robbanás. Max és a doktor elementáris erővel kiszakadnak a föld alól. A padló márványkockái szanaszét repülnek. A kitörés ereje távolra repíti a szunyókáló nénikét.

Max és a doktor kicsit gyűrötten, de jó tempóban a páncélozott főbejárat felé rohannak. A negyvennyolc karátos krómozott acélajtó csillogó fénnyel és szilárdan útját állja a menekülőknek.

Max a bejáratra irányzott atomrakétára mutat: -Erről mi jut eszébe, doktor?

-Hogy az indítógomb a nénike kezében volt!

-Az öregasszony elröpült!

-Ez is elrepül hamarosan, itt ni. – A doktor az atomtöltetre bök. – Hiszen a pénzdarab, melyet a tányérkára perdítettél és a kitörésünktől szintén fölrepült, éppen most fog hat emelet magasból a rakéta indítógombjára visszahullani! Feküdj!

Max és a doktor a földre vetik magukat. A pénzdarab pörögve leesik a magasból és pontosan fejen találja a vadászpuskás öregasszonyt. Max sápadtan figyel: -Doktor, most az egyszer nem volt igaza! – A nénike leszédül a faszékről. Arccal előre bukik, orrával egyenesen az indítógombra.

A rakéta lustán és ráérősen megrázkódik. Reszketve elindul a páncélajtó felé és szemvillanás alatt keresztülhatol rajta.

Max feláll. A szabadba kémlel. – Mehetünk! – A doktor fekve marad a földön.

-Doktor! Nem esett baja?!

-Ez a hülye atomrakéta kiszakította a nadrágomat! – A doktor a földön fekve vizsgálgatja nadrágján a szakadást. – Itt ment el mellettem. Kihasította az ünneplős nadrágomat! Most kénytelen leszek szakadt gatyában megmenteni az emberiséget!

-Doktor... Szabad a kijárat! Nem futnánk mégis tovább?

-Jönnek nyomunkban az üldözők?

Max hátra néz: -Jönnek.

-Mert üldözők nélkül nincs értelme menekülnünk. Úgy értem, dramaturgiailag.

-Jönnek!!

-Akkor fussunk! – mondja a doktor és elalszik. Azonnali, mély álomba merül.

Az üldözők közelednek. Max nem vesztegeti az időt. Felnyalábolja a földről a doktort, átugorja a páncélozott küszöböt és a szabadban terem. Max az alvó doktorral karjában eltűnik Punxsut City utcáján.

*

Max sebesen fut a vállára dobott alvó doktorral. Az utcát egy otthagyott tömeges baleset maradéka, néhány egymásra torlódott autóroncs torlaszolja el. Max felszalad a rozsdás motorháztetőkre és kocsiról kocsira ugrál. A rázkódástól felébred a doktor. -Mi az?! Már a roncstelepen vagyunk? – Max lelassul a futással: -A saját lábán is futhatna! – Max ledobja válláról a doktort. A doki álmosan tesz néhány bemelegítő mozdulatot. Felveszi a ritmust és Max után fut.

A magasvasút állványzata alatt rohannak. Mindegyik pillérnél egy ember áll. Előttük képernyő nagyságú fényes négyzet vibrál. A fénysugár közelről a szemükbe hatol. Az emberek mereven állnak. Nem reagálnak a futók közeledésére.

-Mit csinálnak itt? – kérdi Max futás közben.

-Agyukba vetítik a történelmet – lihegi a doktor. –Azért van hátrakötözve a kezük, mert ez a büntetésük! Elmulasztották a kötelező reklámtöltekezést. Ez nagyon fontos, mert a fogyasztókkal így tartja a kapcsolatot a Kapitány.

-Történelmet?

-Most visszamenőleg megtanulják a mosóporokat. Azután a tisztítószerek következnek, majd a pelenkák. Ár, minőség, darabszám, egyéb hasznos tudnivalók.

-Doktor, maga nagyon okos. Meg tudja nekem mondani, hogy melyik a legjobb mosópor? – A doktor kapkodja a levegőt futás közben. –Mindegyik... há...Ugyanolyan, há!

Futnak a magasvasút állványzata alatt. Egy oszlop, egy ember, egy oszlop, egy ember, végtelen sorban. Max ismét faggatózik:

-Furcsa hely ez, doki! Itt a csapból folyik a víz!

-Már nem sokáig. Az ivóvizet szándékosan pazarolják, hogy a maradékot palackban árusíthassák! Pénzért! – A doktor erőre kap és Max-ot ösztökéli.

-Fussál gyorsabban! Olyan lassú vagy, akár a gyorsvonat!

-Itt rengeteg víz van! Vannak tengerek! Odahaza, a jövőben csak sivatagok vannak.

-Bánom, hogy tervezésedkor az agyadat nem fejlesztettem.

Max gyorsít. Sértődötten elhúz a doktor mellől. A doktor lihegve kiabál:

-Max, gyere vissza! Nem akartalak megbántani!

Max mindenféle lassítás vagy féktávolság nélkül váratlanul megáll. A pózt megtartja és visszafordul. A doktornak kiált: -Azt hiszi, hogy sértegethet, mert én csak egy automata vagyok? Maga tévedésből jutott fel a tápláléklánc csúcsára! Nem ismeri az Automata Jogok Nyilatkozatát?!

-Max, nem akartalak megbántani. Gyere vissza!

-A maga fajtája gyarmatosítja a bolygókat! Azt hiszi, nem tudom, miért kutatják a Marsot? Mi, automaták, békében élnénk, ha a maguk fogyasztói társadalmának nem kellene állandóan terjeszkedni és növelni a fogyasztást. Az emberi természet mértéktelen! Maguknak semmi nem elég!

-Ne ordíts, Max! – kiáltja a doktor. – Még meghallja valaki.

-Teszek rá a fáradt olajamból!

A doktor lihegve odagyalogol Max-hoz. Mutatóujját dühösen rászegezi:

-Ide figyelj, kreatúra! Én a teremtőd vagyok!

-Oda ne rohanjak.

-Igenis oda fogsz rohanni, ahová én mondom!

-Mostantól nem. Szerződést követelek! Vége a feketemunkának! Torkig vagyok a kalandokkal! Csak munkaidőben menekülök! Maga minden nap elvesztegeti az időt azzal, hogy csukott szemmel lefekszik vízszintesen, ahogy maga mondja, aludni! Nekem is jár a pihenés!

-Amikor becsukom a szemem, akkor alszom. Amikor nyitva van, álmodom. Te egy önműködő és fáradhatatlan gépezet vagy!

-Mostantól magamnak működöm! Mindjárt visszategezem magát!

-Ki fogja megmenteni a Földet? – Doktor Diesel elbizonytalanodik.

-Én nem, az biztos.

-Oké, szerződjünk!

A doktor fehér papírost ránt elő; tisztára olyat, mint ez itt.

-Szerződjünk, mint Faust és Mefisztó! – Fennhangon idézi: -„Életre vagy halálra kérem pár sorod. Jó lesz akármily kis levél. Tintád pedig legyen...Egyetlen cseppnyi vér!” ...Oké?

-A vezetékeimben olaj folyik, de maga aláírhatja vérrel is. „A vér egészen furcsa nedv!”

-Te is Jékely Zoltán fordításában olvastad a Faust-ot? ...Te is magyar vagy? – lepődik meg a doktor. – Van egy tollad?

Max vonakodva odaadja a golyóstollát. –Kérem vissza! Maga mindig ellopja a tollamat!

A doktor visszaadja a golyóstollat Max-nak. -Most hogyan firkantsuk alá a szerződést?

-Bombával! – feleli Max sötéten.

Ebben a pillanatban egy összecsukott kartondoboz jelenik meg pörögve a magasban. A doboz egyenesen feléjük repül. A doktor fölismeri a veszélyt. Előrántja dugóhúzós bicskáját és Max torkának esik. Nyiszálja a nyakát a pengével.

-Mit vacakol ezzel a bicskával?! Nekem lejárt a munkaidőm, de most mégis... Fussunk!

A doktor megállás nélkül, sietve tovább fűrészeli Max nyakát: -Ez elől nem lehet elfutni... Ez egy kozmikus fekete lyuk, csak be van csomagolva!

A kartondoboz pörögve közeledik. Fedele kinyílik és Max körül kering. A doktor végre körbevágja Max fejét. Letépi a fejet a nyakról és elhajítja: -Fussál, Max! Egyszerre két irányba!

Max teste jobbra, feje balra lendül. A lebegő kartondoboz elbizonytalanodik. Nyitott szájjal forog a saját tengelye körül. Doktor Diesel hasra veti magát. A doboz dönt: nagy erővel kilő és üldözőbe veszi Max fejét. A doktor futásnak ered az ellenkező irányba. Átrohan az úttesten és fejjel beleugrik az első játékkaszinó üvegkirakatába. Így nem látja, csak sejti, hogy a doboz könnyedén utoléri Max menekülő fejét., Hamm, bekapja, mint egy süteményt. A fedél bezárul. A fekete lyuk egyetlen ponttá sűrűsödik össze és eltűnik a fejjel.

Az elárvult test elhagyottan botladozik. Tétován sarkon fordul és eltűnik egy mellékutcában.

*

A játékkaszinóban folyik a küzdelem. A nyerőgépeken mindenki vesztésre áll. A képernyők folyamatosan villognak: „Dobj be újabb érmét!” Ám senki nem dob be semmi pénzt, senki nem küzd a virtuális harcban, mert a zsúfolásig tömött kaszinó úri közönsége egymással verekszik. Mindenki harcol mindenki ellen. Jobbra-balra zuhognak az ütések. Időnként elrepül a fejük fölött egy szamovár.

Doktor Diesel a csatazajban észrevétlenül bezuhan a vitrinen. Az üveg millió darabra törik. Csalódottan feláll a földről. Kitekint az üres utcára az összezúzott kirakaton: –A fenébe! Se fej, se korpusz! Pedig ráhegesztettem volna egy jobbat!

A doktor ismét a földre veti magát, mert egy részeg industro fölkap egy flipperasztalt és éppen arrafelé hajítja. A játékgép szerencsésen elzúg a doktor felett. -Megváltoztak az idők! – mormolja a doktor. – Korábban a szamovárból legalább folyt a forró víz! – Végig sem mondja a mondatot, máris válaszul egy berregő motorkerékpárt dobnak vissza. A Harley-Davidson talál, az industro elterül. Győzelmesen villognak a feliratok: „Dobj be újabb érmét!” – A doktor a földön hasalva pénz után kotorászik a zsebében. Talál egy régi mentolos cukorkát, amit laposra szétnyom a halott industro kőkemény fejével.

Doktor Diesel föláll és az egyik gépbe bedobja a cukorkát. A gép elfogadja a puha érmét. A doktor megragadja a joysticket.

A villogó képernyőn megjelenik Max, fejesen, teljes dzsungelfelszerelésben. Sietve indáról indára lendül. A liánok körbe fonják testét. Max erős ütéssel behúz egy növénynek. Átugrik egy másik fára.

-Előre, Max! Csak így tovább! Hurrá! – kiált a doktor örömében. – És a feje is megvan! – A doktor növényről növényre ugráltatja Max figuráját. Max a buja, sűrű, zöld bozótban növényeket tapogat. –Vigyázz, melyiket simogatod! Ha kikezdesz egy kiskorú növénnyel, abból baj lehet! –

A doktor ujjong a képernyő előtt: -Ez jó! Ez is nagyon jó! Na és ez... Ez a legjobb! Most ezt itt, ni! – Max a videojátékon a doktor irányításával növényeket fogdos. Ujjával lenyomatokat vesz róluk. A doktor izgatottan maga elé suttog a képernyőnél: -Jól van, Max! A jövőben ezeket a növényeket a molekulaszerkezet alapján mutánsokként újra alkothatjuk!

Max a képernyőn egy furcsa fához érkezik. Alul kaktusz, felül körtefa. „-Itt járt Micsurin?!” – suttogja a doktor meglepetten. Az ágakon autó formájú gyümölcsök lógnak. –„Ez egy biokocsi”– kommentálja a növényt Max a képernyőn alul futó feliratban. Max szája mozog, de hangja nincsen. –„Ha megnőnek, a gyümölcsmotorból bárki szüretelhet. Nem lesz szükség a kőolaj pazarlására. A növesztett autó ingyen van, és használat után elrohad. Lehet sok körtepálinkát főzni!” – Doktor Diesel ámul a képernyő előtt ennyi okosságon.

Max a dzsungelben egy tüskés bozóthoz ér. A doktor rémülten rángatja a joysticket: -Vissza, Max! Oda ne! Ugorj visszafelé! – De Max figurája nem engedelmeskedik az irányítókar parancsának. Belevág a tüskék közé.

A bozót váratlanul szétnyílik. Max visszaretten. A Fogyasztók Kapitánya áll előtte teljes fegyverzetben.

Karján rakéták. Fején gránátkoszorú. Lábán lánctalpak. Lövedékeit egyenesen Max arcába irányozza. A Kapitány dinamitot rág tetovált cápafogaival és vérfagyasztóan mosolyog:

-Mit keresel errefelé napszemüveg nélkül, te kis ágyúagyú?

Max nem tudja, mit feleljen. Amúgy sincs hangja, de most a rémülettől teljesen beizzadt. Kifordul a képernyő felé. A doktortól várja a választ. A kép alján már fut a felirat: „Mit mondjak neki?”

-Feleld azt, hogy „azért jöttem, hogy megünnepeljem veled a napfogyatkozást”! És szólítsad öreganyádnak, hátha megenyhül! Közben óvatosan hátrálj visszafelé! – súgja a választ a doktor a képernyőre tapadva. A monitor alján megjelenik az energiajelentés: a Fogyasztók Kapitánya kereken ötszázszor nagyobb töltéssel rendelkezik, mint Max.

A gép hang-összeköttetésében zavar támad. Max nem hallja tisztán a doktor szavait. Így felel a Kapitánynak:

-Azért jöttem, hogy ünnepelve elfogyasszalak a napon! Öreg már az anyád? Hátrálj előlem visszafelé! ...Közben!

Doktor Diesel elfehéredik a képernyő előtt: -Megőrültél, Max?! Ötszázszor erősebb, mint te!

A Fogyasztók Kapitánya kiköpi szájából a dinamitot. A ragacsos töltet Max lába előtt felrobban.

-Jól van, öcskös! Legalább őszintén megmondtad!

Max félelmében folytatja a mondókát:

-Add meg magad, vagy elpusztítalak! Jogtalanul bitorlod az élet vizét! Palackozzátok a profit érdekében! – Max ijedten pisztolyt szegez a Kapitányra. A fekete figura egy váratlan fejcsapással kiharapja Max kezéből a pisztolyt és lenyeli. A karjaira csatolt rakétákat Max-ra irányozza. – Amíg rád röpítem ezt a cuccot, nézzél meg néhány reklámot!

-Oké! De akkor kiegyezünk döntetlenben!

Doktor Diesel szeme előtt a videojáték képernyője reklámra vált. A képen egy mosolygó katona harci felszerelésben tojásgránátokkal zsonglőrködik. A képen átúszik egy felirat: „Öldökölj! Komfortos frontélet! Kényelmes művégtagok! Gyere katonának!” – A kép elsötétül. – Hirtelen államférfiak jelennek meg a képen és egymás kezét rázogatják. Egy rokonszenves hang bemondja: „A haladás irányát nyakkendőjük mutatja! Felülről lefelé! Legyél politikus! Hazudozzál hihetően! A selyem haladása. Ahol a hazugság hihetővé válik.” – Felcsattan a tapsvihar, a képet lekeverik. Jön a harmadik reklám: „-Most megmutatjuk azt, akinek nincs szüksége fogyasztási cikkekre.” A képen egy majom vidáman ugrándozik. A szöveg folytatódik: „Ha felnő a feladathoz, mi megoldást kínálunk számára.” A képen szkafanderes űrhajósok bunkóval agyonverik a majmot. Megjelenik egy felirat és egyre nagyobbodik. „Homo Sapiens. Fogyassz vagy dögölj meg!” – A kép elsötétül.

Az utolsó reklámspotban egy zombi mosolyog kéz nélkül. „-Az én nagymamám Muriel mosóporral mosott, és lerohadt a keze. Én is Muriel mosóporral mosok, és nekem is lerohadt a kezem.” Packshot: a doboz közelről. „MURIEL. Az enyészet szolgálatában.”

Doktor Diesel előtt elsötétül a videojáték képernyője. „Dobj be újabb érmét!” – villogtatja a gép. A doktor hátrafordul a játékteremben: -Nincs valakinek mentolos cukorkája?

A játéktermet nagytotálban látjuk. A terem üres. Csak az összetört berendezés mutatja, hogy néhány perccel korábban tömegverekedés folyt. Most senki nincs a teremben, egy távolabb várakozó orvoscsapatot leszámítva, akik zöld ruhában körbe állnak egy műtőasztalt. A doktorok a doktort figyelik.

-Uraim! Kölcsönadnának nekem egy univerzumot? Megadom! – szól a doktor a műtőorvosoknak.

-Halottnak kölcsönadni tilos! – feleli az aneszteziológus.

-Show must go on! – dörög egy mély hang a doktor mögött. –Itt a pénz, dobjad be!

A Fogyasztók Kapitánya áll a doktor mellett. Mosolyogva nyújtja az érmét.

-Dobjad be! Hadd folytassam odabent a miszlikbe vagdosást!

Doktor Diesel elfogadja az érmét. A gép nyílásába dobja. A képernyő ismét bekapcsol. A dzsungelben Max darabokra zúzva a növényzeten hever. A Kapitány a képernyőre mutat: -Megdaráltam a barátodat. Most te következel!

A Fogyasztók Kapitánya már lendíti a szöges bunkóját doktor Diesel felé. Max fejének darabkái szétszórva, de együtt kiáltják: -Me, ne, kül, jön, dok, tor! Nem, segíteni tudok, most!

Doktor Diesel fürgén kiugrik a játékterem kirakatüvegén. A vitrin széttört szilánkjait valami láthatatlan erő összevonja. Az üvegmorzsalék felrakódik az eredeti táblába a doktor mögött.

-Ósdi trükk! – nevet a Fogyasztók Kapitánya. – A számítógép-korszakban ennél jobb illúziókat is láttam! – Összecsattintja fogsorát. Az üvegportál kerettel kidől.

Millió üvegszilánkra hullik ismét. A Kapitány kiugrik az utcára.

*

Doktor Diesel a közeli trolibusz megállóban várakozik. A jármű, amellyel menekülne, éppen elment. Viszont a rettenetes Kapitány a lánctalpakon gyorsan közeledik. A doktor futásnak ered a troli nyomvonalán. A Fogyasztók Kapitánya egy hatalmas ugrással felugrik a troli áramvezetékére. Szétveti lábát a dupla drótkötélen, és mintha síelne a lánctalpakon, úgy követi a magasban doktor Dieselt.

A doktor teljes erővel fut a vezeték alatt. A távolban feltűnik a trolibusz, amely elment doktor Diesel orra előtt. A doktor összeszedi erejét és gyorsít. Lehagyja a trolibuszt és a következő megállóban bevárja a megérkező járművet. A doktor türelmetlenül tülekedik az utasok között. Felszáll a trolibuszra és eltűnik a jármű belsejében. Azt hiszi, megmenekült.

Az ajtók becsukódnak. Valamennyi utas karszalagot húz. -Mindnyájan ellenőrök vagyunk! Kérjük a jegyét! – A doktor zavartan tapogatja zsebeit. Ebben a pillanatban üvegcsörömpölés hallatszik. A trolibusz hátsó ablakán beugrik az üldöző Kapitány. –Fel a kezekkel mindenkinek!

Az ellenőrök magasba tartják kezüket. A vérszomjas Kapitány golyózáport zúdít rájuk. Néhány ujjperec pattogva letörik a kezekről.

Egy szirénázó tűzoltókocsi kanyarodik a troli mögé. Doktor Diesel felismeri a megoldást. Magasba tartott kezével megragadja a vészféket. Meghúzza.

A trolibusz hirtelen fékez. A tűzoltókocsi belerohan a trolibuszba, és az előrenyúló létrával lecsapja a Kapitány fejét.

A fej a kormánykerék közepébe zuhan és nyomja a dudát. Az ellenőrök megtapsolják a bravúros jelenetet. Gyér tapsot hallunk, mert sokaknak letört az ujja. Doktor Diesel néhányszor meghajol. Nem vesztegeti az időt, máris a trolibusz csukott ajtaját feszegeti: -Le akarok szállni! Engedjenek!

A Kapitány nyakán új fej serken, másik, divatosabb frizurával. Hahotázik.

-Ezért az ötletedért elengedem a pótdíjat! – Egy bombát a csukott ajtóra hajít. A robbanás megszünteti az ajtót. Az ellenőrök fejvesztve menekülnek a hasadékon. Eltapossák doktor Dieselt, aki az ellenkező irányba mászik. A doktor erős kézitusában átküzdi magát a felső szellőztető ablakon a trolibusz tetejére.

A két áramszedő magasba nyúlik a felső vezetékekhez. Szinte kínálják a menekülés útvonalát. A doktor nehezen találja meg az egyensúlyt. Jobbra-balra billegve sikerül felmásznia a magas vezetékre. A Fogyasztók Kapitánya egyetlen ugrással utána lendül. Széles lánctalpaival biztosan egyensúlyoz a drótpályán.

A két ősi ellenség, doktor Diesel és a Fogyasztók Kapitánya a magasban húzódó nagyfeszültségű áramvezetéken most szemtől szemben áll..!

-Eljött az utolsó perced! Most megöllek! Felfallak! Megemésztelek! Szétpotyogtatom a belőled készített szart a világban! – vicsorog a doktorra a szörnyeteg.

-Az igazi hős nem hal meg soha! Ha mégis, akkor föltámad! És támad! – mekegi a doktor és tétova karkörzésekkel igyekszik visszanyerni a széllökésektől megbillenő egyensúlyát.

Alul egyre nagyobb tömegbe gyülekeznek az industrók. Fölfelé bámulnak és biztatják a Kapitányt. –Dobd le, Főnök! Majd mi elintézzük!

A kapitány-szörnyeteg hasán villognak az energiacellák: „20.000 Volt – Ready for fight!” – hirdeti egy elektromos hang. – Üssél elsőnek, megengedem! Elintézlek az első menetben! De akkor mit nézzenek a nézők?! Mi mást, mint reklámokat!!

A doktor izgatottan kotorászik kabátja zsebében. –Egy igazi hősnek nincs szüksége hőstettekre!

-Akkor sújtok én! Kezdjük a párbajt! A késés nem mehet a reklámblokk rovására!

Alul a felbőszült tömeg skandálja: -Sújt-sál, Fő-nök! Sújt-sál, Fő-nök! – Többen megpróbálnak egymás vállára állni, hogy a doktort a mélybe rántsák. A próbálkozás nem sikerül, az industrók egymásra dőlnek.

A doktor végre előhúzza kezét a kabát zsebéből. Egy alumíniumból készült öntvényt tart a kezében. A készülék görbe csőrét a Kapitányra irányozza.

-Tudod, mi ez?

-Csodafegyver?

-Ez Albert Einstein elektromos kávéfőzője!

-Na és?! Einstein régen halott! Tanait meghaladtuk! Mindjárt téged is meghaladlak! Mi az utolsó kívánságod?

-Hadd igyak egy kávét!

Lentről füttykoncert és gúnyos kacagás harsan fel. A doktor a kávéfőző zsinórját villámgyorsan a Kapitány húszezer voltos hasába szúrja. Azonnal megfő a kávé. A forró, fekete lé a szörnyeteg torkába fröcsköl. A Fogyasztók Kapitánya vastag sugárban nyeli a kávét.

-Erős kávé! Olasz kávé. Mindjárt megbizserget! – reménykedik a doktor. –Na, mi lesz már? Bizseregj! Bizs, bizs!

Alighogy kimondja e szavakat, a kapitány-szörnyeteg megrázkódik. Szeme kitágul, haja égnek mered. Valami nyálkás folyadékot izzad magából. –Pezseg a vérem! Túlmelegszem! Felforrok! Felforrok! Hűtővizet ide! – berregi a szörnyeteg. Belsejéből halk reccsenés hallatszik. Egész testét elönti a feketekávé. A Kapitány bután nézi, hogy a rakéták leszakadnak karjairól. Elveszti magabiztos egyensúlyát. Feje hátra billen és maradék fegyverzetével lezuhan az aszfaltra.

A tömeg felhördül. Vezérük összezúzva fekszik a porban. Alatta néhány halott industró.

Doktor Diesel nem vesztegeti az időt. A kávéfőző masina görbe kifolyócsőrét a felsővezetékre akasztja. Belekapaszkodik a készülékbe és nagy lendületet vesz. Két teljes kört forog a vezetéken, hogy a centripetális erő átröpítse őt a szomszédos épület tetejére. A feldühödött industrók máris kőzáport zúdítanak a cserepekre.

Doktor Diesel meglovagolja a háztetőn nyikorgó szélkakast. –Gyía! Gyerünk! Repülj el velem! – ösztökéli a bádogból forrasztott madarat. De a szélkakas nem mozdul.

Alul az industrók ostromlétrákat támasztanak a házfalhoz. Megindul a roham. Az elsők fürgén szaladnak a létrafokokon fölfelé. A létra aljánál janicsárok ösztökélik korbáccsal a többieket. –Fölfelé! Fölfelé!! Rohamra!

A doktor erősen sarkantyúzza a bádog szélkakast. – Albert..! Ha igaz a világtágulás-elméleted, most az egyszer segíthetnél rajtam! Albert! Keltsed életre ezt a kakast! Kérlek!

De a szélkakas továbbra is egyhelyben álldogál és forog, mert még mindig bádogból van. Nyikorog és nem kel életre.

Az első industrók, foguk között késpengét szorítva, felhúzódzkodnak az esőcsatornára. –Jönnek! Indulj már, te hülye kakas! A mennykő vágjon beléd! – kiált bosszúsan a doktor.

Erős szél támad. A szélkakasba, melynek hátán doktor Diesel lovagol, hatalmas csattanással belevág a villám. Felvillan az égbolt. A szélkakas szikrázva letörik a talapzatról, de nem költözik belé élet. Ám a viharosan erős szél mégiscsak elfújja a bádognak maradt szélkakast a tetőről a doktorral együtt.

*

A rommá bombázott bútoráruházban máglyák lángolnak. Közöttük egy működő televíziókészülék villózik. A képernyőn megjelenik a bemondónő, aki nagyon hasonlít Verára. Megszólal: „-Mielőtt folytatjuk adásunkat, interaktív játékra szólítjuk a nézőket. Azok a nézők, akik úgy kívánják folytatni a történetet, hogy a Kapitány győzzön és Max ne találja meg a fejét, most sújtsanak rá egyet a tévékészülékükre! ...Köszönjük! Most azokat kérjük, akik azt szeretnék, hogy a fej kerüljön elő, de a Kapitány győzzön. Ők sújtsanak rá kétszer a készülékre! ...Köszönjük! Végül háromszor üssenek a készülékre azok, akik azt szeretnék, hogy Max és bugyuta kísérője győzzön! ...Köszönjük! Akik egyszer sem sújtottak, most megtekinthetnek egy reklámsorozatot a vasalóporról százhatvan részben. Akik szétverték a készüléket, hallgassanak bennünket továbbra is a rádiófrekvencián...cián...cián...” – A hang elhalkul, mert Vera Ventillátor egy súlyos vasbottal ütlegeket mér a készülékre. – Pusztuljon a gonosz! Ááá! Kerüljön meg a fej! Ááá! Győzzön a jó! Ááá! – Vera minden ütésnél sikítozik.

A készülék doboza széthasad az ütésektől. A bemondónő, aki megszólalásig hasonlít Verára, csak kisebb méretben, nehezen kifeszíti magát a doboz roncsaiból és elszalad. A kijáratnál visszafordul és ujjával megfenyegeti a valódi Verát:

-Megmondom a véleményedet az Állam bácsinak!

-Te szemét klón! – Vera dühében utána hajítja a vashusángot. A másolat hátat fordít és eltűnik. Vera még éppen megpillantja a hátán viselt hármas számot. „Ő volt a kettes számú ügynök!” – gondolja Vera keserűen. – „Bottal ütöttem a nyomát!”

Vera feldúltan visszaül a kanapéra, a tévé romjaihoz. Egy postás érkezik az áruházi mozgólépcsőn fölfelé. Hatalmas kartondobozt hoz. Messziről kiabál:

-Hölgyem! Ezt önnek küldik!

Vera a kanapé mögül elővesz egy távcsöves puskát. A fegyver csokoládébarna. A csövét a postásra szegezi: -Bontsa ki!! – A postás bontogatja a súlyos küldeményt. Feltárul a doboz fedele.

A dobozban Max fekszik, fej nélkül. Tagjai egymásra dobálva. –Ez valami hulla... – nyögi a megszeppent kézbesítő.

Vera föláll a kanapéról és közelebb lép. A puskacsövet még mindig a postásra irányozza. – Szívesen adnék borravalót, de nincs pénzem. Tudja, mit? Törjön a csokimból! – A puskacsövet a postás arcába nyomja. – Csokoládéból faragtam... Törjön egy darabot! Tegye rá a kis kezét ide!

Vera egy rántással eltöri a csokifegyver csövét. A postás hanyatt-homlok menekül a kezében maradt távcsővel.

Max teste kimászik a dobozból. –Teljesen elvesztettem a fejemet!

-Kár, hogy nem az én ágyamban – sóhajt Vera.

Max zavartan köhécselne, ha lenne szája. –Még csókolózni sem tudunk! – tárja szét a kezeit lemondóan.

-Jól áll neked, hogy nincs fejed. Szexi vagy, Max! – vigasztalja Vera. -De hogyan tudsz beszélni?

-Doktor Diesel előrelátóan a fenekembe szerelte a hangszórókat. A mélysugárzóm bass-reflex!

Vera szeme fölcsillan. – Mutasd a sztereódat!

Max szégyenlősen elfordul. Megoldja nadrágját. A fenekéből zene árad. Vera a kanapéra huppan a csodálkozástól: -Te édes kis cukorsegg! „My Sweet Sugarpop!” Imádom ezt a dalt! Hangosítsd fel!

A zene dübörögve betölti az áruház terét. Ritmusra vágott gyors képsorokban látjuk a szeretkezést. Vera a kanapén kéjmámorban puzzlét játszik Max testrészeivel. Mindenféle amorf formákat szerel össze, majd új sorrendben ismét összerakja. Időnként elsötétül a kép, és csak egy neonfelirat villog: „Hard Porno Censured Pictures”.

Ezek már annyira kemény jelenetek, hogy semmi nem szab határt a sötét fantáziának. Úgyhogy a továbbiakban ezt a sötétet látjuk. Sötét.

*

Lecseng a dal. Fények föl. Vera és Max aléltan a kanapéra ernyed. A bútorszövet gőzölög az izzadtságtól. Amikor magukhoz térnek, meglepődve látják, hogy doktor Diesel áll előttük.

-Tudtam, hogy megtalálja rajta az olajbetöltő nyílást! – mondja Verának köszönés helyett. –Elég volt a babázásból! Most kardoznunk kell!

Max azonnal fölpattan a kanapéról:

-Doktor... Én nem láttam semmi izgatót!

-Mert nincs fejed! Gombolkozz be, te szemérmetlen! Így akarod megmenteni a Földet?!

-Én nem akarom megmenteni a Földet! És különben sem mondta el a tervet, hogyan kellene megmentenem!

-Mert a tervek a te fejedben vannak. És most elvesztek!

-A teste itt van! – veti közbe Vera szenvedélyesen. – Ó, Max, mennyire imádom veled a kekszet! – Vera cinkosan hunyorít szemével. A doktor megérti a célzást:

-Kisasszony, inkább az osztályharccal foglalkozna, mint Rosa Luxemburg tette!

Vera öntudatosan felül a kanapén: -Nos... Akkor vissza kell szereznünk Max fejét!

Max a levegőbe üt, ahol a homloka lenne. –Hogy ez nekem nem jutott az eszembe!

-Mert nincs fejed! De ha lenne is, abban vaníliafagylalt lenne! Plusz a tervek.

-Mister Diesel, ön szerint hová tűnt Max feje? – kérdezi Vera Luxemburg.

-Sejtelmem sincs.

Vera pipára gyújt, mint Sherlock Holmes. Hátrakulcsolja kezét és föl-alá járkál a bútorosztályon egy épségben maradt kandalló előtt. – Nos... Nézzük logikusan a rejtélyt!

-Nézzük! De mivel? – kérdezi Max.

-Mire vágyik egy ilyen buta fej, mint az öné, kedves Max? Arra vágyik, hogy okos legyen. Márpedig ezt egy könyvtárban lehet elérni a legjobban. Kedves Max... Valószínű, hogy az ön feje egy könyvtárban időzik!

Max a következtetéstől ámulva leül a kanapéra. A hangszórókból tompán jön a kérdés: -Melyik könyvtárban?

Vera magabiztosan tovább magyaráz: -Egyetlen könyvtár létezik, ahol az emberi kultúra összes könyvét egybe rakták. Ez a Világkönyvtár! Jorge Luis Borges alapította az Amazonas őserdejében. A könyvültetvények több millió négyzetkilométeren termelik a köteteket. Azért ott, mert a papír cellulózból készül, ez pedig a fákban található. A műveket ott helyben irtják, nem kell foglalkozni a szállítással.

-Bravó, kisasszony! – Doktor Diesel örömittasan tapsol. – Induljunk az Amazonas világkönyvtárába!

Max tompán artikulál a fenekén: -Hogyan jutunk oda? – aggódik.

-Nem messze innen egy folyó megy a tengerben. Úgy hívják, Golf-áramlat. Megmutatnám a térképen, de úgysem látod – mondja Vera Max-nak. -Rábízzuk magunkat a vízáramlatra és Dél-Amerika partjaihoz érkezünk. Onnantól már kis gyaloglás csupán... Vigyük magunkkal ezt a sárga kanapét! Jól úszik a vízen és ki tudja... Hátha visszajátsszuk még azt a baromi jó zenét!

Vera cinkosan kacsint. Max sajnos ezt sem látja.

*

Felhangzik a „Sweet Sugarpop Love Surrender” zenei főtémája nagyzenekari átiratban. A sárga kanapé úszik az Amazonas folyó vízén. Hárman ülnek rajta. Középen Max, fej nélkül. Vera jobbról átkarolja szerelme vállát. Doktor Diesel a balon ül és úgy tesz, mintha semmit nem látna. Ha a folyó áramlása rossz irányba sodorja a kanapét, Vera felhúzza ruháját és a ventillátorokkal rápörget. Ilyenkor a doktor szemérmesen becsukja szemét és gyorsan alszik egyet.

A zene elhalkul. Helyét átveszi a csend. Sőt: gyanús csönd támad. Hallgat a folyó. Még az őserdei majmok sem rikoltoznak a parton.

-Valami rosszat sejtek! – szólal meg a doktor. –Mi az a furcsa oszlop a folyó közepén?

Az Amazonas közepén egy magas pózna emelkedik ki a vízből. A pózna tetejére liánokkal egy szemüveget kötöztek. A kanapé lassan elúszik a totemoszlop mellett. –Beléptünk az olvasók táborába! Aki valamely oldalakat átugrik egy szövegben, azt az indiánok lenyilazzák! – mondja Vera a félelemtől terhes hangon.

Alig mondja ki a szavakat, máris mérgezett nyilak csapódnak a kanapé háttámlájába. A part menti bozótból bennszülöttek sokasága sereglik elő. Kenukon a kanapé felé eveznek. Ahogy közelebb érnek, látszik, hogy mindegyik bennszülött szemüveget visel. Harci színekben, madártollakkal tűzdelve, ágyékkötőben és szemüvegben közelednek. Doktor Diesel, aki az imént jól kialudta magát, barátságosan feléjük emeli a kezét:

-Aio sebada! Hoóta! – Verához fordul: -Megmondtam nekik, hogy holnap hétfő lesz! Itt tartok a nyelvleckében.

A bennszülöttek nem törődnek a példamondattal. Lerángatják a kanapéról az utasokat és megbéklyózzák kezüket. A foglyokat a kenukba taszigálják és kieveznek velük a partra. A szétnyilazott sárga kanapé elhagyottan úszik a folyó közepén.

Nagytotál. A kamera kinyit. A kanapé egy vízeséshez közeledik. Az örvénylő hullámok megpördítik a bútort és a szakadékba szippantják. A bozótból ismét felhangzik a doktor hangja: -Aio sebada-se malluga! Holnapután kedd lesz! És aztán szerda! Serpente, serpente! – Ha élve maradunk addig... – fohászkodik a doktor távolodó hangon. A part menti bozót összezárul az utolsó bennszülött mögött.

*

Az őserdő közepén hatalmas toronyba rakva könyvek magasodnak. Alul ősi papiruszok, kecskebőrök és kőtáblák. Fölöttük kódexek. Még feljebb elsárgult ősnyomtatványok, bőrkötésben. Ezek tetejére keményfedeles vászonkötésű könyveket pakoltak. Kicsit feljebb a papírfedeles kötetek tornyosulnak. A kiolvasott könyvek égig érő toronyba rakva magasodnak az Amazonas dzsungelében. –Awamba! – int a foglyoknak a fejével egy szemüveges öreg indián. Ő lehet a törzsfőnök.

-Indulj elsőnek, mert fej nélkül te nem szédülsz! – nógatja a doktor Max-ot.

Max korpusza elindul fölfelé a könyvoszlopon. Majmokat megszégyenítő ügyességgel mászik. Másodikként Vera kapaszkodik a köteteken egyre feljebb. Alattuk méterekre lemaradva szuszog a doktor. Visszafordulni nem lehet, mert a bennszülöttek a nyomukban másznak. A törzsfőnök a doktort ösztökéli alulról. Lándzsája hegyével időnként a fenekébe döf, hogy másszon gyorsabban. A doktor jajgat, nyög, izzad és liheg.

Max lekiált a doktornak: -Tartson ki, doki! Elértem a hóhatárt! Mindjárt fenn vagyunk a tetején!

Vera lepillant a tengerszint feletti kétezer-nyolcszáz méter magasságból. Az Amazonas vékony cipőfűzőként kanyarog alattuk. Erősen kapaszkodik a könyvoszlopba. Megakad a pillantása egy aranyozott gerincen: „Alighieri Dante: La Divina Commedia.” A doktornak kiált: -Közeledünk az időrendben! Még ötszáz év, és feljutunk a magasba!

A felvilágosodás irodalmát szinte kettesével veszik. Átszáguldanak az ipari forradalmak korán. Max lekiált: -Utánam, doktor! Én már a Verne-regényeknél járok! – A doktor visszakiált: -Vigyázz, ha jönnek a sci-fik! Bele ne olvass! Szerencsére nincs fejed hozzá... – dünnyögi és tovább mászik. A gigantikus könyvoszlop kiszélesedik. Max felhág a magasba. A kortárs irodalom platformján áll.

A nagy és lapos helyen összevissza nőnek a gyomok. Eredeti ötlet alig virágzik. Vera is felmászik Max mellé. A doktor annyira lemaradt, hogy még csókolózni is marad idejük. Vera fej híján Max mellére tapad. A párocska zavartan szétugrik doktor Diesel szuszogására. A lándzsás bennszülöttek mögéjük sorakoznak. Valamennyien ott állnak a világ tetején.

Körülöttük kékség, és a felhők úsznak. Itt már a szél sem fúj. A doktor gyönyörködik a szépségben: -Milyen különös! Mi ott lent azt gondoljuk, hogy a felhők lebegnek. De nem! A felhők úsznak. – Kinyújtott kézzel előre mutat: -Ott a fejed, Max! ...Micsoda meglepetés!

Max feje a tisztás közepén, méternyire az utolsó nyomtatott könyvtől, a levegőben lebeg. Két bennszülött hosszú pálcákra szúrt citromtortákkal tisztes távolságból eteti a fejet.

Max teste előre lép és dühösen rákiált: -Gyere vissza a nyakamra, te szemét! –

A bennszülöttek vadul rázzák lándzsáikat. A törzsfőnök érthetően és tisztán megszólal: -Vissza! Senki nem mehet közel a fejhez, mert olyan okos lesz, mint ő! És ez tilos!

Doktor Diesel csodálkozik: -Maga... beszéli a nyelvünket?! – A törzsfőnök válaszol: -Itt mindnyájan értelmiségiek vagyunk. Adjunktusok és docensek. Én nyelvészprofesszor vagyok. Ezért találtam érdekesnek, amit a csónakban mondott. Azt, hogy „serpente”, mások is mondták.

Max feje ránéz a testére és tele szájjal így szól: -Hülye lennék visszamenni! Unom a büdös olajat. Itt citromtortával etetnek! És különben is: túlságosan megokosodtam. Képtelen lennék ott folytatni, ahol abbahagytuk. Állandóan belepofáznék a dolgotokba.

A doktor Max teste elé furakodik. A fejhez beszél: -Ti ketten egyek vagytok! Ki menti meg a Földet az én terveim alapján, ha nem mi hárman? Világ testrészei, egyesüljetek!

A fej rámordul a doktorra: -Miféle unitárius duma ez?! Már csak a Fiú és a Szentlélek hiányzik! Jegyezze meg, doktor: az Atya én vagyok! Legalábbis szellemi értelemben. Okosabb lettem mindenkinél. Az elejétől a végéig látom a világot. Tudom, hogyan folytatódik ez a történet. – A fej Verához fordul: -Te jó vagy a testemhez. Téged nem bántalak. Sajnálom, hogy nem tudtok csókolózni nélkülem.

Max teste feldühödik: -Ülj vissza a nyakamra, mert úgy tökön rúglak, hogy hétrét görnyedek!

A doktor csitítja a testet: -Erőszakkal nem jutunk célhoz! – A fejhez fordul:

-Mit szólnál, ha feltennék egy találós kérdést? Ha nem tudod megválaszolni, velünk jössz!

-Nem megyek! Nekem itt jó. A bennszülöttek istenként tisztelnek. Ízlik a torta. Hagyj ennem!

-Lássuk, vajon tudsz-e válaszolni arra, hogy mi van a fejedben?

-Az én fejemben van a világ összes felhalmozott tudása. Én ezeket a könyveket mind kiolvastam. Az én fejemben vannak a tervek a Föld megmentésére. Meg egy kis vaníliafagylalt. Ezt még a hülye is tudja! Bingo!!!

A jó válaszra a felhők elektromosan villognak. Felcsattan a taps. A bennszülöttek, akár egy tévéstúdió közönsége, megtapsolják a helyes választ.

Vera a fejhez lép: -Adok egy puszit a jó válaszért! – Ajkát szenvedélyesen Max szájára tapasztja. Szerencsére a féltékeny test nem látja, milyen szenvedélyesen forrnak össze. Az ágyékkötős adjunktusok és docensek felhördülnek. Dobásra emelik lándzsájukat. Vera erős vákuumszívással ajkára tapasztja a lebegő fejet és arrafelé hátrál, ahol Max teste áll. Megragadja a fejből hátul kiálló csavarhúzót és egy nagy lendítéssel a nyakra csapja a renegát fejet. Doktor Diesel résen áll és gyorsan behúzza a cippzárat a nyaki törésvonalon. Vera kioldja a csók szorítását. A csavarhúzót kihúzza és elteszi.

-Szevasz, Max! Újra együtt vagy! És van egy amulettem tőled!

Max gyorsan körbetekint a visszakapott fejével: -Úgy látom, ezek a kultúremberek az életünkre törnek! Meneküljünk!

Doktor Diesel felragyog: -Ez már értelmes beszéd! Na végre! – A bennszülötteknek kiált: -Hoóta! Malluga! Serpente! – Szemével cinkosan csippent a sajátjainak: -Az előbb hazudtam. Mert ez azt jelenti: egy, két, há, ...rom!

Háromra mindhárman leugranak a világoszlopról. Kis pontként eltűnnek a mélyben.

*

A sivatagban egy büfébódé rogyadozik. A kamera ráközelít a színes napernyőre, mely a homlokzaton feszül. A büfés, egy sovány kínai a pultra hajol. Egy hordozható tévékészüléket bámul.

A képernyőn megjelenik Max és Vera. Max bankjegyeket szór a tengerbe. Vera kezében mikrofon. Felteszi a kérdést: -Megmagyaráznád a nézőknek, hogy mit csinálsz te itt? – A mikrofont Max-nak szegezi.

Max mosolyog és a kamerába tekint. – Visszaállítom az élővilág egyensúlyát. Az emberek kifogják a halakat a tengerből és pénzért eladják. Gazdasági energiává változtatják a halakban lekötött napfényt, vagyis a fosszilis energiát. – Max újabb bankjegyeket vet a vízbe. – Ha a pénzt a vízbe szórjuk, táplálékot nyújtunk az újabban kifejlődött pénzevő fajoknak. A gazdasági energiát visszaforgatom fosszilis energiává. Így helyre áll az egyensúly. – A kamera ráközelít arra a helyre, ahol a pénzköteg a vízbe esett. A habok valósággal forranak. –Ezek tőzsdecápák! – magyarázza Max a riporternőnek.

A kínai büfés átkapcsol egy másik csatornára. Az Explosif TV kizárólag robbanásokat közvetít. A büfés unottan nézi az adást. Két robbanás között nagy reccsenést hallunk. A kínai háta mögött valami elsuhan. Tompa puffanás. Porfelhő. A fakult napellenző cafatokban a földre lóg. A büfés hátrafordul. Hárman állnak a pult mögött.

Max-ot, Verát és a doktort kissé megviselte a magasból való lezuhanás. Doktor Diesel máris rendel: -Vastag virslit kérünk! És egy adag rántott karburátort. ...Most miért csodálkoztok?! Ez a jelszó. „A virsli legyen vastag!”

A kínai bólint és sietve a pultra tesz egy tányér spagettit. –Én várni magukat régóta! Kis forgalom itt a sivatagban. Hamarosan megyek tönkre. Bezár a bazár.

A doktor két villát beleszúr a tésztába. –Nos..? Mikor támadjuk meg a Black Chlorophylla gyártelepét? Mikor alkalmas az idő? ...Hajnalban?

-Doktor, maga megeszi ezt az izét? – fintorog Max. –Kifordulnak a vezetékek a gyomromból!

-Neked karburátort kértem, te motorfaló!

A kínai közbe szól: -Nem enni meg te órát! Ez mutatja neked, mikor lesz támadás!

A tészta ketyegni kezd. A két villa körbe-körbe forog a tányéron. Az evőeszközök megállnak egymás fölött.

-Délben támadunk? – kérdezi a doktor

-Éjfélkor! A villák éjfélt mutatnak –vitatkozik Vera.

-Mennyi az idő? –kérdezi Max.

-Tíz perc múlva dél.

-Induljunk! Messze van a gyártelep? –kérdezi a doktor a kínait.

-Hat nap gyalog. Egyenesen átvágtok az Alpokon.

-Lekéssük a saját támadásunkat! –nyugtalankodik Max.

Vera reménytelenül hallgat. –Járművet kell szereznünk valahonnan! – A kínai gyorsan összecsukja a büfépultot: -Ez egy gyaloghintó. Azért várni titeket, hogy nektek adjam. Ülni be gyorsan!

-De ki viszi át az Alpokon? – Vera lemondóan legyint.

A kínai előránt egy asztali fénymásoló gépet a pult alól. Mosolyogva Max-ra mutogat: -Hős automata beül ide gépbe! Lesz sok hasonmás! Erős fiúk viszik hintót gyorsan!

Doktor Diesel felismeri a nagyszerű lehetőséget: -Úgy van! Max, feküdj bele gyorsan! Lesokszorosítunk téged több példányban!

Max ráhasal a másológép üveglapjára. A lába lelóg. Aggodalmaskodik:

-Doktor... Nem fog fájni?

-Húzd össze magad jobban! Most megnyomom a gombot... Máris kettő van belőled.

Vera kihúzza Max másolatát a gépből. A kópia megszólalásig olyan, mint Max. –Helló, Vera! Helló, fater!

A doktor elképed: -Ezek a fiatalok milyen tiszteletlenek! – Másodszor is megnyomja a gombot. A gépből kicsúszik a második példány. -Csak egyetlen csaj jut ilyen sokunknak?!

Max nyüszít a másológépben: -Engedjenek ki! Én vagyok az eredeti!

Az első másolat a másodiknak magyaráz. – Ez a kövér itt a főnök. – Doktor Dieselre mutat. – Utána jön a fater, aki a gépben fekszik, aztán a csaj, és aztán én. Utánam következel te. – Alighogy végig mondja a sort, mellettük áll a harmadik másolat.

-Hurrá, én is főnök vagyok! – szól a második. A harmadikhoz fordul: -Ha kussolsz és nem pofázol, szépen megleszünk!

Egymás után pattannak ki a klónok a másológépből. A frissebbek karján már ismeretlen tetoválások vannak. Némelyek ruházata különbözik Max-Aputól. Bakancsban, bőrdzsekiben, punk frizurával lépnek ki a másológépből. Előkerül egy Elvis-figurás Max.

A kamera felső képállásból mutatja, hogy nagy sokadalom veszi körül a bodegát. A rengeteg Max egymással vitatkozik, hogy ki következik ki után a genezisben. Az eredeti Max fáradtan kimászik a másológépből. –Ez aztán remek ötlet! Most hogyan fogja Vera megismeri, hogy én vagyok az eredeti?!

Doktor Diesel összeveri tenyerét. Fennhangon kiabál: -Figyelmet kérek! Halkabban, hősök! ...Munkára! Támadás!

A hangzavarban senki nem hallgat rá. Vera leakaszt egy tésztaszűrőt és rásújt a másológépre. – Kuss legyen!

A büfébódé recsegve összedől. Nagy csönd támad. Minden szem Verán csüng.

-Öt perc múlva éjfél! Lekéssük a támadást. Mi beülünk a gyaloghintóba és ti viszitek! Irány az Alpok! Előre!

Vera, a doktor és Max-Apu beülnek a hintóba. A többi Max felkapja a hintót és sebesen elporzanak.

A kínai büfés a romok alól integet: -Sok szerencsét! Én csődbe jöttem. Tornacipő jobb üzlet! Processzorgyártás jó. Ahogy megmondták a jövőben..!

– A kínai a földön fekszik és mosolyogva a távolodó csapatnak integet.

*

Amikor a sok Max a gyaloghintóval rohanvást odaér a Black Chlorophylla gyártelepéhez, Vera az órájára pillant: -Egy perccel múlt éjfél! Elkéstünk! A támadást már elkezdték! – Vera mögött a háttérben az Alpok vonulatai magasodnak. Doktor Diesel kihajol a gyaloghintóból. Azt látja, hogy ő maga vezeti a támadást. A hasonmás doktor kivont karddal rohamot vezényel a Max-ok seregének. Visszahúzódik a hintó ablakából. –Baj van, Max! Lekéstük a támadást!

Az eredeti Max kiszáll a gyaloghintóból. A másolatok némán téblábolnak a hintó körül. –Nem értem ezt, doki! Magát is ott látom küzdeni, meg Verát is! Hogy énbelőlem több van, az oké, de maguk nem ültek a másológépben. Nem értem ezt. Pedig mennyi könyvet elolvastam a fejemmel!

A doktor erősen gondolkozik. – Ezek ott hárman azért hasonlítanak miránk, mert mi magunk vagyunk azok! Ez a történet visszafordul önmagába. Egyszerűen megelőztük a korunkat. Mi hárman most ott haladunk az előző körben.

Vera arca felderül: -Úgy, mint az autóversenyben. Aki nagyon lemarad, az a többi elé kerül.

-Most mit tegyünk? – kérdezi Max az okos szépséget.

-Siessünk utolérni önmagunkat, hogy visszakerülhessünk a saját létezésünkbe! Különben beleragadunk a múltba.

Doktor Diesel kiugrik a gyaloghintóból. Távolabb egy ugyanolyan hintó áll. Kivonja kardját hüvelyéből és a seregnek vezényel: -Akkor meg mit tátjuk itt a szájunkat?! Támadás! Előre, harcosok! Saját magunk után!

A hasonmások üvöltve nekilódulnak. Behatolnak a még vagy már sötétbe burkolózott gyártelepre és vaktában lövöldöznek. A korábban érkezettek csapata fedezékből viszonozza a tüzet. A rengeteg Max egymás ellen harcol. Doktor Diesel előre szegezi kardját és a gyártelep sorompójához rohan. Mögötte Vera és az eredeti hős. A doktor hirtelen megáll és leereszti a kardot.

-Ez így nem jó! Futva nem fogom utolérni magam! Én egy percet nem tudok ráverni a korábbi teljesítményemre. Max, kénytelen leszel felülmúlni önmagadat! Repülj a fénysebességnél nagyobb sebességgel! Csak így lépheted át az időkoordinátát, hogy önmagadat utolérjed. Kerülj vissza önmagadba és tartsd vissza azt a másik két hülyét, amíg mi odaérünk!

Max bután hallgatja a doktort azzal az okos fejével. –Hogyan képzeli a győzelmet?

-Úgy cselekedj, ahogyan a rádiókészülék mutatta! Te a piros drótok vonalán haladsz. Középen találkozunk a hangszórónál. Felismered, mert olyan, mint egy hatalmas aszfaltkeverő kráter.

-Értem, doktor. Gyújtson be!

-Feküdj le a földre!

Max összezárt lábakkal lefekszik a földre. A doktor egy műanyag öngyújtóval izzítani kezdi az automatát. A seggében babrál. Max zavartan kacarászik:

-Óvatosan, doki! Csiklandós vagyok. – A gravitáció iránya hirtelen megváltozik. Feldobja Max testét a földtől egy méterre. Max lebeg és lassan forog hossztengelye körül. Talpából kilövell a kékes fényű szúróláng. Max, a rakéta egész testében rázkódik és remeg. Iparkodik mosolyogni. – Doktor, ha el akar búcsúzni... Akkor gyorsan! Mindjárt kilövök! – A doktor visszafelé számol: -Öt! Négy! Három! Felkészülni! Energiacellák indításra készen! ...Kettő! Add rá a gyújtást, Vera! ...Egy! ...Zéró!

Vera odahajol: -Puszi!

Max talpából kirobban a lángcsóva és megszűnik ott lenni. A doktor kormos arccal Verához fordul: -Elment! Remélem, hogy beletalál saját magába és nem téveszt célt!

*

Doktor Diesel, Vera és Max a betonkráter felé rohannak. A doktor előre szegezi kardját futás közben. Hirtelen vakító fény villan. Hátulról megjelenik egy rakéta és belerobban Max figurájába. A fényvillanásra a doktor hátrafordul.

-Valami baj van?

-Ne haragudjon rám, doktor! Kénytelen vagyok megtenni!

-Mit?

Max válasz helyett egyetlen ütéssel leveri a doktort és Verát. Erősen leszorítja őket a földre.

Vera és a doktor futásban odaérnek. Doktor Diesel lihegve sajnálkozik saját magán Max szorításában. –Azért nem kellett volna ilyen nagyot ütnöd!

-Egy perc múlva úgyis megbocsát nekem, doktor.

A doktor és Vera kényelmesen elhelyezkednek saját körvonalaikban. –Mennyi időnk van még a kiegyenlítésig? –kérdezi Vera. Az egyik szája mozog, a másikat összeszorítja.

-Fél perc.

-Kivárjuk! Mi mást tehetünk?

Mozdulatlanul várakoznak. A történetben most nem történik semmi.

...Ezt kivárjuk mi is. Pihenjenek az olvasók!

2.

Max sziszegve kienged a hidraulikus szorításból. A doktor és Vera felállnak a földről. Doktor Diesel egy horogütéssel szájon vágja az automatát: -Ez a tiéd, te szemét! – Max meg se rezzen. A doktor hangnemet vált. –Megbocsátok neked, Max. Bár egy kisebb pofontól is megadtam volna magamat, de beleegyezem. Helyrezökkent az idő!

-Mi a csata állása? –kérdezi Max. –A másolataim agyonlőtték egymást?

-Alig akad belőlük... Élve! Ha-ha-ha! – harsan mögöttük egy rémületesen mély hang. Max, Vera és a doktor megfordulnak. Alig néhány méterre mögöttük a Fogyasztók Kapitánya ül egy lánctalpas markológép nyergében. – Már csak benneteket kell eltakarítanom! – Előre nyomja a botkormányt. A munkagép csikorogva megindul feléjük. -A doktor igazat mondott! Egy igazi hős nem hal meg soha! De ha mégis, akkor föltámad! Sőt: támad! Szépen játszadoztok az időkoordinátával, de most kíváncsi vagyok, mire vagytok képesek egy kotrógép ellen itt a jelen időben! – A támadó Kapitány más indítókarokat is meghúz az indítópulton. A markológép hatalmas csápja fejéjük nyúlik és kitátja fogazott vaskanalát. –Hamm, bekaplak benneteket, ti kis science-fiction kedvelők!

A doktor felkapja kardját a földről és vívni kezd a munkagép hidraulikus csápjával.

-Túl sportszerű vagy, doktor! – üvölti a Kapitány és karjáról egy robbanótöltetet a kis figura lába elé ereszt. – Nem bírom a fair-playt. Nincs időm rá! Kivégezlek gyorsan! Túl hosszúra nyúlik ez a történet! – Lánctalpas lábával a kotrógép pedáljára tapos. A vasszörnyeteg darálva megindul előre.

-Ugorjon félre, doktor! – kiáltja Max. Egy másik markológép nyergében ül. Teljes gőzzel nekihajt a Fogyasztók Kapitányának. A Kapitány fordul egy teljes kört a kotrógép fülkéjével és oldalról Max markológépébe vág. Recsegve szakadnak a vasszerkezetek. A két gépszörnyeteg, mintha dinoszauruszok lennének, egymással csatázik. Tüsszögnek a pneumatikus szelepek, csikorognak a fékek, világítanak a reflektorok, vijjognak a dudák!

Max visszavág. Megpördül a kabinnal és egy hatalmas ütéssel leszakítja a védőrácsot az ellenfél gépéről.

-Hahaha! Azt hiszed, szükségem volt rá?! – üvölti a Fogyasztók Kapitánya vérszomjasan. – Így jobb a kilátás! – Hátramenetbe kapcsol. Leereszti a tolólapátot az orron és felgyorsulva előre hajt, egyenesen Max gépébe. Métereken tolja maga előtt a másik masinát.

Vera torkaszakadtából sikít: -Vigyázz, Max! Mögötted van az aszfaltkeverő kráter!

Max tolat a munkagépével, mintha nem hallaná. A Kapitány nyomul előre a kotrógépen. Már egészen föltolta Max-ot a betonkráter peremére. A mélyből forró gőzök törnek fel. A kráterben fortyog az aszfalt. A Fogyasztók Kapitánya Max-ra irányozza rakétákkal körbeépített karját: -Milyen színű robbanófejet akarsz magadba, te turbóbunkó? Sárgát? Pirosat?

Max megadóan a magasba nyújtja összezúzott munkagépének hidraulikus karját. –Mi a különbség?

-A pirostól lángra gyulladsz, mielőtt szétrobbannál. A sárgától befosol, mielőtt lángra gyulladsz, hogy szétrobbanjál!

-Más nincs?

-Ez nem kívánságműsor!

-Akkor legyen mindkettő!

-Te akartad! – A Kapitány keze az indítógombokon babrál. – Üdvözlégy, fiú! Találkozunk a végtelenben. Tűz!

Mikor a Kapitány kimondja ezt, addigra Vera már fölmászott Max mellé a markológépre. Lebontja melltartóját és a turbináival olyan légellenállást támaszt, hogy a kilőtt rakéták lassulva megállnak a levegőben. A szúrólángjuktól megolvad a páncél a Kapitány mellkasán.

Max ezt a pillanatot használja ki, hogy a Fogyasztók Kapitánya nem figyel. Lecsap a magasba nyújtott gépkarral és kiragadja ellenfelét az ülésből. A markoló kanalával összeszorítja a foglyul ejtett Kapitányt. Átemeli saját maga fölött és belenyújtja a rakéták repülési útvonalába. –Engedd el a rakétákat! Ugorjunk ki innen! – kiáltja Verának.

Vera visszaveszi a fordulatszámot. A turbinák leállnak.

A piros és sárga rakéta áthasít a közegellenálláson és a saját kilövőbázisukba csapódik. Max és Vera ugrás közben látják, hogy a Fogyasztók Kapitányából sárgás lé csurog, mielőtt lángra gyullad. Azt, hogy szétrobbant-e teljesen, már nem látják, mert az egész markológép, melyben az imént még ők ültek, a messzire kinyúló csáp súlyától megbillenve a mélyben fortyogó aszfaltba zuhan.

Doktor Diesel kivont karddal elégedetten szemléli az eseményeket.

-Kettő-null! Másodszor is elpusztult a gonosz! A biztos továbbjutók között vagyunk!

Max és Vera egymást támogatva és rogyadozva közelednek. A doktor tovább lelkesedik: - Remekül felismertétek, hogy a saját tömegetek tartja egyensúlyban a bulldózert a kráter szélén! Amikor kiugrottatok, a súlypont átbillent! Fizikából jól vizsgáztál, Max!

-Köszönöm, doktor! Most végezzük be a feladatot! A palackozott ivóvizet vissza kell töltenünk a vízhálózatba!

Max, Vera és a doktor átgázolnak a csatamezőn. A földön mindenfelé Max hasonmásai hevernek mozdulatlanul. A szörnyű látványtól Max-ot hányinger környékezi. Vera eltakarja Max szemét: -Ne nézz oda! Ne nézz oda! – Kézen fogva vezeti kedvesét.

Max csukott szemmel sír. –Meghaltam! Százszorosan meghaltam! Hogyan ismered meg az eredetit a sok közül?

-Te maradtál életben. Te vagy az eredeti!

Odaérnek a gigantikus víztartályokhoz. A tankerek formája és elhelyezése tényleg ugyanolyan, mint a zsebrádió belseje mutatta.

-Kitűzöm a zászlót, mielőtt megnyitjuk a csapokat! – mondja a doktor. Kutatja a kabátja zsebét. – Hm... Elvesztettem. Nincs nálam más, mint egy papírernyőcske, amilyet a fagylaltkehelybe tűznek!

-Akkor tűzzük ki azt, ami van! Kis papírernyő ez minekünk, mégis hatalmas ernyő az emberiségnek!

Doktor Diesel fölerősíti a fagylalternyőt az egyik tartály oldalára. – És most készítsünk tutajt! Téged nem érhet víz, mert darabjaidra hullasz. Hullám! ...Hullámzik majd a kiömlő özönvíz!

Vera nem figyel a szóviccekre. Máson jár az esze. – Ha megvolna az a sárga kanapé, most jól úszna a vízen! És újra meghallgathatnánk azt a szexi kis zenét!

-Meghallgathatjuk így is – fűzi hozzá Max kétértelmű hangsúllyal. Kiszól a képmezőn kívülre: -Maestro! Zenét!

A képmező kitágul. A közelben egy száztagú szimfonikus zenekar üldögél. A karmester beint az orkesztrának. Az üstdobos ráperget, és felharsan a már ismert dal, szimfonikus átiratban. Míg a frakkos hegedűsök patetikusan húzzák, Vera és a doktor madzaggal egymáshoz kötöz néhány halott hasonmást.

-Kész a tutaj! Üljünk rá! Jöjjön a víz! – Mindhárman felszállnak a tutajra.

Max kiragadja a kardot doktor Diesel kezéből és beledöfi a gigantikus víztartályba. A penge akadálytalanul hatol át a vastag acélfalon. A tartály megreped. Kettéhasad és kirobban belőle a hatalmas víztömeg.

A zenekar nem hagyja abba, hanem a maestro intésére még hangosabban játszik. A zenészeknek nyakig ér a víz, de a hegedűsöknek ez éppen megfelel. A véget nem érő zene hangjai mellett a hullámok elsodorják a tutajt.

*

A doktor, Vera és Max egy hegyoldalban emelkedő barlang előtt üldögélnek. Letekintenek a magasból. A vízözön elöntötte Punxsut City utcáit. Vera félősen Max-hoz simul: -Már nem hallom a zenét. Megfulladtak! Milyen kegyetlen az élet!

Max komoran hallgat. Vera folytatja: -Ugye, te nem leszel kegyetlen velem? Vigyél magaddal a jövőbe! Melletted szeretnék lenni az első részben!

A doktor nyersen közbeszól: -Azt nem lehet! Ott már van egy másik... – Észbe kap és így folytatja: -...Egy másik zenekar.

Vera nem kérdez tovább. Max-hoz simul még szorosabban. Max eltereli Vera figyelmét és a mélybe mutat: -Látod ott azt a nagy tölgyfát? Az a fa éppen ma száz éves! Boldog születésnapot, tölgyfa!

Nagy cseppekben elered az eső. A zápor olyan gyorsan érkezik, hogy a szomorú szerelmesek bőrig áznak. Max hegesztései meglazulnak a nedvességtől.

Mozgása bizonytalanná válik, mintha bepiált volna. Doktor Diesel kabátjából a korábbi golyók ütötte lyukakon ömlik a víz. A doktor olyan, mint egy zuhanyrózsa. –Húzódjunk a barlangba!

Mindhárman menedéket találnak a barlangban. Meglepődve látják, hogy a barlang bejáratától néhány lépéssel beljebb egy hordozható műanyag vécéfülke áll. – Menjünk távolabb az árnyékszéktől! – mondja a doktor vizesen. Még beljebb mennek a barlangban.

A barlang mélyén sötét van. Alig látnak a félhomályban. A doktor elégedetlen:

-Ilyen esős időben, amikor még árvíz is van, elég nehéz megmenteni a Földet!

Max hangosan ábrándozik:

-Ilyen esős időben például jól lehet inni. Fölállsz, odamész a csaphoz, engedsz egy pohár vizet és a szájadon át a torkodba ereszted. És ez az ivás. Vagy mondjuk... Aludni is lehet ilyen esős időben.

Doktor Diesel gyanút fog.

-Ivás? Alvás? Miért akarsz te ilyeneket csinálni? Miért nem estél darabokra az iménti esőben?

-Én emberré változtam, doktor. Nem akartam szólni, hogy már nem vagyok a régi.

A doktor elgondolkozva hallgat. Súlyosan megszólal:

-Tudod a törvényt. Valamit valamiért!

-Tudom a törvényt. Öröklétemet a boldogságért!

-Már akkor gyanús voltál, amikor sírtál a csata után. Ezentúl még többet fogsz sírni! A múlt idő rád is érvényes lesz. Jó lesz így neked?!

Max nem válaszol. Mindhárman hallgatnak a barlang homályában. És ez most éppen jó, mert súlyos lépések közelednek a barlang bejáratához. Lánctalpak csikorognak. A barlang mélyéből jól látszik, hogy a Fogyasztók Kapitánya közeleg.

-Hányszor kell még elpusztítanunk ezt a szörnyeteget?! – suttogja Vera félelmesen.

-Pszt! – Doktor Diesel csöndet int. –Nem lát bennünket itt a sötétben!

A Fogyasztók Kapitánya leveszi válláról súlyos fekete palástját és a földre dobja. A hatalmas alak belép a műanyag vécéfülkébe és belülről magára zárja az ajtót.

-Most könnyedén megölhetnénk ezt a föltámadó gazembert! Csak össze kell roppantanod a műanyag fülkét és belepusztul a saját anyagába! – mutogat a doktor Max-nak. – Százötven bar légnyomást építettem a karjaidba!

-Nem vagyok rá képes, doktor. Már nem!

-Akkor mire vagy képes?! Hogyan mented meg a Földet?!

-Sehogyan sem. Majd megmentik az emberek!

-Te pipogya rongybaba, fogd ezt a kardot és döfd át a fülkét! Ne tétovázz!

Vera hallgat. Max hozzá fordul: -Te mit mondasz, Vera?

-Fogd a kardot és menj!

Max átveszi az éles pengét a doktortól. A vécéfülkéhez oson. Észre veszi a földön heverő palástot. Halk nyisszantással levágja az egyik csücskét.

Nyílik a vécéfülke ajtaja. Kilép a Kapitány. Igazgatja a fegyvereket a ruházatán. Az energiacellák sorban kigyulladnak a derekán: „Húszezer volt: harcra kész!”

Max a barlang falához lapul, kezében a levágott darabbal. A Fogyasztók Kapitánya fölveszi köpenyét a földről és a vállára teríti. Kilép a barlang előtti tisztásra. Hirtelen megáll. Megérzi, hogy valami nincs rendjén.

Visszanéz a barlang sötétjébe. Odabent valami fémesen megcsillan. A kard pengéje, Max kezében.

A Kapitány vasvillát pattint elő alkarjából. Max kilép a homályból:

-Nézd, mi van itt a kezemben! Elvehettem volna az életedet, de nem tettem!

A Fogyasztók Kapitánya csodálkozva a csonka köpenyre mered: -Majd veszek másikat! Ugye, megérted, hogy ki kellett adnom magamból azt a rengeteg aszfaltot, amit benyeltem?! – A másik kezével kardot ránt övéből. – Védd magad!

Max és a Kapitány szikrázó pengékkel összecsapnak. A Kapitány nagyon erős és jól vív. A vasvillával előnyben van. Max pengéjét könnyedén félrecsapja. A tisztás széléhez szorítja Max-ot. Alul mély szakadék tátong. Vicsorogva nevet, miközben nagy ütéseket mér Max kardjára: -Leugrasz magadtól, vagy rád lehelljek?!

Doktor Diesel és Vera a küzdők háta mögött kioson a barlangból. A doktor fölmarkol a földről néhány kavicsot és a Kapitányra hajítja: -Nesze! Nesze!

A kavicsok leperegnek a Kapitány hátáról, mint a falra hányt borsó. Megfordul: -Itt a másik bohóc is! Minden idők legnagyobb konstruktőre! – A vasvillával a doktor felé döf.

A doktor félre ugrik a szúrás elől. Max-ot biztatja: -Okádj tüzet, Max! Ahogyan a világvécében tetted!

Max köhécsel a karddal kezében. A torkát köszörüli. –Nem sikerül! Nem megy!

-Így gondoltad? – kérdezi a Fogyasztók Kapitánya és a torkából kétméteres, izzó lángcsóvát lövell a doktorra. – Remek színben van, doktor! Szépen lebarnult! Mindjárt napolajat fakasztok a hőséből! – A pengéjével Max felé vág. Max hárít és derekasan kardozik. Egymásnak feszülnek a pengék.

-Bennem vér folyik, Kapitány! – veti közbe Max. – Az utolsó cseppjéig küzdök a gonosz ellen!

-Te kis filozófus! Ki mondta neked, hogy gonosz vagyok? Csupán az érdekeink különböznek! Tényleg emberré változtál, mert erkölcsileg ítélsz!

-Kapitány, maga azt akarja, hogy az industrók uralják a földet! Gyárteleppé változtatják a bolygót!

-Na és?! Ti meg legelőket akartok és befüvesítenétek a földet, akár a botanisták!

-Kapitány, az imént megkegyelmeztem, mégis az életünkre tör!

-Mire való ez a sok szövegelés? Folytassuk az üldözést! Takarodjatok, művészkéim!

Már a doktor is a szakadék szélén áll Max mellett. -Ugye, te is látod a ránk célzott rakétákat? Talán mégis jobb, ha kivételesen megfutamodunk!

Ebben a pillanatban a szakadék mélyéről egy kötél csap fel a magasba. A hurok Max és a doktor derekára szorul. Alulról megrántják a kötelet. Ők ketten lezuhannak a szakadékba.

*

Max és a doktor átszakítják a cirkusz sátortetejét és egyenesen a légtornászok biztosító hálójába zuhannak. A porondon Vera műlovarnőnek öltözve fehér tüllszoknyában a kötéllel babrál. Igyekszik a hurkot leoldani a doktorék derekáról. A műsor megszakad. A gyér számú közönség csalódottan várakozik a széksorokban. A frakkos direktor idegesen pattogtatja ostorát: -Folytatni! Folytatni! – Bezavarja a bohócokat a porondra. Az egyikük Max jelmezét viseli, a másik bohóc pedig úgy néz ki, mint a köpönyeges Kapitány. Söprűkkel és serpenyőkkel egymásnak esnek és civakodnak. A nézők elszomorodnak, mert a jelenet inkább szomorú, mint mulatságos.

-Köszönöm, hogy kölcsönadták a kötelet! – mondja Vera a trapézon rostokoló artistáknak. – Nem ütöttétek meg magatokat? – kérdezi Max-ot és a doktort, mikor a hálóból kimásznak. – Hogyan kerültél ide? – kérdezik csodálkozva Verát.

-A barlang előtti tisztásról a szakadékba néztem. A mélyben észrevettem a cirkusz színes vászonkupoláját. Gondoltam, nem várom meg a beszélgetés végét, hanem lemászok... Mi lett az eszmecsere vége?

-Döntetlenben egyeztünk meg – füllenti a doktor.

A bóbitás cirkuszi lovak nyerítve betörnek a porondra. Összevissza vágtáznak ahelyett, hogy körbe-körbe nyargalnának. A cirkuszigazgató dühösen pattogtat az ostorral: -Vissza! Vissza! Nem a lovas szám következik! Előbb a Fekete Meteor jön!

A fejetlenségben a zenekar tust húz. Kialszanak a fények, csak néhány fáklya világít a libériás porondszolgák kezében. A manézs függönye félre libben és a félsötétben a porond közepére sétál egy hatalmas figura. Csak a körvonalát látjuk. A direktor bejelenti a mikrofonba: -Hölgyeim és uraim! Tisztelt közönség! Van szerencsém bemutatni egy világszámot! A porondon a Fekete Meteor!

A dobpergés felerősödik. Hirtelen kigyúlnak a fények. A cirkusz közepén a reflektorok vakító fénykörében ott áll a Fogyasztók Kapitánya. Égnek emeli fegyvereit és valamennyivel tüzel.

A sátor kupoláján ezer hasíték szakad. A nézők sikoltoznak. Egymást taposva menekülnek a kijárat felé. A megvadult lovak nyerítve ágaskodnak. A Kapitány-bohóc serpenyővel üti a Max-bohóc fejét. Dőlnek a tartóoszlopok, pattognak a drótkötelek, a trapéz leszakad, az artisták a magasból a hálóba ugrálnak, a lovak eltapossák a cirkuszigazgatót. Az artisták a közönséggel együtt menekülnek. Max, Vera és a doktor lemásznak a magasból és elvegyülnek a kijáratnál tolongók tömegében. Szerencsésen kijutnak a szabadba.

Egy hatalmas téren állnak. A tér jelenleg tó, mert térdig érő víz borítja a területet, mely még nagyobb, mint a Vörös tér Moszkvában. A távolban épületek állnak. Doktor Diesel a Nemzeti Múzeum épületére mutat. -A kultúra templomában oltalmat találunk! Menjünk a múzeumba!

A cirkuszosok meglódulnak. A térdig érő vízben a múzeum oszlopcsarnoka felé gázolnak. A menekülők seregét a két bohóc zárja, akik a csapnivaló jelenetet előadták. Mögöttük nem messze már az igazi, a vérszomjas Kapitány fújtat. A menet erőltetett futásban átvág a hatalmas téren és vizes lábakkal beront a múzeum kapuján.

Odabent hűvös nyugalom. Áhítatos csönd uralja a kultúra templomát. Az artisták a mezopotámiai oroszlános kapun sietve az ókori görög kiállítótermekbe jutnak. A menet lelassul. Gyönyörködnek a kiállított tárgyakban.

-Gyerünk tovább! Most nincs idő a műélvezetre! – ösztökéli Max a többieket.

-Nézd, milyen gyönyörű! Milyen tökéletesen kidolgozták ezeket a szobrokat! – rajong doktor Diesel és közelebb hajol egy posztamenshez. –Az időszámításunk előtti második évezredből van! Hát nem fantasztikus?!

A Fogyasztók Kapitánya megjelenik a kiállító terem ajtajában. Egy sorozatot a mennyezetbe ereszt. Az ókori görög szobrok megelevenednek. Leugrálnak a talapzatról és a többiekkel menekülnek. Teremről teremre futnak, megelőzve egy japán turistacsoportot.

A Fogyasztók Kapitánya átgázol a japánokon, de nem bántja őket. A turisták a tilalom ellenére szaporán fényképeznek.

A menekülők már az újkori termekben járnak. Festmények suhannak a falakon: Rousseau, Cézanne, Van Gogh, Matisse, Monet, Klimt, Ensor, Kandinszkij, Klee, Chagall... –Erre még három nap is kevés lenne! – áradozik a doktor futás közben. –Kérjünk tűzszünetet és akkor megtekinthetjük a műveket!

Max nyugtalanul hátrafelé tekintget: -Nyomunkban a Kapitány! Ez volt az utolsó terem! Merre tovább?

A menekülők berontanak a ruhatárba. Doktor Diesel közelebb hajol egy fogashoz: -Nézd, milyen gyönyörű férfikabát! Tiszta gyapjú, az időszámításunk utáni második évezredből! És éppen az enyém, mert rá van írva, hogy „DIESEL”!

A menekülők lerohannak a ruhatárból a múzeum főlépcsőjén a kijárathoz. Kijutnak a múzeumból a szabadba. Megtorpannak. A lépcsőn, az oszlopsor alatt ott áll mindenki ellensége, a Kapitány.

-Egyenesen a karjaimba rohantok! Milyen remek vernisszázs!

A Kapitány keze meghosszabbodik. Kinyúlik a távolba és torkon ragadja Max-ot. Magához rántja. Max fuldoklik a kegyetlen szorításban.

-Már csak a másik kukac hiányzik! Hol késik a tökkelütött mestered, te Homo Sapiens?!

Doktor Diesel ekkor ér a lépcsőhöz. Kezében egy ki tudja, honnan szerzett kabát. A Fogyasztók Kapitánya másik kezével torkon ragadja őt is. Mindkettőjüket leszorítja a földre és a mellkasukra térdel.

-Ó, milyen csodálatos pillanat ez, amikor megszabadítom a történelmet e két időkalóz lázadásától! Helyreáll a rend, megnyugszanak a felforgatott koordináták! Békés fogyasztásba süllyed a világ! Nincs szükség egyéni véleményre! Lenyugszanak a hormonok, kihal az eredetiség! Végre a termékek uralják a világot! Az ember is produktummá válik! A mi legnagyobb ünnepünk az árleszállítás! Éljen a palackozás! Éljen a tartósítás! Éljenek a halott tápértékek!

Max utolsó erejével fölpillant a magasba. A doktor is, de ő a kék eget nézi, miközben fuldoklik az erős szorításban. Max az oszlopok feletti timpanont nézi. A szoborcsoport középső múzsája a költészet babérkoszorúját tartja mozdulatlanul a levegőben.

Max arra gondol, hogy milyen jó volt embernek lenni. De most mindjárt meghal. Ha újra kezdhetné az életet, biztosan költő lenne. És akkor a metaforákkal megváltoztatná a világot. És ha ő meg is halna, a szavak ott maradnának lebegve az ő helyén... Igen, másodszorra biztosan költőnek születne.

-Kapitány, maga olyan... Szépen beszél! – fuldokolja Max a halálos szorításban. – Úgy beszél, mintha... Költő lenne! Csak egy... Koszorú hiányzik...

A művészetek múzsája a timpanon közepén a magasból Max-ra kacsint. Ezt senki nem látja, csak Max. Szintén csak ő hallja egyedül, hogy mit mond a múzsa. Szájmozgás nélkül a múzsa azt mondja Max-nak:

-Jól választottál! Tiéd a koszorú!– És elengedi a kezében tartott babérkoszorút.

A súlyos bronzkarika a Fogyasztók Kapitánya fejére zuhan. Az ütés olyan hatalmas és erős, hogy a Kapitány azonnal elpusztul. Szemei összeakadnak. Szája nyitva marad. Megkoszorúzott feje oldalra billen. Derekán az energiacellák sorban kihunynak. A halálos szorítás ernyedten kienged.

A cirkusz művészei ujjongva tapsolnak. Max nem áll fel a földről azonnal, hanem egy kicsit még lustálkodik. Doktor Diesel hajol fölé: -Próbáld föl ezt a kabátot, Max! Divatos szabású, a te méreted!

Max föláll a földről. A doktor föladja rá a kabátot.

-Egészen jól áll rajtad!

-Az ujja kicsit rövid.

-Vállban nem szorít? – érdeklődik a doktor. – Ki gondolná, hogy konfekciódarab!

-Most mi lesz ezzel a fekete izével? – Max a halott Kapitányra bök a földön.

-Ne törődj vele! Harmadszor is győztünk. Nem fog életre támadni, csak a jövőben.

A darura szerelt kamera a magasba emelkedik. A képmező kitágul. Felülről látjuk, hogy a múzeum előtt a térdig érő vízben Max fitymálja a kabátot.

-Túl széles a hajtókája! És a gombok sem tetszenek! Na jó, megtartom. De ki kell engedni az ujjából!

*

A Black Chlorophylla Corporation kihalt irodaházának tetején zölden burjánzik a dzsungelnövényzet. Az állatvilág bulizik a tetőn. A tigrisek a zsiráfokkal táncolnak, az elefántok keverik a koktélt. A lemezjátszón egy házimacska lemezt cserél. A csapból habzik a sör; a pingvinek már rendesen bepiáltak. Jobbra-balra dülöngélnek tánc közben. Buli van, és őrült jó a hangulat!

A lélegző, sötétzöld dzsungel közepén egy öntöttvas fürdőkád rejtőzik, sárgaréz forgócsapokkal. A kádban ül Vera. Szünet nélkül folyik szeméből a könny. Max a fürdőkád alján babrál. – A fenébe! Nem indul az időgép! Valami baj történt a motorral. Ha lenne benne víz... De ezek könnyek!

A fürdőkád színültig megtelt Vera könnyeivel. Néha felbúgnak a ventillátorok és felkavarják a vizet. Erőtlenül leállnak, mert Vera folyton zokog.

-Hagyd már abba a sírást! Látod, hogy magammal akarlak vinni a jövőbe! Pedig doktor Diesel megtiltotta! ...A fenébe! Életemben először akarok valamit az ő engedélye nélkül tenni, és akkor bedöglik ez a vacak!

Max dühösen belerúg az öntöttvas fürdőkádba. -Jaj, a lábam! – kiáltja a fájdalomtól. Néhány arara papagáj felriad és nagy szárnycsattogással elröpül.

A toronyházat egy primitív kötélhíd köti össze a távolabbi épületekkel. Max pillantása a függőhídra esik. – Hozok egy vödör vizet! Az H2O! Ha sikerül a hidrogént fölszabadítanom az alkotóelemek szétválasztásakor, akkor olyan hatalmas energia keletkezik, hogy elindul az időgép. Hozok egy kis üzemanyagot!

-Ne hagyj itt, Max! – könyörög Vera és újabb patakok törnek elő szeméből.

-Egy perc múlva jövök! Addig ne szállj ki innen és ne csinálj semmit! Egy perc múlva itt vagyok!

-Egy perc olyan hosszú, mint ezer év!

-Ezer év is lehet oly rövid, mint egyetlen perc!

v-Ne hagyj itt, Max! Szeretlek!

Max eltökélése megrendül. –Tudod, mit? Vedd föl ezt a kabátot és várj rám itt! – Kibújik a frissen szerzett kabátjából. Vera föláll a kádból, de sajnos, a nézőknek háttal. Max ráadja a kabátot a meztelen nőre. A könnyektől azonnal átnedvesedik.

-Ugye, még látjuk egymást? Ugye, még visszajössz?! – Vera a fürdőkádban kotorászik. Valamit keres. Megtalálja a titánium csavarhúzót és Max-nak nyújtja:

-Ezt vidd magaddal! Amulett! Megvéd téged!

Max nem válaszol. Mosolyogni próbál, amikor nekiindul a függőhídnak. Látszik, hogy fél.

A távolból látjuk, hogy Max óvatosan halad a kötélhídon. A két toronyház között félúton jár, amikor egy korhadt deszka kettétörik alatta. Max lezuhan a magasból.

*

A helikopterre szerelt kamera a szakadékos tengerpart felett köröz. Éjszaka van, az égbolt csillagos. Odalent a sziklás fennsíkon, mely furcsa szabályossággal ér véget egy függőleges falban, hogy a helyét átadja a végtelen óceán víztömegének, odalent a fennsíkon színes hasábok sorakoznak geometrikus elrendezésben. A kamera közelít az alkotmányhoz. Már látjuk, hogy autóroncsok roskadoznak egymáson, éppen olyan gigantikus rajzolatban, mint az angliai Stonehenge. Az építmény főkapujánál doktor Diesel áll. Karjában Max. Erőtlenül és ernyedten, piéta-pózban. Max testéből zöld növényi hajtások ütköznek elő, egyre több és több. Az ágak sokasodnak. Max lázasan hadar és félre veti a fejét.

-Doktor! Mentsen meg! Vigyen vissza a halhatatlanságba! Vigyen vissza a végtelenbe! Ahol a párhuzamosok találkoznak... Oda!

-Max, szólítsál Ottónak! Tegezzél!

-Mi ez a furcsa... Ami történik most... Velem? – Max-nak nehezére esik a beszéd.

-Mindnyájunkkal ez történik egyszer. Versenyt futunk a gyorsikákkal, míg eljön értünk a Lassú.

-Ottó... Mondd meg... az igazat! Növénnyé változom, ugye?

Doktor Diesel az egyik kezét kihúzza Max törzse alól és az égboltra mutat:

-Odanézz! Mennyi csillag! Mind-mind egy-egy tudós... Az ott Mengyelejev! Röntgen! Faraday... Pierre és Marie Curie... Aki meghalt, mind ide került. Csillaggá vált és a fénye örökkön örökké világít az embereknek.

-Te is... Közéjük mégy?

-Nem, Max. Én ember vagyok.

-Én meg... Növény lettem... Palmus Maximus... Nahát! Ki gondolta volna, hogy én leszek a másik pálmafa? A piros drót az én szálam volt. Elszakadt, de valaki ...megforrasztotta. Te voltál az, Ottó, aki a piros drótot titokban megforrasztotta? Hiába..! Most vége az ide-oda menekülésnek! Én is a csillagok között leszek? Én hol leszek, Ottó?

-Mindenhol leszel, Max! Kiadnak téged és példányszámod a sokszorosára nő! Ifjú szívekben élsz és nem múlsz el soha. Végtelenül keringesz egy másik... Egy következő doktorral.

-Hogyan fogják őt hívni? Mi lesz... A neve? Honnan ismerem meg? – Max szeme lecsukódik. Abban a pillanatban a szemhéján kiütközik egy zöld ágacska, mely sebesen nő és bokrosodik. A haja csupa levél, az indák a földig csüngenek.

-Ugye, látjuk még egyszer egymást... A tévében? – suttogja Max. A feje lekókad, és talán meghal.

Doktor Diesel szemüvege bepárásodik a könnyektől. A halott Max füléhez hajol. Imádkozik:

-Kérlek téged, hallgass meg engem! Most belépek a Carhenge időkapuján, hogy visszajussak veled a jövőbe! Ehhez olyan hatalmas energia kell, melyet csak az óceán vizének elemeire bontásából nyerhetünk! Palmus Maximus! Egyetlen pálmafám..! Beledoblak a vízbe, hogy az atomokat szétválasszad! Szabadítsd föl a hidrogént! Amen!

A doktor sírva átvonszolja a növénytömeget a főkapu alatt. Föltámad a szél és viharos erővel rázza Max lombjait. Az égbolton hatalmas villámkisülések cikáznak. ...Égzengés! ...Dörgés! ...Süvöltő szél! A doktor összeszedi minden erejét és a hatalmas pálmafát a part széléről a tengerbe dobja.

A vízbe hullást lassítva látjuk. Mielőtt a fa a vízbe ér, egy villám belésújt és feltölti elektromos energiával. ...Csattanás! ...Csobbanás! Közelkép: a doktor arca elé rántja mindkét tenyerét. Látjuk az ujjain, hogy nappali világosság támad. Távolkép: az éjszakai égbolton fölszikrázik a Nap fénye.

Doktor Diesel hunyorogva leereszti arca elől a kezét. A mélybe néz. Odalent egy homoksivatag hullámzik a tenger helyén.

-Hát mégis igaz! A kísérlet sikerült! Sikerült! Sikerült! ...Nem hittem volna! Itt vagyunk a jövő időben! Újra fogjuk kezdeni! Üdvözlégy, Mester! Halleluja!

Doktor Diesel hátrafordul az autókból épített Carhenge-hez. A roncstelep most sokkal nagyobb, és hasonló ahhoz, amilyent az első részben láttunk. A doktor begázol a rozsdás roncsok közé. Az alkatrészek között kotorászik.

-Emlékszem, hogy valahol itt volt... Itt lesz, itt lesz! – suttogja.

Max feje megszólal hátulról: -Itt vagyok, doktor! A lábam pedig ott távolabb, a sárga taxironcs mellett hever. A múltkor harminc másodperc alatt összerakott.

Szemüveg nélkül! Lássuk, milyen formában van!

A doktor babrálni kezd Max összeszedett testrészeivel. Max tárgyilagosan számol:

-Huszonkilenc, harminc, harmincegy, harminckettő! És harminchárom! Harmincnégy, harmincöt, harminchat, harminchét, harmincnyolc, harminckilenc, negyven...

A számolás alatt a képmező kitágul. A kamera, mely egy helikopterre van szerelve, a magasba emelkedik. Körös-körül egy véget nem érő roncstelepet látunk. Doktor Diesel figurája kis ponttá enyészik. Max nógatja a doktort. A hangja egyre halkul:

-Meddig számoljak még, doktor? ...A végtelenig?!

*

...és ennek itt most nincs vége, hanem folyt. köv. az első részben