Tarzan Zéró

A varázsló órája

Régóta elhatároztuk Maksszal, hogy disszidálunk a Szovjetunióból. Maksz őrülten okos tervet főzött ki, hogyan disszidáljunk. Egy kocsmában főzte ki valakivel, aki lehalkított hangon azt mondta:

-Disszidálni akarsz? Én ismerem Felikszet. Feliksz majd segít.

-Ki az a Feliksz? – kérdezte Maksz a pasastól.

-Feliksz varázsló. Karórává változtat, aztán fölcsatolnak és átvisznek a határon.

Maksznak tátva maradt a szája a remek terv hallatán.

-És hol van ez a Feliksz?

-Azt csak én tudom – felelte ez a valaki még jobban suttogva. – Ha akarod tudni te is, akkor ez száz rubelbe kerül.

Maksz nyelt egyet. Másnap fizetett.

*

Feliksz a kalcovói fogházban ült csalásért. – „Illuzionista művész vagyok!” – mondta sértődötten a beszélőn, mikor meglátogattuk. Nem volt bizalomgerjesztő képe. Apró disznószemei idegesen ugráltak. Erősen izzadt és böfögve beszélt.

-Szabadíts ki és segítek rajtad! – suttogta Maksznak a rácson át. – Azzá változtatlak, amit akarsz.

-Hogyan szabadítsunk ki? – kérdezte Maksz bizonytalanul.

-Egy üveg vodkát belesütsz egy kenyérbe. Meg egy mágnespatkót. És kétszáz rubelt. Az egészet beadod a következő beszélőn. Aztán vársz.

Maksz alig észrevehetően bólintott. Mozdulatából éreztem, hogy mindenre elszántuk magunkat.

*

Két héttel később a hatalmas kenyérrel megjelentünk a beszélőn. Az őrök csodálkoztak, de rövid telefonálás után kiderült, hogy a dologban nincs semmi rendellenes. Az óriási kenyeret bevitték Feliksznek.

-Mi a terved? – kérdeztük Feliksztől a rácson át.

-A vodkát megiszom. Éjjel. A pénz akkor kell, ha kiszabadulok. Veszek másik vodkát.

-És a mágnespatkó? – puhatolta Maksz bosszúsan.

-Az az én titkom – felelte Feliksz rejtélyesen. – Most tehát várjatok!

-Mikor jössz, testvér?

-A héten kint vagyok – felelte Feliksz és kacsintott.

*

Két nap múlva a kocsmában állt Feliksz. Mereven, mert bepiált. De beszélni még tudott.

-Lejárt a büntetésem, hapsikám. Jó, mi?! Éppen elhatároztam, hogy megszököm a ....mágnessel, mikor lejárt a büntetés. Csak úgy kisétáltam ...a kapun – dadogta Feliksz és rádőlt Makszra.

Maksz nem tudta, mit mondjon dühében. Végült azt mondta: -Add vissza a pénzt! Ide a kétszáz rubelt, te disznó!

-El... ellopták! – makogta Feliksz.

Maksz visszanyomta Felikszet a pultra: -És miből iszol, te csaló?!

Feliksz bágyadtan mosolygott:

-Volt mágnes!

-Eladtad?! –támadt neki Maksz.

-Csak tíz... rubelt adtak érte a vastelepen. Ne lökdöss, he, csak ne lökdössél! – Feliksz rogyadozva hátrált Maksz elől.

-Hagyd! – fogtam le Maksz karját. – Ez teljesen elázott. Holnapra megszárad és beszélünk vele.

*

Kinyomoztuk, hol lakik Feliksz. Vaganova 44.

Feliksz a pincében lakott egy matracon. Amikor beléptünk, arisztokratikus nyugalommal ránk szólt:

-Feliksz vagyok, a varázsló. Mi szél hozott benneteket, barátaim?

Döbbenten bámultunk egymásra. Maksz begurult:

-Add vissza a kétszáz rubelt! Csaló!

-Akkor nem segítek a disszidálásban – mondta Feliksz és megsértődött.

Maksz lehiggadt. A varázsló érezte, hogy a segítségére szorulunk.

-A mutatvány ötszáz rubelbe kerül. Azzá változtatlak, amit kívánsz. Akarsz tehén lenni? – kérdezte Feliksz. – Átlegeled magad a határon.

-Tudok jobbat – sziszegte Maksz. – Karóra!

-Karóra? – kérdezte Feliksz és tűnődött. – Azt ötszázötven alatt nem tudom megcsinálni.

Maksz keze ütésre lendült. Feliksz sietve folytatta:

-Kétszáz rubel előleget már adtál. Adj még egy százast és nekilátok! A többit az utazás előtt.

A kéz leereszkedett.

-Nem lesz könnyű egy ilyen erős embert kicsiny karórává változtatni! – sóhajtott a varázsló. – Hol a százas?

Maksz odaadta a pénzt. Éreztem, hogy sorsunk végképp eldőlt.

*

Megbeszéltük, hogy Feliksz tíz nap múlva, pontosan holdtöltekor Poljot típusú karórává változtatja Makszot. Én fölcsatolom és érvényes útlevéllel kilépek a határon. Külföldön már könnyű lesz a dolgom, mert Feliksz utasításait követve az órát holdfogyáskor vízbe mártom és Maksz visszaváltozik eredeti alakjába.

A zseniális terv érdekében szeánszra jártunk a pincébe, ahol mindent részletesen elpróbáltunk. Mit mondok a vonatfülkében, ha belép a kalauz? Mit feleljek az útlevélvizsgálatkor, miért utazom külföldre?

-Tényleg, mit mondjak a kalauznak? – kérdeztem Felikszet.

-Azt, hogy „itt a jegyem”, te pupák. És jobb kézzel odanyújtod. A balon lesz az óra.

-És mit mondjak, miért utazom külföldre? – fordultam Makszhoz. – Elmondjam a tréfás bútort?

Maksz habozott, majd azt felelte:

-Nem, ezt ne mondd el. Semmiképpen se mondd el!

-Miféle bútor? – kérdezte Feliksz. – Karóráról volt szó!

Felvilágosítottuk a varázslót, hogy Maksz tréfás bútorokból él. Fotelt gyártott, amelybe ha beleültek, meggyulladt a beépített olvasólámpa. Állólámpát készített, mely ernyedten félrehajlott, ha bekapcsolták. Csinált széthajló lábú széket is, de ez nem volt népszerű modell. A billegő ágy pedig ráfizetésesnek bizonyult, csakúgy, mint az ajtónyitásra lezuhanó csillár.

-Külföldön még nagyobbak a lehetőségek! – magyarázta Maksz. – Ezért kell disszidálnunk.

-Értem – morogta Feliksz. -Most menjetek el! Holnaptól a mágikus fölkészüléssel folytatjuk. Gyertek éjfélre és legyen nálatok pénz!

*

Maksszal megbeszéltük, hogy nem viszünk sok pénzt. Éjfélkor egy-egy húszassal a zsebünkben beállítottunk a pincébe.

Alig ismertünk rá Felikszre. Bikaszarvú sisakban, fekete köpenyben és festett bajusszal fogadott.

-Jupiter! – suttogta köszönés helyett és tágra meresztette szemeit. Távolabb egy lábasban füst gomolygott. Nyúlhús illatát éreztük a levegőben. Maksz viccre vette a dolgot: -Ne izélj, Feliksz! – erőltetve kacagott.

-Ó, Jupiter! – kiáltott Feliksz és köpenye alól görbe pengéjű kést rántott elő. – Jupiter!!!

Ennek a fele sem volt tréfa. Itt álltunk a Vaganován egy pincében éjfélkor egy késes őrülttel összezárva! Meghűlt bennünk a vér.

-Juuupiter!!! – sikoltotta Feliksz. – Ide a pééénzt!

Fölocsúdtam félelmemből. –Maksz, adjuk oda! Ez megdöf!

-Rablás! – mekegte Maksz. Némán nyújtottuk a pénzt, de Feliksz nem vette el.

-Dobjátok a lábasba! – parancsolta magasra emelt késsel.

Beledobtuk. Feliksz eltette a kést és így szólt:

-A médiumnak szembe kell nézni a félelemmel. A próba sikerült. A pénz az enyém.

Maksz sötét pillantással rám nézett, majd Felikszre. Elszántan közelebb lépett a varázslóhoz. Feliksz benyúlt a köpenye alá és erősen megmarkolt valamit. Nyugalmat színlelve így szólt:

-Holnap gyertek ugyanígy! Mágneses mágiával folytatjuk.

*

Maksz egy rövid nyelű vasbotot tett a zsebébe arra az esetre, ha Feliksz megint a Jupiterrel próbálkozna. De a varázsló kifogott rajtunk, mert belépéskor egy mágnespatkót szegezett nekünk. Maksz zsebe rögtön kicsúcsosodott.

Feliksz elvette a fegyvert. Maksz homlokához emelte a mágnest és szónokolt:

-A puszta anyag csodálatos állapotváltozása az ész törvényei szerint, ám sötét ösztöni erők fölszabadításával zajlik. Jöjj, megfoghatatlan szellem, jöjj, mágneses erő, te finom tapadás a kohézió részecskéi közt! Jöjj! Jöjj!

Sokszor elmondta, hogy „jöjj!, jöjj!”, és minden alkalommal Maksz homlokához ütögette a mágnespatkót. Maksz dühösen pislogott, de némán tűrte. Mikor földagadt a bőre, Feliksz előhúzott egy zsebórát. Fölmutatta és így szólt:

-Ma reggel egy nyulat zsebórává változtattam. Most visszavarázslom nyúllá.

A zsebórát eltette és a matrac mögül előkotort egy piszkos színű nyulat. A fülénél fogva magasra emelte és diadalmasan ránk nézett: -Na?! Mit szóltok hozzá?

-Jó lesz a levesbe – mondta Maksz és dagadt homlokát tapogatta.

*

...És elérkezett a holdtölte éjszakája! Maksz és én búcsút vettünk egymástól. Egyedül ment Felikszhez átváltozni, mialatt én csomagoltam.

Elkészültem a bőröndökkel és én is a Vaganovára mentem. A pincében ott ült Feliksz, a varázsló. ...Egyedül! A földön egy Poljot típusú karóra. Azt nézte merően.

-Maksz! – kiáltottam és az óráért nyúltam.

A varázsló fölpillantott:

-Előbb a pénzt! A maradék kétszáztíz rubelt! Teljesítettem a feladatot, jár a dohány!

Igaza volt. Fizettem. A varázsló mosolygott:

-Vigyed! Aranyozott a számlapja. Tudod, hogyan kell visszacsinálni: holdfogytakor vízbe teszed. Ha elkapnak, én tagadok.

*

A kalauz a fülkébe lépett. Én voltam az utolsó, akire ránézett és azt mondta:

-A jegyét!

-Itt a jegyem, te pupák! – válaszoltam, ahogy megbeszéltük és bal kézzel odanyújtottam a jegyet, csuklómon a karórával. Torkomban dobogott a szívem. A karóra! A bal kezemen van... Jobbal kellett volna nyújtanom a jegyet! Most mi lesz?

-Maga a pupák! – válaszolta a kalauz és részletesen kiolvasta a jegyemet, hátha talál valamit, ami nincs rendben. – Hová utazik? – kérdezte szúrósan.

-A... a... külföldre – böktem ki. – Ráírták a jegyre, hová.

-Ráírták – bólintott és behúzta az ajtót.

A határőr szó nélkül átlapozta az útlevelem, pecsételt és eltűnt. Két perc múlva kint álltam a folyosón. Megkönnyebbülten rágyújtottam. Milyen simán ment minden!

Megnéztem az órámat. Maksz pontosan mutatta az időt. Milyen szép számlapja van! Aranyozott. Gyönyörködtem barátom számlapjában.

Akkor láttam Makszot utoljára. Öt perccel később a vámtiszt, mint különösen értékes műszaki cikket, mely kiviteli tilalom alá esik, elkobozta tőlem az órát. Maksznak nyoma veszett.

***

(1989. SZEPTEMBER 27., BUDAPEST)