Tarzan Zéró

Kötöttfogás

„A filmnek olyannak kell lenni, mint egy forradalomnak.”
(Jean Renoir filmrendező)



Milyen a jó film? Legyen benne: csókolózás, cselvetés, üldözés, árulás, kardozás! Győzzön a jó a rossz ellenében! Legyen benne: stukker, bomba, gitár, dollár, nő, meztelen, heroin, sportkocsi, marslakó, napszemüveg, hulla! Legyenek benne legyengült lengyelek, kamionba zárva a bazárban! Hurkatöltőnél hatalmasabb fegyverek okádjanak tűzesőt! Zuhogjon szareső, zúduljon golyózápor, fröcsögjön a fröccs, zubogjon kéjmámor! Vérfürdő legyen a vásznon, a vászon legyen a fürdőben véres! Legyen nyomozás, bravúros, briliáns; de nyílhat föl dolláros táska fedele, és legyen leszámolás: halálos lövések fölülről lefele!

A kanapén lehanyatlik most az olvasó teste. Belekezd a szövegbe. „Lakásbelső. Este. A szoba üres. A falon túl valaki hangosan horkol.” (Mert hajnalban kéjgyilkolt, most fáradtan alszik a bérgyilkos, láncfűrészre hajtja fejét.) Franz Kafka vitte a legjobban túlzásba, amikor ezt írta „Az elrohanók” című miniatűr darabjában.: „Mert éjszaka van és mit tehetünk mi arról, hogy előttünk emelkedik az út a telihold fényében, meg azután, ezek ketten talán csak szórakozásból kergetik egymást, esetleg mindketten egy harmadikat üldöznek, meglehet, ártatlanul üldözik az elsőt, vagy az üldöző épp gyilkolni akar, és bűnrészessé válnánk egy gyilkosságban, s hátha nem is tudnak egymásról, mindkettő csak úgy egymagában fut, haza lefeküdni, miért ne lehetnének éji vándorok is, és ki tudja, nincs-e az elsőnél fegyver?”

Teszteld a fantáziád! Képzelj el két azonos méretű képet! Az egyik kép egy sárgarépát ábrázol. Alatta felirat: „Ez répa.” A másik kép teljesen hasonlít az elsőhöz. Egy sárgarépát ábrázol. Alatta felirat: „Ez a répás gyilkos ütlege.” Vajon melyik képet feliratozta a forgatókönyvíró?

Ha ezt a képességet már birtokolod, ettől kezdve legalább hat ötletet forgatsz egyszerre a fejedben. Titokban leméred ötletedet a család tagjain. Vacsora közben tele szájjal váratlanul azt mondod: „-Mi lenne, ha kirándulni mennénk és a macskát itthon hagynánk a tévékészülék előtt?” – A többiek nyugodtan falatoznak. – „Mi lenne..?” - Te álcázott hangon folytatod: „-A bekapcsolva felejtett készülék oroszlános természetfilmet mutat. A macska végignézi. Ráeszmél, milyen vérszomjas vadállat ő, csak kicsiben.” – „Mi van ebben különös?” – Te hidegvérrel folytatod: „-Hazatérnek a háziak. A felbőszült házimacska szétmarcangol mindenkit. Vérfürdő! Vérfürdő!” – Ha a többiek visszaköpik szájukból a levest, akkor tudod: ötleted jó. Másnap pályázol vele egy forgatókönyvíró versenyen. Hétvégére az első díjat megnyered. Viszkit felhajtod, ugyanazzal a mozdulattal a paszportot az asztalra leteszed. Hétfőn már egy tűzpiros sportkocsiban hajtasz a pálmafák szegélyezte Sunset Boulevardon. Hátad mögött a domboldalon hatalmas betűk fehérlenek. H-O-L-L-Y-W-O-O-D. Fél kezed a mályvaszínű bőrkormányon, az automata sebváltót a „D”-re teszed. (Drive.) Átkarolod a melletted ülő nő (woman) vállát, a haját lobogtatja a meleg szél, miközben te arra gondolsz (think), ha sorozatgyilkos lennél, mit tennél egy súlyosra nőtt répával. (Heavy red cock.)

Teszteld a fantáziád! Képzelj el két azonos méretű nőt ugyanabban a sportkocsiban! Az egyik nő egy sárgarépát eszik. Ekkor te ezt gondolod: „Ez a nő hülye, mert megeszi a répát, amikor a fenekébe is dughatná!” A másik nő teljesen hasonlít az elsőhöz. Egy sárgarépát eszik. Ránézel és azt gondolod: „Ez a hatodik répa. Ötöt már a seggében szorongat.” - Ha ez így van, akkor a te tudatod beszűkült. Ideje felülnöd a következő repülőre, hogy leszálljál Ferihegyen. Buszozz be a repülőtérről a 193-as busszal! Nézz ki az ablakon, és gondolj arra, hogy másnak e tájék mit jelent. Neked a képzelet szülőhazája ez a tajtékos tájék.

Ne feledd, hogy képzelődni olcsó! A forgatókönyvíráshoz csak ötlet, szabadidő, papír és keményre ült fenék kell. Nem kell stáb, kamera, nem kellenek milliók. A képzelőerő, a dramaturgiai tudás viszont nem árt. Ha jól kezeled a forgatókönyvírás technikai elemeit, máris nyert ügyed van. És ha van eredeti mondanivalód, díjazza a világ!

*

Az utóbbi tíz évben az amerikai filmek három ponton mutattak erőteljes fejlődést. A filmhang, a digitális trükkök és a forgatókönyvek területén. Az első kettőt nem kell magyaráznom. De a harmadik elem az a bizonyos startkő, amelyről az egész üzleti vállalkozás elindul. Teszteld a fantáziád! Ha most te lennél egy hollywood-i filmstúdió vezetője, vajon mit szeretnél a befektetett egy dollároddal tenni? Szeretnéd azt úgy befektetni, hogy a végén biztosan kettő dollárt hozzon? Mert ha igen, akkor legfontosabb olyan történetet találnod, vásárolnod, lopnod vagy felépítened, hogy a belőle forgatandó film szinte kockázatmentesen meghozza a profitot.

A forgatókönyv a film genetikai laboratóriumának számít. Egyfajta szülészeti boszorkánykonyha, ahol az egyre összetettebb, több rafinált szálból intelligensen összefont, nagy dinamikájú történetek több kreatív elme kereszttüzében mesterségesen megszületnek. A forgatókönyv műfaja hatalmas fejlődést írt le az elmúlt tíz évben. A „digitális forgatókönyvben” nemcsak a cselekmény tempója pereg gyorsabban, de a szellemi környezet is sokkal szokatlanabb. A nézőket már nem lehet a moziba csábítani a szokásos történetekkel. Unják a lőporfüstöt, ezért totális és hibrid támadást kell a néző agyának vezetni. A műfajok egymásba kereszteződtek. Megszülettek a cityák, vagy az autógyártásban a vegyes üzemű motorok. (Példa erre Tom Tykwer filmje, A parfüm, mely a művészfilm és a thriller keveréke.) A néző türelme fogyatkozóban van, ugyanúgy, mint a Föld szénhidrogén-készlete, ezért újabb és újabb, még erősebb izgatási formákat kell kitalálni. Nem elég a körhintára felülni, nem elég a szédülés, de hányni is kell, végigokádni körben mindenkit, megmosdani benne, és visszazabálni a mosladékot. Fessél minderről árnyalt lélektani képet! Tíz évvel ezelőtt netán írtál egy akciófilmet? Kevés! Ma tessék ezt környezetvédelmi mondanivalóval átszínezni! Hőseid legyenek AIDS-pozitívak, akik mellesleg a saját betegségükkel is küzdenek! Kábítószerről, dílerekről meséltél egy másik scriptedben? Kit érdekel?! De ha egy sportszálat is belé szőttél, netán háborús környezetbe oltottad a mesét, akkor rendben van a dolog. A „2in1” már bevett szokás. A filmcézárok így csökkentik az azonos filmidőre vetített tőkekockázati tényezőt. Biztosra akarnak menni.

...Vajon mi az oka ennek? A multiplexi mozinéző szűkölködik a következő dolgokban: 1., nincs energiája, hogy sűrűn moziba menjen (mert dolgoznia kell keményen, hogy a mozijegy árát megkeresse). Ha pedig ritkán jár moziba, akkor azzal az egy alkalommal kell a nézőt elképeszteni – méghozzá maximálisan. Egy pénzért két kielégülést kapjon! A másik ok, vagyis 2., hogy a nézőnek nincs elég pénze a mozijegyre (ezért népszerű hazánkban a hétfői mozi féláron). A harmadik ok, tehát 3., hogy annyira felgyorsult a hétköznapi élet tempója, hogy már a moziban sincs idő és figyelemenergia a lassabb filmkifejletre. A főcím még le sem pergett, máris térdig tocsogunk a vérben. A multiplexi mozinéző egyre türelmetlenebbül ront a házba. „Ez most nem fontos, onnan mondjad, hogy...” – akár ez is lehetne a séma. A filmírók mindenesetre a moziba későn jövők zavaró helykeresését is előre bekalkulálják a film kezdő perceibe. A hősök a filmvászonról kinéznek a nézőtérre: „-Oké, főnök! Már mindenki leült a helyére.” – A főnök keze a fegyver markolatára csúszik: „-Akkor adjunk nekik!” – És felugatnak a fegyverek. Cool! Szemben lőnek, a nézőtéren mindenki meghal a székekben. Repül a popcorn, repednek a zacskók! A jegyszedő benéz a terembe, felkapcsolja a fényt. Halottak és hullák a székekben mindenhol. A vásznon a gyilkosok nevetnek. Egyikük a jegyszedőre mutat: „-Főnök! Ott az a motherfucker még él!” – A vászonról rálövi a tárat a jegyszedőre, aki a széksorok közt négykézláb menekül. Az utolsó pillanatban sikerül a gépészfülkébe beugrania. A golyók verik a vakolatot. A gépész leállítja, újrafűzi a filmet. A nézők felélednek és a székükben elégedetten zacskózzák a kukoricát. Lám, a filmelőzetesek már lementek. For one coin you got two satisfaction!

*

Hírét vettem 2002. szeptemberében, hogy az akkor még Schilling-Moharos Forgatókönyvíró Ügynökség néven fungáló érdekközösség, melyet Schilling Zoltán és Moharos György hozott létre, forgatókönyvírói tanfolyamot hirdetett. A húsz-egynéhány foglalkozásból álló, egyenként kétórás alkalmakra a Róna utcai Mafilm-telepen került sor. A harmadik alkalommal indított csoportba húszegynéhányan jártunk. Gyártásvezetők, televíziós rendezők, írók és magánzók hallgatták az előadásokat, melyek gerincét a hollywood script speculation tematikája adta, főleg Syd Field és Terry Rossio amerikai forgatókönyvírók anyagai nyomán. Nagyon tanulságos volt az alapvető filmdramaturgiai fogalmakkal megismerkednem. („Szellemi ingatlan”, karakterológia, vizualizálás, költségvetés, jogvédelem – csak néhányat említek találomra kiragadva a teljesség igénye nélkül.) A tanfolyamon elhangzottak tisztítótüzében fel kellett ismernem addigi filmírói gondolkodásmódom tarthatatlanságát. Mintha egy szabadfogású pankrátorra egyszer csak ráerőltetnék a kötöttfogású birkózás szigorú szabályait. Hadtörténeti példát is mondhatok: a középkor hadviselésében is bekövetkezett, amikor a regulárisan szervezett hadak legyőzték a szabadcsapatokat. Az „üsd-vágd!” elüvöltött jelszavát felváltotta a „tervezz, rajzolj, kalkulálj!” kiszámított reklámszlogenje.

A forgatókönyvírás a hollywood-i patentok mentén nem művészet, hanem kreatív kézműves munka. A különböző dramaturgiai elemek egy előre meghatározott szerkezeti séma szerint tetszőleges metszetekbe transzponálhatók. Ez így nagyon tudományosan hangzik, ezért lefordítom: olyan, mint a legózás, ahol az építőkocka elemei szabványosan illeszkednek egymáshoz, így tetszőleges univerzumot lehet kirakni az elemekből. Ha két gyerek leül legóval játszani, biztosan nem ugyanolyan formát építenek. A történetírás szabványosított dramaturgiai tartóváza tetszőleges és végtelen számú variációt kínál a ráaggatott személyes felépítményekhez. Az ilyen receptek alapján kevert koktél nem eredményez uniformizált egyen-filmeket. Viszont a néző tetszése szinte előre kódolható – megtérül a két dollár bizonyosan.

Izzadt a tenyerem, amikor megismertem azt a követelményt, hogy a másodtémát (background story) legkésőbb a forgatókönyv 17-dik oldalán be kell vezetnem. Ez olyan, mintha szobáznál a csajjal, akiről tudod, hogy a szülei hamarosan hazajönnek. Ajánlatos a másodtémát a 17-dik percben igenis bevezetned! Azzal a csajjal, amelyik nem hagyja magát szobára hívni, inkább beszélgess! Az a sztori, amely nem hagyja magát felfeszíteni a dramaturgiai követelmények hálójára, az rossz történet. Azt ne írd meg! Illetve írd meg, de nem forgatókönyvnek. (Az ilyen nő inkább főzzön neked. Ez egyáltalán nem másodlagos téma!)

Kötött fogásokkal birkózni igenis szépséges és a legszabadabb dolog! A kötött szerkezeti forma csak azok kezét köti gúzsba, akik nem elég szabadok a gondolatban. Ha nem vagy elég szabad a játszadozásban, akkor hiába tanulod meg a játékszabályokat. Másképpen kifejezve: hiába tanultad meg a technikai kötöttségeket, ha csupán alkalmazod azokat, de nem hágod át a tehetségeddel. Mert a szabályokat arra teremtették, hogy 1., a tanítvány betartsa őket, és 2., a mester áthágja azt (mielőtt a szülők hazajönnek).

A legjobb film az aszimetrikus film. Amelynek szerkezete olyan, mint a többi, de egy ponton jelentősen eltér azoktól. Filmezd tehát amazokat (Amazonas), melyek szabálytalan alakúak! Filmezz hattyúfejű bikát! Filmezz háromcsöcsű nőt! ...Miért? Mert erre lehet emlékezni. És kész.

* * *