Tarzan Zéró

Bakelit M.A.C. megnyitó beszéd

Kedves egybegyűltek!
Kedves mindazok, akik eljöttek!
Kedves kultúrakedvelők!
Barátok, tettestársak! Társak a tettben!
Kedves színházcsinálók és azok, akik nézik ezt!
Kedves mindenki, aki most itt körben áll!




Egy új színház megnyitásának alkalmából találkozunk itt. Néhány perc múlva megnyílik a BAKELIT Multi Art Center, hogy ezután jó hosszú ideig, de legalábbis mindörökre úgy maradjon. Nyitva.

Engem kértek fel a megnyitó beszédre. Amikor a telefonkagylót a helyére tettem, azt gondoltam magamban: de hiszen minek egy Multi Art Center-t, egy M.A.C.-t, egy színházat, minek azt megnyitni? Egy színház nyitva áll mindig, mindenki előtt, még akkor is, ha éjjelre bezárják. Mert a színház olyan, mint egy menedékhely: ha nem is „Éjjeli menedékhely”, de legalább esti menedékhely, olyan, mint a magas hegyfokon, hol oxigénhiány van és zord szél hidegít, ott áll egy oltalmazó kunyhó. A színház menedékház, és ez a oltalom mindenkié, ráadásul nyilvános – minek akkor megnyitni tehát?

Aztán azt is megkérdeztem magamban: Mit kell megnyitni és mit kell becsukni?



A lelkeket kell megnyitni.

És a papírból mondott megnyitó beszédet becsukni kell.

Történjen így!




(A szónok összecsukja a papírt és fejből folytatja tovább. Az élőbeszéd tartalma ez:)




De akkor hogyan lesz megnyitó beszéd? Mert nincs tovább megnyitó beszéd. Viszont beszélni tudok. De hogy ne beszéljek túl hosszan, elfecsérelve az időt, adok egy biztosítékot. Így hamarabb befejezem, és elhárul az akadály a Bakelit Stúdió megnyitása előtt.



(A szónok egy lábra áll és billegő egyensúllyal folytatja a szavakat.)



Mi lenne, ha elmondanám a magam esetét? Nem tudom, bárkit is érdekel vajon az én életem, hogyan lettem botcsinálta táncművész. Engem aztán főleg nem érdekel. Itt állok (billegve) 48 évesen, a derekamban két csípőprotézissel, és azt kell magamról mondanom, hogy 27 év színházcsinálás után – mert én tanítványként 1979-ben kezdtem - még mindig nem vagyok jelen a köztudatban. Hatalmat vagy befolyást nem szereztem, funkcióim nincsenek. Isten bohóca vagyok csupán, olyan, aki ártani se árthat senkinek, mondjuk, kurátorként a pályázati döntésekben. A színész hatalma a hírnév. Rólam viszont 27 év után is nagyon kevesen, mondjuk ötszázan, talán ezren tudják, hogy ki vagyok. Pontosabban, hogy milyen előadásokat csináltam. Sőt, tovább megyek: az emberek többsége még azt sem tudja, hogy létezik alternatív színház és tánc. És nem tudják, hogy hol található ez a valami, ez az izé, amit most mondtam. Egyszer a mi házunk kapujában összetalálkoztam egy másik lakóval és az érdeklődő kérdésre, hogy én vajon mivel foglalkozom, azt feleltem: én ...vállalkozó vagyok. Nem magyaráztam meg a reménytelent, mely szerint én alternatív színész vagyok egy alternatív színházban. Mert tőlem a köztudat azt kérdezi: -Ja, hogy te nem a Madách Színházban, vagy a Víg-ben vagy?! És ezt az izét... azt az alternatív dolgot, amit most mondtál, mikor lehet látni a tévében?



Engem nem lehet látni a tévében. De lehet látni most. Ha adásba kerülnék, akkor nem csupán ötszázan vagy ezren ismernék tevékenységemet, hanem sokkal többen. Akkor lehetne hírnevem, mely ugye, a színész hatalma. Akkor nem kellene mások előtt reménytelenül ecsetelnem, hogy a városban merre is találhatók azok az alternatív színházak és játszóhelyek, ahol szerepeltem. Ha lenne hírnevem, büszkén mondhatnám a kapuban a szomszédnak, mivel foglalkozom. Akkor talán az osztályfőnök is behívna lányom osztályába, hogy én, a példakép alternatív színész, beszéljek a hivatásomról és segítsem a gyerekek pályaválasztását. Milyen szépen hangzik: „példakép alternatív színész”, rövidítve P. A. Sz.!



(A szónok visszanyeri egyensúlyát. Két lábra áll, majd lefekszik a földre. A kezét az ég felé nyújtja és folytatja szavait.)



De ez nem passzol a valósággal. Ez ma egyáltalán nincs így. Úgy fejtettem ki művészeti tevékenységemet egy elhallgatott, titkos műfajban, hogy a nagyközönség nem is tudja, hogy léteztem. Elperegtek fiatal és erős éveim. Most itt fekszem üres kézzel, mint egy ismeretlen ismerős.

Ha lett volna több alternatív színház, mint amennyi pályakezdésem idején volt, akkor most nem ez lenne a helyzetem. Ha elmentem volna egy másik, egy gazdagabb országba, talán már lenne ott valamiféle helyzetem. Pozícióm! Karrierem! Hatalmam! Elismerésem! De oly sok világjárás után végül mégiscsak itthon maradtam. Itt vagyok. Ragyogok! Itt fekszem a földön, taglejtéssel kifejezve az elért pozíciómat.

Azért ez a helyzetem, mert kevés volt a játszóhely, ahol kevésszer mutattam meg művészetemet. Ha lett volna több színház, mely befogad, akkor többen láthattak volna. Akkor talán ismernének engem kétszer-háromszor annyian. Ha mutatták volna művészetemet a tévében, akkor most más testtartással fejezhetném ki helyzetemet. Térden állhatnék.



(A szónok térden állásba változtatja fekvő testtartását.)



Ha több ember ismerné a színpadi dolgaimat, akkor most nagyobb lenne az éles fény, melyet nem feltétlenül személyesen én, de egy valódi művész irányít a dolgok állására. Ez a fény hozzásegíti a nézőt a világ értelmezéséhez. A művészetből áradó fény világosságot teremt, oszlatja az igénytelenséget és nem hagyja elmerülni a nézőt a kulturális eszméletlenségben. Az emberek többsége azt sem tudja, hogy van egy ilyen választásuk! Igenis van más választás a kulturális bájitalok ellenében.



Mi ez a másik választás? (A szónok feláll a földről.)



Az, hogy tudatosan észnél maradjak. Hogy tisztán tartsam istenadta ítélőképességemet. Mert azt az Isten adta, születésemmel egy csomagban, ingyen, mondhatni „csak úgy”. Hogy azzal én eldönthessem, mi a jó és mi a nem jó. Hogy ne lehessen engem csak úgy feldolgozni. Bármit nekem bemagyarázni. Ne tudjanak kilóra megvenni engem, beadni a zaciba, ne lehessen nekem akármit „beirányítani”, mint az amcsik a felderítő rakétát. Ne lehessen énnekem bejátszani a rádióban egy buta szlogent, hogy „Nektek is jó volt?”, miközben nekem egyáltalán nem volt jó.

Mostanában ha leveszek egy ketchupot a polcról, részletesen elolvasom a hátoldalon, hogy miből készült. Ha van benne mesterséges adalék, ízfokozó vagy tartósítószer, akkor azt visszateszem a polcra. Addig keresek, kutatok a polcon a többi ketchup között, amíg találok egy olyat, amelynek az összetevői viszonylag tiszták. Így igyekszem alacsonyabbra nyomni a szervezetembe jutó mérgek szintjét. Ha így teszek a ketchuppel, akkor miért ne tenném ugyanezt mással is?

Miért ne tennénk ugyanígy a színházzal? Higgyétek el, barátaim, hogy ez a hely, ez a ma születő Multi Art Center ilyen mesterséges adalékszerek nélküli színház kíván lenni. Színtiszta emberi jóakaratból épített falakkal. Színtiszta érzésekből összegyúrt előadásokkal. Színtisztán csillogva, mint egy fekete bakelitlemez. És a hangja a fül-szakértők szerint nagyságrenddel tisztábban szól, mint a tisztának vélt CD-lemezek. Színtisztán feketén szól, mint a betűk színe a szintén színtisztán hófehér papíron. Mint egy korábban becsukott, de újfent mégis kinyitott megnyitó beszéd papírlapjain.



(A szónok kinyitja a papírt és folytatja a felolvasást:)




Kedves egybegyűltek,
alkalmi barátaim,
szavaim hallgatói!



Ez a friss színház olyan ártatlan, mint egy ma született gyermek. Bármi lehet belőle! Ebből a helyből Multi Art Center lett. Bauer Márton álmodta életre, hozta létre, ő járta ki az engedélyeket, és alakította át ezt a helyet. Bauer Márton felügyelte a fal rakását, pénzelte mindezt és adott nevet a helynek. Ha ez a színház egy gyermek lenne, most azt mondanám: Bauer Márton az apja ennek a gyereknek. Iskolázását, felnevelését pedig a nézőkre bízza. Tapsot a színházért cserébe! Most adjunk egy tapsot Bauer Mártonnak!



Nem tudom, Önök vajon tervezik-e a jövőben egy színház létrehozását? Esetleg tervezik-e egy gyermek létrehozását?



Annak a gyereknek már egészen más élete lesz. Egészen más idők lesznek akkor. Egészen másként hangzik majd egy megnyitó beszéd. (Rövidebben.) Annak a gyereknek már egészen természetes lesz, hogy van itt egy színház. Ő már jobban megválogatja, hogy kulturális értelemben mit eszik. Neki már nem fognak tetszeni az ételízesítők, az ízfokozók, a nagyra puffasztott, de semmit sem érő kukoricák, a maguktól is végigégő cigaretták, meg a gombnyomásra csorgó, gagyiarcú kólakutak. Annak a gyereknek már alig fog jutni egy korty benzin, és nem csüng a tévé műsorán.

Ez a majdani gyerek hamar tisztába teszi a dolgokat. Osztályoz és dönt, mi kell neki. Hiszik vagy sem: színházba fog járni, hetente többször is, mert rájön, hogy a tiszta kultúrát, vagyis a kultúra tisztábbik oldalát a színházban kaphatja meg. A színházba járás olyan sikk lesz, mint manapság egy drága órát hordani. A Breitling, a Festina, vagy a Doxa. Mi van a csuklódon? Bakelit! Mit csinálsz ma este? Bakelit! Mi az a Bakelit? Az egy Multi Art Center, a mindenféle művészetek fészkelőhelye a Soroksári úton. Így hangzik majd a kérdés, pontosabban nem lesz ez meglepő kérdés, mert mindenki tudja rá a választ, mi az, hogy BAKELIT.

Annak a gyereknek már egészen természetes lesz, hogy van itt a Soroksári úton egy régi gyárban kialakított színház, mely multikulti előadásokat mutat. Az új táncformák avatott ismerete annak a gyereknek már egészen természetes lesz. Az a gyerek már nem fogja megkérdezni, hogy „Bácsi kérem, micsoda a Multi Art Center?” Tudni fogja, hogy olyan hely, amely műfaji korlátok nélkül mindenfélét mutat. Összetevőiben nagy tisztaságú művészi megjelenéseket mutat. Addigra a közgondolkodás befogadja az alternatív művészeti formákat. „-Te hol vagy színész? – Én a Bakelitben. – Ja, ott a Soroksári úton!” Annak a gyereknek, ha a kapuban majdan összetalálkozik a másik lakóval, már ne kelljen inkább letagadnia, hogy mivel foglalkozik.

A BAKELIT M.A.C. mától kezdve új márkanévként ragyog az órakészítés egén. Kedves Nézők! Tervezzék meg óráikat, melyet a Bakelitben töltenek!

Addig pedig, amíg megszületik ez a gyermek, Önökre hárul egy feladat. Addig Önöknek kell a látást képviselni. Addig Önök nézzék meg a sokfajta előadást! Ne legyenek lusták, restek, halogatók! Ne hivatkozzanak fáradtságra! Ne hivatkozzanak arra, hogy „messze van a Soroksári út, sok időbe telik a busszal végigjönni”! Ezek kifogások. Ezekre holnapután vagy a jövő héten már nem fognak emlékezni. De arra igen, arra igenis fognak emlékezni, hogy a BAKELIT-ben milyen remek, vagy fordítva: milyen csapnivaló előadást láttak. És ez mennyire tetszett! (Vagy nem tetszett.) Mert éppen ez egy régi és lepukkant gyártelepen újonnan felbuzgó művészeti forrás feladata, hogy tiszta vizével megitassa a nézőket.



Most, hogy ez a beszéd lassan a végéhez közeledik, ismét megkérdezem Önöktől, megkérdezem Tőletek: Mit nyissunk meg és mit csukjunk be?



A lelkeket kell megnyitni.

És a papírból mondott megnyitó beszédet becsukni kell.

Történjen így!



(A szónok most nem csukja össze a papírt. Tovább olvassa a szöveget.)



Én becsukom a papírt. Ti nyissátok meg lelketeket! Váljatok fogyasztóból tudatos táplálókká! Ne csak fogyasszátok a kultúrát: gyorsan, fél órára leülök a tévé elé és hamm!, bekaplak, kultúra! És az elfogyasztott kultúra gyorsan átszalad a beleimen, és már kint is van, lehúzom a vízzel, kész. Ne így fogyasszátok a kultúrát, ne zabáljatok mindent összevissza, hanem tudatosan válasszátok ki, hogy a kultúra milyen formájával fogjátok a tudatotokat táplálni.

Legyetek a saját lelketek pásztora! Tereljétek a lelketeket a jó irányba! Higgyétek el: ez a hely, a BAKELIT MULTI ART CENTER éppen ebben a jó irányban áll.



Kedves Nézők!



Nyissátok meg lelketeket, mint ahogyan ez a színház ma este itt megnyílik, és hagyjátok úgy jó hosszan, ha nem is mindörökre, de legalább pár percre! Meglátjátok, milyen jó érzés lesz, amikor betolul a lélek kapuján ez a friss kulturális levegő! Jöjjetek el ide ne csak ma este, hanem máskor is, mert a lélek azt szomjazza, hogy nyitva legyen, mint ez a színház. Ne törődjetek a számláitokkal, hogyan fogjátok kifizetni, vagy azzal, ha elmegy az utolsó busz és Ti itt maradtok éjszakára. Legfeljebb itt alszotok. Majd máskor befizetitek a számlákat. De a színházról ne mondjatok le, mert illúziók nélkül meghal a lélek. Hiszen kell valami, amin másnap a buszon elgondolkoztok, miközben reggel mentek haza, mert éjjel itt aludtatok. Mert a kulturális kaland a Ti életetek olyan része, mint a hallevesben a hal, vagy a púpos tevében a púp, mely e nélkül nem létezik.



Kedves Egybegyűltek, a színháznak barátai!



A BAKELIT MULTI ART CENTER mostantól nyitott kapuval vár benneteket.

Közönség! Lépjél be az új játszóhely kapuján! „Kis lépés ez neked, de nagy lépés a színészetnek.” Közönség! Nyissátok meg a lelkeket, hogy befogadjátok ezt a színházat!

Én becsukom e beszédet.