Tarzan Zéró

Te voltál a liebling

(emlékező kisszöveg)

Igen, Petike, te voltál mindig. Tedd vissza a helyére a reszelőt szépen! Itt, a papa hátsó szobájában van a műhely. Ő amolyan ezermesterféle, sokat fúr-farag. Műszaki zseni, mindent megcsinál, annak ellenére, hogy soha, senki nem tanította a mesterségre. Egy autószerelő műhelyben hosszan dolgozott, aztán a buszgarázsban, próbamesterként évekig, hajnalban felkelve, az utcára még ködben kilépve, a félig üres, néptelen munkásbuszon a pirkadatban hosszan zötyögött. A papa sokat fúr-farag, mindenhez ért, és milyen gyönyörűen megcsinálja! Precíz munkásember volt a papa, ő tudta az igazságot, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak. Nem véletlenül sorakoznak a szerszámok itt, a műhely asztalán szigorú észak-déli irányban, letisztult navigációs rendben. A pontos vonalakat meghosszabbítva akár hajózhatnál, biztosan eljutsz a sarkcsillaghoz, olyan szép, szigorú, katonás rendben állnak a szerszámok a papa asztalán. Petike, tedd a helyére szépen a reszelőt! Nem teszed, mindent széthagysz. Ejnye, Petike!

Neked megbocsátottak, mert te voltál a kedvenc. A liebling. Megbocsátották, mikor kiderült, a lányoknak az udvaron egy rövid bugyiletolásért átengeded néhány körre a csapágykerekes rolleredet, melyet szintén a papa csinált, és a kereke hangosan, keményen vasalta az aszfaltot, nemcsak a járdát, az úttestet is, ahol nem szabad, de te mégis ott rollereztél, bár akkor, azokban az időkben, amikor te voltál a liebling, még nem volt ekkora autóforgalom, mint most. Emlékszem, apám úgy parkolt le a kocsival, hogy a járda felé vette a kormányt, nem adott több gázt a gépnek, a kocsi futása szelíden lelassult. Kattogva behúzta a kéziféket, kész, megálltunk, motor lekapcs, slusszkulcs kihúz, ajtó kinyit, kiszáll, becsuk. És le voltunk parkolva! Volt hely a világban akkoriban. Ma pedig? Előre taszít, hátra taszít a többi kocsin, hogy magának helyet csináljon a parkoláshoz. Nem te vagy a liebling.

Petike, te voltál a liebling, neked mindent megbocsátottak. Bezzeg mikor a kávét egyszer túlpörköltem, nekem nem bocsátottak meg, a saját zsebpénzemen kellett új csomagot vennem. A lakásban szúrós, égett kávészag terjengett, még a falakba is behatolt, hogy aki csak egyet szippantott, annak máris felment a vérnyomása. Feketekávé, ez az ital neve. Mintha létezne fehér kávé is… Ti szoktattatok a kávéra engem, harminc évembe került, hogy a kávé hatalmából kimeneküljek, ötvenszer leszoktam, ötvenegyszer visszaszoktam a fekete isten-italra, mely feldobja vérnyomásomat, szívpumpám gyorsul, a vérkeringés jobban kering, érzem, valósággal áramlik ereimben a sok piros vér a fekete kávé miatt. Ez is olyan furcsa, hogy miért nem szürke vagy zöld, de tényleg piros a vér, mikor még bennem van, de amikor kifolyik belőlem, a vér megfeketül, aztán hetekkel később kimosatlanul is eltűnik a zsebkendőből, pedig milyen nagyon összevéreztem… Kifakul a vér, halványodik a vörösvértest, test és vér halványodik, erőtlen lesz, kihűl, kihuny. Élettelen. Élet nélküli. Halott.

Gyere csak ide, kis Lacikám, mondta nekem hétévesen a nyolcvanegy éves dédnagymamám, itt ez a kockacukor, ráteszem a kiskanálra, belemártom a fekete, frissen pörkölt, darált porból gőzölt, forró, finom kávéba. Közelről néztem, hogy a cukor lassan felszívja a folyadékot, a fehérség fokról fokra barnul, a folyamatot úgy hívják, hogy abszorpció. Ebből fogok majd évekkel később kémiaórán egy nagy ötöst kapni, mert a felszívódás folyamatát anyagszerkezetileg megértettem már gyerekkoromban. A feketekávés kockacukor ízlett. Sorsom eldőlt, én is kávéivó leszek. Beavattak. Ötvenszer leszoktam, ötvenegyszer visszaszoktam az italra. Török szokás! Harminc év alatt megittam harmincezer kávét, ami kétezer-kétszáz liter a hozzáadott tejjel együtt, vérnyomásom összesen hatmillió-hétszázkettőezret mutatott, a kávéval átvirrasztott éjszakák száma százkilenc. Kész a leltár, nem iszom már. Ha akarok egy erős feketét, megbaszom a bivalyt. Az erős és fekete is. Petike, te nem basztál bivalyt, mégis te voltál a liebling. Te mást basztál, rábasztál, elbasztál. Nőt, házat, életet, sorsot. Mostanában hallottam a rádióban: Your destiny is calling you! De tényleg, hogyan történhetne másképp? Hogyan lehetne sorsunk elől félre ugranunk, mint valami közelítő vonat elől? Egyszer egy ember félre lépett a hátulról érkező vonat elől, de pont bele egy kutyaszarba, amin elcsúszott és a vonat alá esett. Így van ez, Petike.

dédnagymama imádott velem játszani. Tilos volt ugrálni az ágyon, de nekem megengedte. Ugráltam az ágyán és teli torokból kiabáltam a tőle tanult mondókát: Salz, Schmalz, Kribi-Krábi, Öle pubi, Haare huzi, Nózi cupi und der grosse Patsch! A pacsinál mindig a tenyerembe csapott. Ha éppen tudott, mert a rugók olyan nagyon hullámoztak az ágyon ugrálástól, mintha hajónk tengeri viharba került volna, közel az elsüllyedéshez. Összetöpörödött kis teste hol a hullámok völgyében, hol a tetején hánykódott. Amikor vidámságunk a tetőpontra hágott, a papa benyitott a szobába és szigorúan ránk szólt:

- Anyuka… Összetörik azt az ágyat! Nem kellene ezt csinálni! – Olyankor a dédi huncutul pislogott, iparkodott az unokát illető bűnbocsánat mögé bújni.

A dédnagymama takarítgatott a lakásban, amíg a többiek napközben dolgoztak. Főzött valami egyszerű ételt, gyakran sztrapacskát, mert a papa imádta azt. Egész nap egyedül volt a dédnagymama a lakásban a nagy fehér macskával. A macska aludt a karosszékben, nem segített neki. Így aztán, naphosszat egyedül, magányra hagyva az ember kitalál mindenféle dolgokat. Gondolkozgat takarítás közben, mi lenne, ha így, vagy ha úgy lenne, és hogy magát szórakoztassa, kitalál mindenféle történetet. A Czája-cirkuszból elszökött oroszlánról vagy a vízforraló kannáról, aminek elege lett a gőzből, ezért elindul világot látni és legurul a polcról. Összehord képzeletben hetet-havat, vonatot és kutyaszart, vicces történeteket. Kitalál egy olyan világot, ami nincs. És elmondja a dédunokájának. Mesél. Ebből lesz az író Zéró. Képzeletből van a vére, magány a lelke, suttogás a hangja, hogy a macska a karosszékben hadd aludjon. Így van ez, Petike.

* * *

(Berlin, den 30. September 2014)