Tarzan Zéró

Akinek nincs tévéje Amerikában

Amerikában mindenkinek van tévéje. Miszter és miszisz Bovary-nak is van. Az idős házaspár szeretné kicserélni régi készülékét nagyobbra, ezért érdeklődéssel nézegetik az üzletek kínálatát. Figyelmüket felkelti egy különösen vonzó ajánlat: a Maxy's áruház karácsony előtt valószínűtlenül olcsón dobja piacra szuperszéles készülékeit. Az árajánlat olyan kedvező, hogy Bovary-éknak nem kell hosszan vívódni. Vesznek egy új televíziót a Maxy's-ban és a régit kidobják.



Miszter Bovary sok időt tölt az új tévé előtt. Legyen az focimeccs, bokszmérkőzés, autóverseny, szexfilm vagy Greta Garbo-sorozat, miszter Bovary-t minden érdekli. Vacsoráját a képernyő elé készíti, a kérdésekre rövid tőmondatokban felel, vonakodik vécére menni; sőt éjszakánként a készülék előtt alszik a kipárnázott karosszékben. Miszter Bovary az új tévét nézi, és semmi mást.



Miszisz Bovary csökönyösen ragaszkodik régi szokásához, hogy tévénézés közben beszélgessen férjével. Miszter Bovary lepisszegi feleségét. Az asszony esténként csalódottan készíti férje elé a guruló asztalkát a tévévacsorával.



Áprilisban, amint közeleg a tavasz és világosabbak az esték, miszter Bovary elfordítja tekintetét a képernyőről és tévedésből kinéz az ablakon. Ezt a pillanatot használja ki miszisz Bovary, hogy beszélgessen férjével, ám pórul jár. Parázs vita robban kettejük között, melyben Bovary-né sírva védekezik. Egyre azt hajtogatja: "mert a készüléket majdnem ingyen adták, de időt nem adtak vele!"

Ez a mondat még másnap is cseng Bovaryné fülében. Rövid fontolgatás után úgy dönt, visszamegy a boltba, ahol a televíziót vették, hátha adnak hozzá időt is. "-Miért is ne? Miért ne adhatnának időt is, amivel nézni lehet azt az átkozott készüléket?!" - gondolja Bovaryné és már kint van az utcán.



Az áruházban egyáltalán nem lepődnek meg miszisz Bovary óvatos kérdésén. A Maxy's Amerika legnagyobb áruháza, itt minden kapható! Idő is van, tessék: egy karcsú aerosolos palackot kínálnak "made in Japan" felirattal. Az idő-sprayt pumpálással szét kell fecskendezni a szobában. Körkörös karmozdulatokkal egyenletesen szórjuk; a fő irány a képernyő síkjára essen, miközben hat-nyolc másodperces közökben felkattintjuk és lekapcsoljuk a szobai világítást. Az ablakokat csukjuk be, különben a léghuzat megtöri a permet által képzett másodlagos időzónát. A képernyő előtti halványsárga PSTD-ködben, azaz a másodlagos idő-dimenzióban egyszerű utcai ruházatban még a cukorbetegek is helyet foglalhatnak. A "Paralel Secondary Time Dimension" használatával a képernyő előtt töltött minden huszonnégy óra a valóságos időben csupán egyetlen percnek felel meg - így aztán jut idő mindenre, még tévénézésre is!



Miszisz Bovary hazasiet a palackkal. Megvacsoráztatja férjét a képernyő előtt, ajtót-ablakot becsuk és a palack tartalmát szétpermetezi a szobában. Pontosan betartja a használati utasítást, így cseppet sem csodálkozik, mikor férje mit sem sejtve eltűnik a képernyő előtti halványsárga ködben.



Miszisz Bovary pontosan 4320 perc elmúltával, három nap után kezd aggódni férjéért. "-Azért vacsorázni előjöhetne a másodlagos időből a valóságosba! Vagy küldjek neki másodlagos virsliket? Hát nem volt elég tizenegy év és nyolcvanhárom nap, amit a PSTD-ben tévénézéssel töltött?! Fred, hol vagy? Gyere elő!!" - Bovaryné pityeregve legyezget a sárgás ködben a képernyő előtt.

Másnap este Fred holléte még mindig tisztázatlan. A televízió képernyője bekapcsolva villog; ám előtte nem ül senki. A spray hatása gyengül, halványodik a köd. Fred, a hű néző sehol. Bovaryné sírva böngészi a flakonra írt sorokat, hátha talál valamit, ami arról tájékoztat, hogyan lehet a PSTD-ből a valódi időbe lépni. Sehol egy utalás. Sehol semmi, akárcsak Fred.



A tanácstalan asszony zokog és végképp nem tudja, mit tegyen. Leül az üres karosszékbe a tévé elé. Könnyei fátyolán keresztül látja, hogy az autóverseny közvetítése éppen a legélesebb kanyarban megszakad. A képernyőn váratlanul megjelenik Fred, aki dühösen ráordít: -Te agyalágyult! Te hülye picsa! Mit csináltál velem?! Tizenegy éve és nyolcvanhárom napja várom, hogy visszaléphessek a valódi időbe! És a vacsora?! Miért nem küldesz másodlagos virsliket? Csoda, hogy nem döglöttem éhen! Minden filmet végignéztem, a tokiói Filming Research Institute archívumában három évvel ezelőtt már a Z betűnél tartottam! ...És még a Fellinit is! Meg még a Tarkovszkijt is! Két éve csak téged nézlek, mert ez egy megfordított képernyő, visszafelé is mutat! Azt hiszed, nem láttam, hogy kiszellőztettél?! Kiszellőztetted a PSTD-ködöt a szobából, hogy ne tudjak visszamenni! Mindent láttam! Megállj, agyonverlek! Csak jussak ki innen és agyonverlek! -



Fred durva szitkokat szór elképedt feleségére és feszegeti a képernyő peremét. Öklével nagyokat sújt középre, mintha bokszoló lenne egy korábbi közvetítésből. Bovary-né dermedten hallgatja a szitoközönt, míg föleszmél, hogy ez csak a tévé és egy gombnyomással kikapcsolja a készüléket. A szobára csend borul. Mélységes, halotti csend.

Az asszony lelkébe rémület költözik. "-Megöltem! Megöltem! Fred?! Hol vagy?!" - A keze a távkapcsolót keresi. A képernyő ismét autóversenyt mutat. Egy kocsin kereket cserélnek a depóban. A riporter nagyon ismerős. A kamera felé fordul. Fred az; észreveszi a feleségét a képernyő előtt. Elhajítja a mikrofont és öklével a képernyő közepébe bokszol: -Meg akartál ölni, mi?! Itt vagyok! Élek!! Törhetetlen vagyok, akár ez a rohadt képernyő! - Fred Bovary öklével bokszolja a kép közepét. -Nem menekülsz! Kimegyek innen és megöllek! Vagy beküldelek téged! Itt fogsz rohadni csupa Fassbinderen életed végéig! Csak Fassbindert nézhetsz!! Meg Tarkovszkijt!!

-Fred, mit tegyek, hogy kijöhess onnét...? - kérdezi miszisz Bovary könnyektől fuldokolva.

-Először is: ne kapcsold ki a tévét! Másodszor pedig: menj vissza az áruházba és kérdezd meg, van-e permet a visszatéréshez!

-...Hát persze!! Miért nem jutott az eszembe?!

-Mert egy hülye picsa vagy! Meg akartál gyilkolni! Na, hozd azt a sprayt és szórd széjjel, hadd menjek ki gyorsan, mert meg akarlak ölni! Hazafelé temetési hirdetést is adj föl, mert rögtön agyonváglak, amint kiszabadultam innét!



Bovaryné kipúderozza könnyeit és elindul az áruházba, ahol egyáltalán nem lepődnek meg a félénken föltett kérdésen. Ez Amerika legnagyobb áruháza! Ez a Maxy’s, ahol minden kapható! Tessék! Egy másik aerosolos készítményt kínálnak vételre mindössze három-öt másodperces villanykapcsolási közökkel mélyen az európai normák alatt... Az így képződött zöld ködben gyerekjáték a visszatérés! PSTD vagy Real Time, ezzel bizony egyre megy; ráadásul a palack leértékelt. Olcsóbb, mint a múlt héten! Bovaryné megtakarít ötvenhárom centet, amikor megveszi a palackot.



Otthon már a kilincsen a keze, de elbizonytalanodik. Ha most szétpermetezi ezt a szert, Fred kijön onnan és tényleg agyonveri... És milyen mocskosul sértegette! Bovaryné vívódik az ajtóban. "-Nem, nem; erre semmi szükség... Jaj, a hirdetés! Majdnem elfelejtettem!" - Becsukja az ajtót, visszamegy a legközelebbi hirdetőirodához, közben fejben megfogalmazza a szöveget: "Özvegy Bovaryné tudatom, hogy férjemet, Fred Bovaryt életének hatvanötödik esztendejében váratlanul elragadta a tévénézés."



Bovaryné a hirdetésért fizetett tizenkét dollárt. A palackot a csatornába dobta. Utána hazament, kitárt ajtót-ablakot és alaposan kiszellőztette a szobát. Főtt virsliből bábut formázott. A figura olyan hűen sikerült, hogy nemcsak a halottkém igazolta a halál beálltát, hanem a régi kollégiumi szobatársak is felismerni vélték Fred arcvonásait. A temetés közepes pompával kétezer dollárba került. Az eladott tévékészülék árából visszajött három és fél dollár; mormon házalók vették meg Salt Lake Cityből. A pénzt Bovaryné néhány hétig egy üres pasztillás dobozban őrizgette, végül befizette az árvák javára. A tőlük kapott hivatalos köszönő kártyát apró darabokra tépte és lehúzta a vécében. ...És egyáltalán: teltek-múltak a napok, és Bovaryné tévé nélkül pokolian jól érezte magát!

*