Tarzan Zéró

Hogyan veszítette el Otomo a tojásokat a hóban?

(How had Otomo the eggs lost in the snow)

Tél volt, mikor ez történt, olyan fehér tél, mint ez a papírlap, amelyre írom a mesét. A behavazott erdő szélén egy hatalmas fügefa állt. Ez a fa jobban fázott a hidegben, mint a többi fenyőfa. Sokkal nagyobbra nőtt, mint a többiek. Nem véletlenül tanyázott a varázsló éppen ezen a fán! Mert a fügefa ágai között egy igazi varázsló lakott. A lombkoronába építette kunyhóját. És ez a varázsló ugyanolyan éhes volt, mint a fügefa. Az egyik a napfény után áhítozott, a másik enni szeretett volna.

Ez a varázsló értett mindenhez. Tudott a távolba látni. A hallása olyan éles volt, mint a kés. Beszélt a növények nyelvén. De ahhoz nem értett a varázsló, hogy ennivalót varázsoljon magának. Úgy kellett naponta megszereznie a betevő falatot, mint nektek. Csupán annyi volt a különbség, hogy neki nem kellett edényeket mosogatni. Kinyalta a tányért a hosszú nyelvével. Különben is, az erdőben nem folyik csapvíz. Akkor pedig mosogatni sem lehet.

A fügefa szeretett volna nem szolgálni a varázslónak. Pedig nem volt a varázsló gonosz! Ám a fügefa mégiscsak szerette volna, ha szabadon hajladozhatna a szélben és a varázsló nem az ő ágai között fészkelne, hanem valami más fára telepedne. A madarak tudták, hogy ezen a fán lakik egy varázsló. Ezért ide nem raktak fészket.

Egyszer a varázsló a kunyhóban éppen az egyik álmát aludta, mikor a fügefa megrázta az ágát. Fölébredt a varázsló a rengésre. Hallja, amint a ropogós hóban az erdő szélén távolról lépések közelednek. Gyorsan kinézett a kunyhó ablakán. Látta, hogy egy kislány gyalogol a hóban. A járása olyan bizonytalan… Jobbra-balra düledezik, de nem a hó miatt, hanem mert vak volt a lány. És húzta a hátát a súlyos vesszőkosár, amit magával cipelt.

A varázsló beleszagolt a levegőbe. Rögtön tudta, hogy tojásokat visznek a kosárban. Még egyszer beleszagolt a levegőbe, és már azt is tudta, hogy a leánykát Otomonak hívják. Tizenkét éves, és az apja küldte őt az erdőn át, hogy tojást vigyen a nagymamának.

–Úgy szeretem a tojást! Olyan éhes vagyok! – kiáltott fel a varázsló, amikor a kislány a fához közeledett. –Te fügefa! Állítsad meg ezt a lányt! Ne mehessen az erdőn át!

A fügefa érezte, hogy eljött az ő pillanata. –„Megállítom a kislányt. Cserébe teljesítsed két feltételemet.” –Mi az? – toppantott a varázsló türelmetlenül. A fügefa folytatta:

–„Szerződést írunk az én egyik levelemre! Vállald, hogy jót teszel a lánnyal és elköltözöl az ágaimból. Menj lakni egy másik fára! Potyognak a leveleim a kunyhód miatt.” – Ami nem volt igaz, mert mindez télen történt. Olyankor pedig már lehullottak a levelek a fákról. Ez a fügefa egy kicsit lódított.

–Jó, jó! Beleegyezem! – toporzékolt az éhes varázsló az ágakon. –Állítsad meg a lányt! – Felfirkantotta a jelét a fügefa egyik levelére. Ugyanazt a jelet használta, amit még az óvodában adtak neki. Amit akkor az ő anyukája az összes zsebkendőjébe és tornagatyájába belehímezett.

A szerződés megszületett. A fügefa így szólt a varázslóhoz: –„Most legyél csendben! Idehívom és elaltatom a lányt.” – A fügefa megrázta az ágait, hogy a susogást meghallja a vak kislány. A varázsló némán kapaszkodott a hullámzó fakoronába, nehogy leszédüljön a magasból.

Otomo hallotta a hívogató susogást. „Ott húzódik az ösvény!” – gondolta magában, és arrafelé kanyarította lépteit. Kacskaringós nyomot húzott maga után a hóban.

Mikor a fügefa közelébe ért a lányka, úgy érezte, hogy ennyire nehéz még soha nem volt ez a kosár. Talán nem baj, ha egy kicsit megpihen? Otomo leült a fa gyökerére. Hátáról a kosarat levette. Csak tíz percet tölt a fa alatt. Tíz rövid percecskét, amíg egy szusszanásra megpihen.

Otomo mindig csukott szemére álmosság nehezült. Lefeküdt a hideg hóba. Ásítozott egy kicsit, majd szépen elaludt a fa alatt. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de Otomo nem fázott a hóban. Melegen öltözött. Egy japán gyártmányú tolldzsekit viselt, ugyanolyan eredetit, amilyen ez a mese.

Ekkor a varázsló szép csendben lemászott a fáról. Látta, hogy Otomo mélyen szendereg. Óvatosan felnyitotta a kosár fedelét, hogy a nyikorgás ne ébressze fel a lányt.

…Mennyi sok szép fehér tojás rejtezett abban a kosárban! Gyönyörű volt még nézni is, milyen szépen gömbölyödtek! A varázsló szájában összecsordult a nyál. Ebből milyen finom tojásrántottát készít! …Hmmmm! Vagy főzze meg őket, hadd legyen főtt tojás? Mindegy, gondolta a varázsló, mert így is finom, úgyis finom, és egy tojást a szájába dugott. Lenyelte egyben. De ha már egyet megkóstolt, akkor a többit is meg kell ízlelni! A többit is, a többit is! Sorban nyelte a tojásokat a varázsló, miközben Otomo szelíden szendergett a hóban. A falánk varázsló meg is ette az összes tojást. Úgy meghízott a hasa, hogy alig tudott felmászni az ágak közé. És amikor meglendült egy gyenge szellő, letörött az ág a kövérre hízott, nagy hasú varázsló alatt. Leesett a fáról és belepuffant a hóba. Gyorsan lábra kapott és behavazva, ahogyan volt, elfutott az erdőbe.

Felébredt a zajra a kislány. Kinyitotta a szemét. Hová lettek a tojások, nézett Otomo a kosárka mélyére. És amikor belenézett a kosárba, elsírta magát. Mert látta, hogy üres a kosár. Rájött, hogy újra lát a szemével! Elmúlt a vakság, visszakapta a szeme fényét! Boldogan ugrált a hóban. Belehempergett a hideg hóba és kiabált, ahogy a torkán kifért. Ordítása felverte az erdő csendjét. –Üres a kosár! Üres a kosár! A kosá-á-á-ár üre-e-e-es! Láto-o-o-ok! Láto-o-o-ok! Láto-o-o-ok!!! –

A kiáltás még most is ott visszhangozik az erdőben. A fák egymásnak adják a jó hírt, mikor a szél zúgatja az ágakat. –„Otomo lát! Otomo lát! Sú-ú-ú-ú! Sú-ú-ú-ú!” - A nagy visszhang miatt nem ülnek madarak az ágakon. …Hát lehet egy ide-oda hintázó ágon nyugodtan nézelődni? Nem lehet. …Nem lehet!



Ha ti most felnéztek a magasba a fügefára, láthatjátok, hogy egyetlen levél csüng az ágon. Nincs kunyhó a fán, nem lakik ott semmiféle varázsló. Kopasz a fa, de szabadon hajladozik a szélben! Csak egyetlen levélke maradt az ágon. Az a levél nem más, mint a fügefa szerződése. Rajta a varázsló kézjele, ugyanaz a jel, amit még az óvodában kapott.

* * *

(2011. okt. 30. – Roma, Castel Fusano, Hotel Villaggio i Triangoli)