Tarzan Zéró

A császár és én

Azt álmodtam, hogy a japán császár nálunk lakik. „-Összeírtam néhány mondatot japánul” – nyújtott felém egy kis cédulát a nagyanyám. „-Ha kimégy a konyhába, mondjad neki. Biztosan örülni fog!”

A szoba úgy volt berendezve, mint azelőtt. Mint amikor a nagyanyám még élt.

...Dehogy akartam én a konyhába menni! Féltem és azt gondoltam: a fene egye a japán császárt, hogy éppen nálunk lakik! „-Kell majd így csinálnom neki?” – kérdeztem a halott nagyanyámtól. Kezeimet összefontam mellemen és meghajolva mutattam az alázat pózát. „-Nem. Nagyon öreg már. Mondjad neki ezt, és kész.”

Kimentem a konyhába. Ott ült a japán császár! A konyhánk pedig olyan volt, mint egy trolibusz belseje. Fekete ülések sorban... És az ablakok! A kalauz helyén, hátul ült a császár.

Tényleg nagyon öreg volt. Töpörödött és ráncos arcú, kopasz bácsika volt a japán császár. Felém hajolt és hosszan, figyelmesen nézett. Elmondtam neki, amit a mama üzent.

Ekkor az ülések mind nápolyivá változtak. A császár és én összeölelkeztünk.

* * *