Tarzan Zéró

Levél Vetlényi Zsolt festőművésznek
a franciaországi Orléans-ból, 1999. május 2-án



Hej, Zsoltika, hej, cimborám, te festőkezű gyermek, te!

Te cimbalom! Pitypangok fejedelme, te..!

Éhgyomorra írom neked ezt a levelet, ami jó, mert 1., rövid leszek, gyorsan írok és 2., ha be lennék lakva, eszembe se jutna ilyesmi, mint a levélírás, hanem csak feküdnék az ágyon. De mert éhes vagyok, ez tehát a művészet ideje (így néhány pillanattal az évezred fordulója előtt).

Olvastam leveledet, mit gyöngybetűkkel énnekem írtál és egyből könnyek szöktek szikár és szemüveges szemembe. Le is csöppent, pépessé áztatta a levélpapírt, megannyi gyönyörű gondolat hordozóját, hej! Most itt fekszik térdemnek kalácsán, ujjnyomokkal rondán összefogdosva (a kalácsot később megeszem). Fölajzva járkáltam e kényelmes szállodai szobában (321-es) faltól falig, tévétől az ágyig, a hideg széktől a még hidegebb fürdőkádig, míg végül elhatároztam, válaszlevelet írok én, hogy tévhitedet eloszlassam, végül az ablakot a szobában kinyitván, az oszlottakat ki is szellőztessem.

…Mit írjak?! …Mit írjak?? Írjam azt, hogy miként a halak, kik a vízben úszkálnak, arról véleményük semmi sincsen, úgy én sem tudok mit írni a művészetről? Mostanában rengeteg papír fekszik előttem bepiszkolatlanul. Írjam azt, hogy sok novellát elkezdtem, de még többet nem fejeztem be? Írjam azt, hogy megjött a tavasz, sőt, melege már nyárba hajlik; a macskák fickósan kurrognak a szállodai ablak alatt és a kínai takarítónő mindennap tiszta törülközőt cserél hangtalanul? Írjam azt, hogy a kádban jó meleg a víz és hosszan zuhanyozok? Írjam azt, hogy szigorúan kimért útvonalon, szállodától áruházig, majd hónom alatt a vásárolt kenyérrel az áruháztól a próbateremig ballagok? Írjam azt, hogy színdarabot próbálunk próbálni? Írjam azt, hogy ezzel sok pénzt keresek? …Vagy írjam egyszerűen, hogy élek? Mit írjak hát teneked?

Hát akkor írom én teneked, hogy bosszantóan sokat gondolok rád. Itt, a szálloda hátsó bejáratával szemben van egy libanoni gyorsétkezde, amolyan "snack bar". Benne borzasztó alakok, de fölötte tábla ragyog: BYBLOS. Ez a neve. …És ez a neve a te híres cipődnek, melyet jeles alkalmakkor, műveidre alkudozni indulván viselsz. Én ezért mindennap gondolok rád, mikor besurranok e hátsó kapun a csipkebokor mellett (mert ez is van, meg kockakő, meg boltív, úgyhogy: akár a mesében, de mégsem az, hanem szálloda). Látod, egy cipő az oka mindennek.

Képeid gyakran eszembe jutnak.

Köszönöm a könyvet, melyet nekem juttattál! Jó drága volt (1.450.- Ft), száz tojás ára, de szép és érdekes. Azon ritka könyvek közé tartozik, melyeket nem tettem le, hanem végigolvastam. Mostanában kevés van ilyen, csak a Kafka, meg ez a Karinthy, amit most tőled kaptam. Nagyon köszönöm, mert sok táplálékot adott, többet, mint száz tojás. Te, mint magyar Van Gogh és én, mint francia Karinthy, most szellemi kéz-a-kézben, a te Byblos cipődben belépünk az én Byblos gyorsétkezdémbe. Leülünk egy koszos asztalhoz, csinálunk néhány gyors művészetet és nem fizetünk. Nem fizetünk, nem fizetünk!

Jön a pincér. A pincér erős. Végül pénzzel fizetünk.

Itt Frankhonban, távol a családomtól, a balkáni háború idején egy nyugalmas próbaterembe és egy szállodai szobába zárva, a színházzal sok pénzt keresek. Munkahelyemen igyekszem a dolgokat előre lendíteni, nem pofázok. Ötleteim kilencven százalékát elutasítják. Ennek indoklása ötven százalékban az, hogy "ezt korábban már mi is kitaláltuk", a másik ötven százalékban arra hivatkoznak, hogy "nem, mert ötletem nem jó". Én pedig nyertes vagyok száz százalékban: enyém a pénz, melyet nekem fizetnek. A pénzből odahaza házat fogok építeni családomnak és rendezett, kertes életmódot vásárolok. Lesznek majd kutyák is, az egyiket úgy hívjuk majd, hogy "Csákó", a másikat meg: "Rongyi". Még meg sem születtek ezek a kutyák. Gumicsizmánk is lesz, ha esik az eső, a kertben ne legyen sáros a lábunk. Még le sem gyártották ezeket a csizmákat. De lesznek és születnek, és mi összetalálkozunk. …Hát, ennyit sikerült írnom a színházról.

Most viszont ide írok valami szépet és velőset (velőscsont), melyet a fekete Franz-nál találam. "…De miről is beszéljünk? Az ég fényeiről nem beszélhetünk, hiszen egy sötét lépcsőház mélyén állunk… De beszélhetnénk azért mégiscsak arról, hiszen beszédünk során tökéletesen függetlenek vagyunk (…a sötétségtől). Sem célra, sem igazságra nem törekszünk, csak tréfára és mulatságra." Az idézet Franz Kafka "Egy küzdelem leírása" című novellájából való, magyarra fordította Tandori Dezső és szabadon átigazítottam én. De az értelme megmaradt. Ehhez nem tudok mit hozzátenni, csak azt, hogy itt jó meleg a víz és naponta törülközőt cserélnek.

Búcsúzóul mondom néked, hogy ezen irodalmi levelet el ne tépd, hanem aggasd föl kitüntető helyre, mondjuk vénlányok seggére erős akácfa kapoccsal tűzd, de mindenekfölött alant helyezd el, hogy fundamentumul szolgáljon cimboraságunkra, ha nem is örökül, de hosszan; hosszabbul, mint mibe e mondat belekerült.




(Utóirat: A levelet Pesten adom föl, napokkal később.)