Tarzan Zéró

Építő kutyák és más történetek

Egy nő bemegy az étterembe kutyájával. Az állatot maga mellé ülteti az asztalhoz és úgy beszél vele, mintha nem is a kutyája volna. "Ülj rendesen! Húzd vissza a nyelved, rendes kutya nem lógatja nyelvét az asztalnál!" - ehhez hasonló utasításokat ad kedvencének. De a kutya mégis kilógatja a nyelvét. A nő nem állhatja tovább és a saját kezével gyűri vissza az állat szájába.

Jön a pincér. A nő hosszan tanulmányozza az étlapot, végül úgy dönt, hogy ő nem eszik, csak a kutya. Megrendeli a legdrágább ételt.

Míg az ételt készítik, a nő beszélget a kutyával. Ásványvizet tölt neki, cigarettával kínálja, sőt: fényképeket mutat egy elegáns bőrtárcából.

Mikor a pincér fölszolgálja az ételt, a nő gyanút fog, hogy az "olyan furcsán fogja a tálat". A nő megkérdi a pincért: -Belelógott az ujja a levesbe? - A pincér, aki furcsán fogja a tálat, zavarba jön. -Vigye vissza és hozzon másikat! - hisztizik a nő. A pincér elmegy és hamarosan új étellel tér vissza. A nő élénken figyeli, hogyan fogja a tálat.

A kutya evés közben össze-vissza mocskolja az abroszt. Kilóg a nyelve a szájából és csöpög róla a leves. A felét már megette, mikor a nő felsikít: -Csont van a levesben! Azonnal vigyék vissza! - A pincér odafut, hogy elvigye a levest és újat hozzon.

A kutya ismét nekilát, de a feléig sem jut, mikor a nő odainti a pincért és az ételre mutat: -Újat! Ez gőzölög. Látja? Gőzölög!

ĺgy ismételnek újra és újra, s a nő mindig talál kifogást, hogy visszaküldje a félig evett levest. "Ide-oda lötykölődik a tányérban", "valaki már beleevett", és ehhez hasonlókat. A kutya eszik, a nyelve kilóg és mindent össze-vissza mocskol.

A nő elunja a reménytelen küzdelmet. Fizetni készül, mikor a kutya szétrobban a levestől. A darabok szerteszét repülnek, a nyakörv például a mennyezeti ventillátorról csüng alá. A propellerek lustán megindulnak. - Szedje le! Szedje le! - kiabál a nő a pincérnek, aki körbe-körbe rohangál a propeller alatt és a nyakörv után kapkod.

Később megtudjuk, a pincért Borisznak hívták. De mire ezt megtudjuk, addigra már elesett és eltörte a lábát.

*

Hétvégén a hentes családjával elment kirándulni az erdőbe. Már bent jártak az erdő mélyén, amikor a feleség megszólalt: "-Ne menjünk olyan gyorsan, mert elveszítjük a nagyapát." Mit felelt erre a hentes? "-Holnap veszünk másikat." És keresték a nagyapát, de nem találták, úgyhogy másnap tényleg vettek egy újat. Elmentek kirándulni és ezt is elveszítették. A hülyék.

*

(A szív embere.) Egy pasas elment a varázslóhoz, hogy tanácsot kérjen: mit tegyen a szívével, melyet nemrég operáltak testébe. Sok bajt okoz a szív, mert gyakran ellágyul, néha még sir is, egyszóval: munkára képtelen, állnak az ügyei. Mit tegyen a szívvel?

A varázsló azt tanácsolta, egyen joghurtot. Gyümölcsöset, mert az jó a szívre. Egyen sok joghurtot! Egyen bátran, még az se baj, ha hasmenést kap.

A pasas hazament és egész nap joghurtot evett. De a szív, az a bolond szív, az a kis huncut, akit a szívnek hívtak, nem akart eltűnni. A pasas hasmenést kapott, de a szív, az maradt. A pasas ellágyult és sírt; sok bajt okozott a szív.

A pasas visszament a varázslóhoz. A varázsló azt tanácsolta, gyalog menjen el a 10 kilométerre lévő Kaszaposra, ahol az a legenda járja, hogy egy kőlap alatt személyesen jelent meg a szűz. Vigyen joghurtot és ott egye meg. Gyümölcsöset vigyen.

A pasas elment a helyre és joghurtot evett. De a szíve maradt. Látta a fickó, hogy nem segít semmi. Kitanulta a joghurtkészítést és szépen keresett. Feleségül vett egy kaszaposi fiatal lányt. Gyerek is lett hamarosan, kellett a szív.

Akkor a varázsló elment a fickóhoz és azt mondta neki: "Hagyd abba a joghurtevést, mert elmegy a szíved!" De a pasas nem tudta abbahagyni a joghurtevést. Különösen a gyümölcsöset szerette! Ette, ette a joghurtot, míg meg nem halt.

*

Egy amerikai ki akart tolni a barátjával és elhatározta, hogy megvicceli. Elkezdte darabonként feladni a New York-i Brooklyn-hídat a haverja címére, hogy ő majd otthon összerakja és jót röhögnek a dolgon. A posta vitte a csomagokat, kisebbet, nagyobbat, mikor mit adtak föl. A híd rohamosan fogyott. Amikor már a fele eltűnt és a kocsik nem tudtak átmenni rajta, az újságok cikkezni kezdtek: hová tűnt a Brooklyn-híd fele? Na, beindultak a hekusok, de nem vergődtek zöldágra az üggyel. Közben a posta kitalálta, hogy kevés a bélyeg a csomagokon. Vissza a feladónak! Vissza is vitte egytől egyig mindet. A feladó bosszankodott, hogy befuccsolt a jó trükk, de félt a botránytól, így éjjelente minden darabot visszarakott a helyére. A várakozó kocsik végre átmehettek a hídon. Happy end. Később a pasas eladta a sztorit egy újságnak, könyvet írt belőle és milliomos lett.

*

Egy elzárkózott szerzetesrend fiatal papját tejért küldték a szomszéd hegyen lévő apácakolostorba. A fiatal pap szerelembe esett a kolostor rendfőnöknőjével, aki viszonozta érzelmeit. Elhatározták, hogy mindketten ugyanazon a napon kilépnek rendjükből és összeházasodnak. Ezt meg is tették. Azóta boldogan élnek, ha meg nem haltak. (Ez télen történt.)

*

(A szemét róka.) A róka lepénzelte üldözőit, hogy más irányba fussanak. Az üldözők azt mondták: -Minek törjük magunkat ezért a kis pénzért? Öljük meg a rókát és kész!

Amikor utolérték a rókát, az visszakérte a pénzt.

-Te szemét róka! - mondták az üldözők.

*

Johann Tannenbaum könyvelő két évvel nyugdíjazása előtt elhatározta, hogy a jövőben áruházi karácsonyfaként dolgozik. Decemberben állt munkába az áruházban. Esténként villanyégőket kapcsolt a karjaira és ragyogott. A gyerekek nagy zsibongással körbefogták és ették a szaloncukrot a kabátjáról.

Eddig rendben is volt minden, mert közeledett a karácsony. Hanem tavasszal már kezdett kínossá válni, hogy Johann bácsi még mindig ragyog. Állt a kirakatban villanyégőkkel a karján, fogai közt csillagszórót szorított és vetette az apró szikrát.

Jött a nyár, mindenki röhögött a kirakatnál. Az áruház igazgatósága kirúgta Tannenbaumot. De Johann bácsi nem tágított: esténként bejárt az áruházba villanyfüzérrel a karján és ragyogott.

Az igazgatótanács ősszel végleg döntött: a karácsonyfát ki kell vágni. Johann Tannenbaum mély sóhajjal dőlt a munkások lábához. A villanyfüzéreket megkapta özvegye, ám szegényes körülményein ez nem javított. Az öregasszony nélkülözésben halt meg, mire leesett a hó.

*

Egy kőműves elunta a munkát és hogy ne kelljen dolgoznia, kutyákat tanított be házépítésre. A kutyák rakták a téglát, keverték a maltert. Szépen nőtt a fal, ahogy kell. Csakhogy a kutyák meló közben ittak. És lopták a cementet. Akkor a kőműves azt mondta: - Inni meg lopni én is tudok, ehhez nem kellenek építő kutyák! - Azzal szélnek eresztette kutyáit a felépült kéményen át.

*

(A tojás.) Egy pasas bemegy egy első osztályú étterembe. Leül a legjobb asztalhoz és hosszan tanulmányozza az étlapot. Valami különlegeset akar enni, nem tudja, mit, csak valamit, ami egészen speciális. Valami egészen finomat, fényűzőt és különlegeset, legyen bár drága, mit bánja ő..! A pasas alaposan kikérdezi a pincért, aki hosszas fontolgatás után összeszedi bátorságát és azt tanácsolja, rendeljen egy fél főtt tojást. Ez az ő házi specialitásuk, máshol ilyet nem talál. Ára hatezer dollár.

A pasas gondolkozik, sok-e ez, vagy kevés. Bízik a tojás különlegességében és megrendeli az ételt. Amíg az elkészítéshez szükséges rendőrségi engedély megérkezik, a pincér röntgenfelvételt készít a vendég pénztárcájáról, van-e benne elég pénz. Van; a főtt tojásnak így semmi akadálya.

Míg az ételt készítik, az összes pincér a vendég asztalához sereglik. Váll-a-vállhoz körbe állnak, így a vendég nem lát semmit. De hangos ordítozást hall a konyha felől: pengesuhintásokat és japán káromkodást. A tizenhat pincér faarccal áll szorosan az asztal körül és a vendéget nézi.

A pincérek harminckét percen át mozdulatlanul állnak. A konyhai zajok újra és újra ismétlődnek: egy penge lesújt, robaj, majd indulatos japán szavak. A vendég hiába nyújtogatja nyakát, a fehér kötényes sorfaltól nem lát semmit. Kíváncsisága győz; bátortalanul kérdezgeti, mi történik a konyhában. A pincérek szűkszavúan válaszolnak:

-Japán szakácsunk van.

-Feketeöves nemzetközi mester.

-Pilótaként részt vett Pearl Harbour szétbombázásában.

-Ma viszont már alig lát. Márciusban lesz kilencvenegy éves.

-Nem hord szemüveget, mert az méltatlan egy szamurájhoz.

-Mikor szamurájként harcolt, egyetlen suhintással hatot is levágott.

-Sajnos, már gyakran melléüt.

-A kardját nyolc nemzedékre visszamenőleg örökölte. Kétezer rétegben kovácsolt acél. A nyelét kakasvérben áztatták.

-A tojást csukott szemmel kell kettényesnie. Ha a sárgája kiesik, kezdheti elölről.

-Ébenfa asztalon dolgozik. Néha akkorát csap, hogy az asztalt is kettévágja.

-Errefelé ritka az ébenfa.

-A fia asztalos. Apja mellett dolgozik a konyhában felállított műhelyben. Naponta két asztalnál többre nem képes. Mégsem hajlandó elektromos szerszámokat használni.

-Ha szakácsunk a főtt tojást pontosan egyenlő két félre vágta, fölszolgáljuk az ételt. Elfogyasztásánál a mester mindvégig jelen lesz. Bal kezében rövid pengéjű tőrt tart, mialatt Ön vacsorázik. Ha nem ízlik az étel. hagyományos szeppukut követ el. Ebben az esetben Ön nem fizet semmit.

-Attól kezdve a fia lesz az új szakács.

-Vigyázzon, mit válaszol!

A vendég elégedetten hallgatta a válaszokat.

-Sós lesz... A tojás? - kérdezte.

-A tojás sós lesz - válaszolták a fehér kötényes pincérek. Hallgatagon körbeállták a vendég asztalát.

***