Tarzan Zéró

Meghaltál, vigyázz magadra

Halott vagy, vigyázz magadra! Ja, ma nem kell a munkába szendvicseket vinned, hiszen nem eszel. Most jut eszembe, te meghaltál. Azért sapkát vigyél, bármerre jársz. Még tél van, hideg szél fúj, kell a sapka, még halottnak is. Az viszont jó, hogy jegy nélkül felszállhatsz bármely buszra. Tényleg, ti halottak, hogyan utaztok? Felpréselődtök a zsúfolt buszra, vagy csak odagondoljátok magatokat valahová és ott teremtek? Írhatnál, ha van időd ilyenre, mint a levélírás. Most, hogy már nem élsz, nyilván több az időd. Nem kell alvással töltened az éjjelt, mert nem kell felkelned az ágyból. Lefeküdnöd sem kell. Mi lett az ágyaddal? A zsidóknál szokás, ha meghal valaki, koporsót csinálnak az ágyából. Nem azért, hogy spóroljanak a fán, hanem azért, hogy abba az ágyba többé ne feküdjön bele más. Az ágy ugyanolyan személyes használati dolog, mint egy szemüveg. Vagy a műfogsor. Bármilyen sokba került, nem teszi a szájába senki más.

Ezt hogyan kell szépen mondani, hogy meghaltál? Vagy inkább elhunytál? Életet vesztettél, elvesztetted, amit rád bíztak, kiszenvedtél, megtértél az Úrhoz, visszaadtad lelkedet a teremtődnek? Mi volt ez, lélek-lízing csupán? Tényleg tiéd az a lélek, amelyet használtál? Mire használtad a kapott lelket? Éltél az alkalommal? Vagy éltél, egy alkalommal?

Szólhatnál nekem, mikor lesz feltámadás. Mert akkor otthon maradok, nem mennék az utcára. Nem szeretem a felfordulást. Elképzelem a hangzavart, az angyalok sivalkodva trombitálnak. Egy közterületfelügyelő megbírságol egy angyalt, közterületen zenélésért. Az utca megtelik hangoskodókkal, többen petárdáznak, pedig ez tilos. Ki törődik tilalmakkal a feltámadáskor? A közterületfelügyelő visszaadja a bírság összegét a trombitáló angyalnak. Megáll a forgalom, a villamos fogolyként vesztegel a tömegben, oly sok teremtmény tölti meg a zsúfolt utcát. Én a balkonról nézem, milyen a feltámadás.

Már itt a balkonon is többen állunk. Az összes előttem itt lakott velem szorong a szűk balkonon. Átfuraxom a tömegen, mely a nappali szobában áll, jobbra-balra köszöngetek. Kipréselem magamat a vécére, de már ott is ülnek tízen. Tíz ismeretlen ember ült előttem ugyanazon a deszkán.

Kiküzdöm magamat a tömegből, elhagyom a lakást, lemegyek az utcára. A lépcsőházban folyamatos a forgalom. Mintha bulira jönnének a szemközti lakásba, a korábban itt lakók járkálnak a lépcsőkön.

Az utcán szembe jön az első szerelmem. Mint mindenki, ő is feltámadt, pedig autóbalesetben meghalt tíz éve. Mit mondjak neki, most téged veszlek feleségül? Gyalog megyünk házasságot kötni, esetleg hajóval, nem ülhetsz autóba többé. Ha meghaltál, vigyáznod kell magadra! – Ááá, baba, nem úgy van az! Ha odafelé menet találkozunk az Istennel, nem kérdezünk tőle semmit. Csak köszönünk szépen, nem firtatjuk, mi vár ránk. Olyan lesz a házasságunk, amilyen lesz, úgyis megöregszünk.

*

(Berlin, den 10. Februar 2018)