Tarzan Zéró

Az álomfaló

The dreameater

Amikor Londonba értem, amilyen gyorsan tudtam, a Piccadilly Circusra siettem. A szállodában letettem csomagomat, és a szállingózó hóesésben ruhaváltás nélkül, felöltőmet jól begombolva, egyetlen sállal nyakamon, sétapálcámat szorongatva a szokott kedves helyemre siettem. Nem tudom, miért éppen a Piccadilly volt a kedves helyem, hiszen nem is szép, mondhatnám ronda hely azzal az állandó tömeggel, mely a kút körül lebzsel. Még a kút sem különleges, fél lábon egyensúlyozó angyalkát mintáz, Erószt, miképpen nyilát a kút körüli lépcsőkön üldögélő emberek valamelyikébe ereszti, melyek között mindenféle gyanús alak vegyül. Mintha várakoznának valamire, talán, hogy a bronz nyilacska tényleg elpattanjon a drótból készült húrról, és megsebezzen egy fáradt szívet, nem is tudom. Vagy csak esznek valamit a magukkal hozott ételből, és itt pihenik ki a városnéző sétát? Nem tudom. Tény, hogy alig egy órával Londonba érkezésem után már ott álltam a Piccadilly Circus-on. Zsenge pelyhekben szállingózott a hó.

Éppen helyet szorítottam magamnak a zsúfolt lépcsőfokokon, mikor a mellettem ülő fickó rám nézett és megszólalt: -Maga művész, ugye? Látszik a sétapálcáján!

Elborzadva néztem a koszos ruházatú, zavarodott alakra. Most itt fogok vele beszélgetni egy sétapálcáról? Az én ezüstnyakú botomról, amelyért nyolcvankilenc fontot fizettem a New Oxford Street-en a James Smith & Sons-nál, alapítva 1830-ban? Itt beszélgessek ezzel az alakkal, ahelyett, hogy a tarka forgatagot bámuljam? Hogy feleljek valamit az udvariasság látszatában, azt mondtam: -Igen, az vagyok.

-Uram, én éhes vagyok! - kezdett mondókájába a lépcsőn ülő férfi. "Tessék! Így jár, aki sétapálcát hord a mai világban!" - gondoltam keserűen. Most pénzt kunyerál tőlem ez a csavargó! De a fickó másképpen folytatta:

-Uram, aludjon nekem valamit! Ha megehetném az álmát, jobban állnám a telet! Jóllakottan nem számít, ha hull a hó! Elvackolom magam itt a havas lépcsőkön és kihúzom tavaszig! Álmodjon nekem valamit! Én hamm, fölzabálom! Ital is lehet... Sült krumpli is lehet... Maga művész, élénk a fantáziája! Szépet álmodik!

-Micsoda baromság! - röffentettem vissza. –Még hogy a művészek szépet álmodnak!

-Akkor adjon két pennyt! Veszek forró krumplit a sarkon.

-Nincs nálam.

-Akkor álmodjon egy nagy zacskó sült krumplit nekem!

-Hahaha! És hogyan akarja megenni... a megehetetlent?

-Ráteszem a kezemet a maga kézfejére, amíg alszik. Amit álmában lát, az átszáll belém. Ha krumplit lát, azzal jóllakom.

...Ez akkora nagy képtelenségnek hangzott a hóesésben a Piccadilly Circus lépcsőjén, a Criterion Theatre előtt, ahol holnap este színészként lépek a fénybe a közönséget megnevettetni, hogy én magam elnevettem magam: -Rendben... És hogyan szereti a sült krumplit? Sóval, mustárral, szalonnadarabkákkal? Mekkora legyen az adag? Kis zacskóval? Naggyal? Mondjon valamit... Ha már egyszer kitalálta ezt az ostobaságot!

-Nagy adaggal! Legyen benne minden! Kolbásszal! Sonkával! - Az idegen hirtelen elszomorodott. -De ha nem megy, egy üres sült krumplival is beérem.

Behunytam a szememet. Amúgy is fáradt voltam az utazástól. Nahát, most itt fogok elszundítani a nagy jövés-menés közepette a hóesésben! Hová hajtsam a fejemet? Nyakam elgémberedik, cilinderem félre fordul, a hópelyhek ráfagynak a hajamra, meghűlök a hidegben! Az idegen mintha belém látott volna, mert megszólalt: -Üljünk feljebb, a magasba! A kút peremének támaszthatja a fejét! A sétapálcát a mellének szorítja, úgy nem dől el!

-És ha ez az egész mégiscsak csalás és hazugság? - kérdeztem hitetlenkedve.

A fickó a szemembe nevetett a borostás arcával. -Nem csalás, uram! Hanem éppen olyan, mint a művészet. A dús képzelet segít a szürke valóságon. Mialatt Ön alszik, én a galambokat hessegetem az Ön válláról.

Elhelyezkedtem a kút pereménél. Az idegen máris sürgetett: -Kezdjen bele! Éhes vagyok! De vigyázzon, hogy rossz dolgot ne álmodjon! Adósság, hitel, tartozás ne legyen! Bűncselekményekről nem is beszélek. Ugye, maga nem szokott gyilkolászni? Üldözés, árulás, gyűlölködés ne legyen az álmában!

-Kicsoda maga? Szent Ágoston?

Az idegen széttárta karját: -Csak egy sült krumpliról van szó.

Kitámasztottam a mellemet az ezüstfejű sétapálcámmal. -Good night! - Félig lehunyt szemekkel a Piccadilly Circus kútjának dőlve a tarka zsibongásban még láttam, hogy a csavargó azt integeti a kezével, hogy amíg alszom, ő hessegeti a galambokat. Lassan erőt vett rajtam az álom. Éreztem, hogy a térdemen tartott kézfejemre helyezi a kezét.

*

Nem írom le, miket álmodtam a sült krumpli mellé, mert a képzelet, a fantázia, az Önök olvasói elképzelése minden álmomat felülmúlja. A dús képzelet gazdagabb a szürke valóságnál! Miért is próbálkoznék ilyen hiábavalósággal? Egy órát biztosan aludtam a kútnak dőlve, Erósz magaslatának bronzperemén. Ez alatt a hópelyhek vastagon a galléromra tapadtak. Nyakam elgémberedett, cilinderem félre fordult, hajam vizes lett. A sétapálcám nem volt sehol. Az én ezüst markolatú, ébenfa sétapálcám, melyet nyolcvankilenc fontért vettem a New Oxford Street-en a James Smith & Sons-nál, alapítva 1830-ban! Hol van a sétapálcám?! És hol van ez a csavargó kinézetű, furcsa figura, aki éhes? Akinek azt a hatalmas adag, borssal-ketchuppel-mustárral megtoldott szalonnás sült krumplit álmodtam? Hol van?

Nem volt sehol. Nyakamba fájdalom nyilallt, amikor körbe tekintettem. Csak a galambok és a hóesésben is kitartó, egymáshoz bújt szerelmespárok dideregtek a lépcsőkön. Az éhes csavargó nem volt sehol. Szomorúan pislogtam a szemközti Criterion Theatre bejáratára. Ott holnap este én lépek fel, hogy megnevettessem a közönséget. De a tény igaz volt: az éhes csavargó meglépett az ezüstfejű pálcámmal a hóesésben.

* * *

(2009. szeptember 12. - Oberhausen)