Tarzan Zéró

Orvosnovellák

Doctor Stories

1.

Amikor meghallottam doktor Cullox szavait, miszerint „az Ön veseátültetése kétszáznegyvenezer dollárba kerül”, jéggé váltam az idegességtől. Az igazság az, hogy szólni sem bírtam, egészen megdermedve ültem a karosszékben, mely a rendelőben állt. Doktor Cullox észrevette a rám gyakorolt hatást. -Ez az ár természetesen egy új vesére vonatkozik, első osztályú kórházi körülmények között – tette hozzá az előzőekhez.

„Nézze…” –akartam mondani, vagy talán mondtam is, de a szájam valahogy nem engedelmeskedett, olyan nehezen törtek elő a szavak, „nézze, nekem mindenképpen szükséges a veseátültetés. De ennyi pénzem nincs. És nem is lesz, mert a lakás, ahol lakom, nem ér többet százezernél. Plusz bankhitel, az kétszáz. És hogyan fizetem vissza?” – Mindezt akartam a doktornak mondani, de a szájamon csak annyi préselődött ki: -Nézze… nézze…

A doktor sajnálkozó arckifejezést öltött. -Sajnálom. De az orvostudomány ma már mindenre képes. És mi, orvosok is azok vagyunk. – Kisvártatva hozzátette: -Kikísérjem?

Akár egy élőhalott lennék, föltápászkodtam a karosszékből. Doktor Cullox szintén fölállt. Előlépett a hatalmas íróasztal mögül. Átkarolta a vállamat.

-Sajnálom.

Elindultunk kettesben a piros futószőnyegen, mely az ajtóhoz vezetett. Mindketten ösztönösen a bal lábunkkal kezdtük a lépést, így együttes ringással lépegettünk a futószőnyegen.

-Ön… hol volt katona? – jutott eszembe váratlanul. Mindketten voltunk katonák, ez kiderült a „bal-láb-indít”-ból. A doktor barátságosan szorította a vállamat, úgy válaszolt.

-Texasban. A negyvenkettes tengerészgyalogosoknál.

-Ejtőernyős volt?

-Úgy bizony. 1957-ben.

-Ismerte Jimmy Cox-ot?

-A vadállatot?! Jimmy Cox-ot, a vadállatot ki ne ismerte volna a texasi ejtőernyősöknél!!

-Jimmy Cox… az én unokabátyám..! – mondtam a doktornak.

-Jimmy Cox a te unokabátyád?

-De az ám!

-Akkor tegezzük egymást!! Nahát, hogy a Cox őrmester éppen a te unokabátyád legyen!

-Úgy bizony!

Már egészen az ajtóhoz értünk. Most mindjárt lenyomja a kilincset és én a folyosón találom magam. De nem. Doktor Cullox nem nyomta le a kilincset, hanem az ajtó előtt állva ezt mondta:

-Ide figyelj, talán mégis van más megoldás.

Visszaültünk az asztalhoz. Ez két gyors lépésbe került, máris ott ültünk a helyünkön. Én az öblös karosszékben, doktor Cullox pedig az íróasztal mögött. A most következő beszélgetést nem idézem, csak a lényegi tartalmát. A doktor elmondta, hogy részben az új vese, részben a műtét körülményei hajtják ilyen magasra az operáció árát. De ha nem ragaszkodom az érzéstelenítéshez, akkor olcsóbb. És ha nincs műtőszemélyzet, hanem csak a doktor dolgozik, akkor megint jelentősen olcsóbb. Vagy ha nincs műtő sem, akkor még olcsóbb. Az új vese pedig lehet valami más is. Ma már az orvostudomány mindenre képes. Ha nem lenne kórházi lábadozás, hanem a műtét után rögtön hazamennék, a beavatkozás költségei jóval csökkennének. Doktor Cullox az asztal egyik fiókjából elővett egy táblázatot és hosszan tanulmányozta. –Lássuk csak, hogyan lehetne ezt a műtétet mégiscsak olcsóbban elvégezni. De csak azért, mert az a vadállat Jimmy Cox a te unokabátyád.

Jobbnak láttam, ha most hallgatok. A doktor is hallgatott, de hát ő tüzetesen tanulmányozta a táblázatot. Egy kalkulátorral valamit számolgatott egy papíron. Végül összehajtotta a táblázatot, eltette a fiók mélyére és jelentőségteljesen rám nézett.

-Nahát, ki hitte volna… Micsoda véletlenek vannak! Visszatérve az operációd költségeire, kiszámoltam: az egész nem kerül többe, mint huszonkét dollár és negyven cent! Még a hülyének is megéri!

-Egy új veséért 22 dollár 40 centet fizetek? – hebegtem.

-Azt nem mondtam. Csak azt állítottam, hogy ha a körülményeken módosítunk, akkor lehet ez olcsóbb is.

-És… hogyan kalkulálta ki ezt az árat?

-Most júniusban jön a nyári vásár. Várhatóan a májas ízesítésű macskakonzerv árát is leszállítják. Az jó lesz vese helyett. Nem a kórházban, hanem a szupermarketben operálunk. Műtősegéd nem lesz, csak a kasszásnő. Ugyanúgy tudja a vattát adogatni. Fölfekszel a gumi futószalagra, a magasság éppen megfelel. Az esti zárás előtt csináljuk, akkor úgyis feltakarítanak. Így a költségek jelentősen csökkennek.

-És a doktor úr… vagyis hát te… izé.. doktor Cullox is ott lesz?

-Huszonkét dollár negyven centért, including két doboz macskakonzervvel?? Hová gondolsz!

-De ha nem a doktor úr, vagyis hát te… izé… nem Ön csinálja, akkor ki végzi rajtam a veseátültetést?

-A biztonsági ember. Ne csodálkozz! Írok neki egy utasítást és pontról pontra megteszi.

-És… mit gondol… sikerülni fog?

-Hát persze. Az orvostudomány ma már mindenre képes. Ja, igen. Néhány éles késre is szükség lesz.

-Azt … hozok magammal – mondtam beleegyezően.

-Meg egy konzervnyitóra.

-Értem.

Ismét az ajtó előtt álltunk, ahol a piros futószőnyeg végződött. Doktor Cullox lenyomta a kilincset. Kiléptem a folyosóra. Huszonkét dollár negyven cent, ez nem lehet igaz..! Még a hülyének is megéri!! – ez zakatolt a fejemben, miközben a lépcsőház felé indultam. A doktor utánam kiáltott: -Hej..! De tudod, miért? – A szemével hunyorított: -Jimmy Cox!

Megfordultam a folyosó végén, mutattam egy V-jelet az ujjammal és azt kiáltottam: -Cool!

2.

-Akkor mégiscsak fel kell ébresztenem a férjemet. Mindenesetre jöjjenek be – mondtam az előszobában doktor Hempének és a kísérőknek. Kitártam az ajtót a látogatók előtt. Doktor Hempe vezetésével bejöttek a lakásba. Valamennyien illedelmesen köszöntek és becsukták az ajtót. Egy egész család lehettek, mert voltak vagy négyen: apa, anya, gyerekek, szépen felöltöztetve; és persze a doktor, aki erős zavarban volt.

-Később… megmagyarázom. Most menjünk a … Férjéhez.

-Kérem – mondtam szárazon. Az igazság az, ha nem a doktorral lett volna dolgom, minden további nélkül kipenderítettem volna őket. Mi ez a váratlan látogatás? Bejelentés nélkül, vasárnap délután? De hát doktor Hempe volt az orvos, aki két hónappal korábban a Hölzenstolz Klinikán elvégezte férjem májműtétjét. Nehéz műtét volt, hat órán át tartott, de sikerült az átültetés: Rudi új májat kapott, mert a régit teljesen elitta. Rudi most bent a szobában alszik.

-Ha lenne szíves felébreszteni a férjét… - mondta a doktor.

-Jó napot, Frau Höfl! Jó napot! – hangzott a kísérőktől. A családfő felém bólintott: -Josef Steinböll vagyok Mortendorfból. Az Alsó-Szászországban van. Ez itt a családom: Alíz, Inez és Helen – mutatott a többiekre.

-Na és..? – szaladt ki a szájamon.

-Gondoltam, bemutatkozunk. Hogy ne érje Önöket váratlanul… illetve a kedves férjét… ööö… - A családfő zavartan elhallgatott.

-Itt várakozzanak. – Az orruk előtt becsuktam a nappali ajtaját és a hálószobába léptem.

*

-Rudi, ébredj!

-Eeee…

-Rudi!!!

-Mi van má’ megint?!

-Ébredj, Rudi! Itt a doktor!

-Milyen doktor?

-Doktor Hempe, aki a műtétet csinálta! Nem emlékszel?

-De igen. Mi a faszt akar?

-Mit tudom én azt.

-Küldd el. Nincs nekem semmi bajom.

-Vannak vele! Egy egész tömeg van vele!

-Tömeg..?

-Egy család. Valami Josef Böll, vagy ki tudja, ki. Be akarnak jönni hozzád.

-Életemben nem hallottam ilyen nevet. Josef Böll? Josef Böll..? Fingom sincs, ki lehet.

-Be akarnak jönni ide az ágyadhoz!

-Mondjad, hogy nem vagyok itthon.

-Már mondtam, hogy alszol.

-Akkó’ mondjad, hogy nem itthon alszom.

-Nem lehet. Már itt állnak az előszobában.

-Akkó’ küldd el őket csak úgy. Mondjad, hogy menjenek a picsába!

-Rudi, én ilyet nem mondok.

-Majd én mondok!

Az ajtón halk kopogtatás hallatszik. Doktor Hempe résnyire kinyitja az ajtót. Rudi felül az ágyban és jó hangosan elkiáltja magát:

-Menjenek a picsába!!!

Az ajtó széles ívben kitárul. Doktor Hempe és a Steinböll család Mortendorfból az ajtóban áll üdvözült mosollyal.

-Lépjenek be! Tessék! A férjem felébredt – mondtam kedves hangon a látogatóknak.

A látogatók beléptek a hálószobába. Gondoltam, jobb, ha én kívül maradok. Becsuktam az ajtót. De hallgatóztam.

*

(Doktor Hempe az ágy szélén ülve győzködi a lábadozó beteget.)



RUDI

Nem kértem magukat, hogy jöjjenek. Viszket a valaguk, vagy mi, hogy nem bírnak otthon maradni?



DOKTOR HEMPE

Herr Höfl, ma van Elza napja.



RUDI

És ki nem szarja le?



DOKTOR HEMPE

Ne beszéljen ilyen durván! Csak néhány percet kérnek magától! Itt van ez a jóember, ez a Josef Steinböll, az Elza édesfia. Ide utazott a családjával a messzi Mortendorfból.



JOSEF STEINBÖLL (közbeszól)

Alsó Szászországban van.



RUDI

Mit ugat maga? Ilyet én nem is ismerek!



JOSEF STEINBÖLL

Ha Weimarból Erfurtnak kanyarodik a huszas jelű országúton, ott lesz félúton. Szegény mama..! Ő is ott halt meg a lebensdorfi kanyarban, Erfurt előtt…



DOKTOR HEMPE

Rudi, ha magát Elzának hívnák, maga is örülne, ha a névnapját megköszöntenék!



RUDI

De nem Elzának hívnak! Rudi Höfl a nevem! És maguk kicsodák és mi a büdös faszt akarnak éntűlem?!



DOKTOR HEMPE

Rudi, jöttek a nagymama névnapját megköszönteni. Még mindig nem érti?



RUDI

Mit kellene értenem?



DOKTOR HEMPE

Maga két hónapja új májat kapott.



RUDI

Na és? Most adjam vissza? Az operáció jól sikerült!



JOSEF STEINBÖLL (közbeszól)

A doktor nem mondta, kinek a máját kapta?



DOKTOR HEMPE

Rudi, tartozom egy vallomással.



RUDI (fülére szorítja a párnát)

Meg ne mondja! Fogja be a száját, maga faszszopó!



JOSEF STEINBÖLL

Szegény anyám volt ilyen mocskos szájú, az isten nyugosztalja!



DOKTOR HEMPE

Azelőtt nem káromkodott a Rudi, csak mióta átültettem belé a közlekedési balesetben elhunyt Elza Steinböll máját. Ez a nyelvtani kifejeződése annak, hogy a szervezete befogadta az idegen szöveteket.



RUDI (meglepetten)

He?

(kisvártatva)

A kibaszott kurva életbe! Ezt most kell mondani? Azelőtt olvasószerkesztő voltam egy irodalmi lapnál, de a műtét után kirúgtak, mert megromlott a stílusom!



DOKTOR HEMPE

Pedig próbáltuk magát helyrehozni egy logopédussal, de hiába! Három nap után visszaadta magát a hölgy!



RUDI (nevet)

Mer’ szóképzés közben hátulról jól megkúrtam, ha-ha!



DOKTOR HEMPE

Nem szép dolog egy lábadozó betegtől.

…Nem bírtam tovább az ajtó mögött a hallgatást. Közbeszóltam: -Nahát, Rudi! Ezt nem fogom megbocsátani! Szégyelld magad! – Sértődötten kimentem az előszobából. Az ajtót jól rájuk csaptam. Ők ott bent folytatták.



JOSEF STEINBÖLL (Mortendorfból)

Csak néhány perc az egész. Szépen felhúzza a pizsamát az oldalán és mi megköszöntjük a mamát. Csinálunk egy fényképet és kész. Hoztunk tortát is. Szereti az epertortát? Magának kell lenyelnie, hogy a mamának is jusson!



RUDI

Ha hozzányúl az oldalamhoz, fejbe csapom!



JOSEF STEINBÖLL

Pedig az a szerv még él! És ez azt jelenti, hogy Elza mama, legalább a mája tekintetében, még mindig életben van! Akkor pedig miért ne köszönthetnénk meg, ha ma van a névnapja?



A STEINBÖLL CSALÁD GYERMEKEI, INEZ ÉS HELEN (vékony hangon)

Eljöttünk olyan messziről…



RUDI

Igen, tudom. Mortendorfból. Pedig az kibaszott-kurva messze van!



DOKTOR HEMPE

Miért tiltakozik ilyen nagyon, Rudi? Nem fog fájni magának, hogy virággal felköszöntik a máját!



RUDI

Játszanak a jegesmedve rücskös faszával! Hej!



DOKTOR HEMPE

Pedig fizetnének érte!



RUDI (megszelídül)

Aha… Mennyit?

Josef Steinböll összesúg a feleségével.

…Hogy milyen összeget mondtak Rudinak, azt nem sikerült kihallgatnom a szomszéd szobából. De Rudi lecsillapodott. Egyszer-kétszer még eldünnyögte, hogy az „kibaszottul kevés, ja, ja, az kibaszottul kevés”. A szobára mindenesetre gyanús csönd telepedett. Gondoltam, eljött az ideje, hogy rajtakapjam őket. Benyitottam a szobába.

*

Rudi az ágy szélén ül, felhúzott szélű pizsamakabátban. Meztelen az oldala. A mortendorfiak sorban ülnek virágcsokorral és tortával Rudi mellett és a máját simogatják. Doktor Hempe két lépéssel távolabbról fényképez. Amikor a vaku elvillan, a család kórusban énekel: -Boldog nééé-évnapot, Elza maaa-ma..!

A feleség egy csillagszóróval bajlódik, mely nehézkesen lángra kap.

Rudi kényszeredetten mosolyog, nyilván a fotó kedvéért. A két kislány az apját nyaggatja: -Kérdezzük meg a lottószámokat a nagymamától! Kérdezzük meg..! – Josef Steinböll közelebb hajol Rudi oldalához és fülét a meztelen bőrre tapasztja. Hallgatódzik. –Csönd! Teljes csöndet kérek! – pisszegi körbe. –Mit mond a nagymama?

A szobában halotti csönd támad. Még én sem merek megmoccanni, nehogy reccsenjen alattam a padló. Így maradunk mereven, mindnyájan néhány pillanatig. Mint egy élő fénykép.

…Hát persze, hogy Rudi töri meg a csendet.

-Ha kihúzzák a számokat, elfelezzük a nyereményt… - Megköszörüli a torkát és hozzáteszi: -Ti büdös kurvák!

3.

Négy orvos beszélget a The Sixth Fingers Medical Club-ban. A kandallónál poharaznak.

-Arra emlékeztek-e, amikor az egyetemen az anatómiavizsga után professzor Cornelius Veslexius megkérdezte tőlem, vajon tudnék-e a tehénnek szárnyakat operálni?

-Mit feleltél erre?

-Azt, hogy tudnék. …De miért? Erre a professzor: „Akkor most hazarepülhetne vele, mert én a vizsgáról kivágom Önt!”

-Hahaha! Erre te? Mit feleltél neki?

-„Professzor úr, megbánja ezt! Kémiából jelesre szigorlatoztam. Az Ön feleségét viszonzásul sörré változtatom!”

-Hahaha! Tökös válasz! Mit felelt erre a professzor?

-„Csak tessék! Úgyis sokat fecseg.” Ezt felelte.

-Hahaha! És mi lett a vége?

-Rövid egyezkedés után beültem a professzor kocsijába és együtt hazamentünk. Vezetés közben elmondta, hogy mégis megadja a kettest, ha tényleg megteszem.

-Pénzt nem is kértél?

-Egy professzortól?!

-Hülye vagy, hogy nem kértél pénzt!

-Megegyeztünk, hogy enyém a fele sör.

-Nem mondta, hogy melyik része? Deréktól lefelé, vagy inkább a felsőteste?

-Palackozzuk le és kész. Karácsonyig eláll. Addig egy kicsit pihenni akart a professzor.

-És?! Hogyan volt tovább?

-Megérkeztünk a házhoz. De a felesége éppen nem volt otthon. „Amíg hazajön, tegyem meg az előkészületeket” – utasított a professzor. „-Van itthon pancomínium fevrica, E-900 tartósítószer, élesztő, némi B-vitamin és egy üveg majonéz? – kérdeztem dr. Cornelius Veslexiust. –Ezekre lesz szükség a sör szintéziséhez. És egy nőnemű lényre.”

-„Van egy nősténymacskánk. Tegyünk egy próbát, amíg hazajön Elanie.” Elanie a professzor felesége.

-Ugyan már, Elanie az én feleségem!

-Hogyan lenne a te feleséged, amikor Elanie a professzor felesége volt?

-Elanie Woodwind az én feleségem!

-Sörből keverted ki magadnak, mi?

-Nem, nem! Elanie Woodwind az én feleségem!

-Ez biztosan nem ugyanaz az Elanie. Hogyan is hívták a professzor feleségét?

-Elanie Woodwindnek hívták.

-Névazonosság lehet. Vannak ilyen véletlenek.

-Ugyan már, ez egy ritka név. Hogyan lehetne névazonosság?

-Állj, állj! Nem értem! Kinek a feleségét akartad sörré változtatni?

-Cornelius Veslexius feleségét, Elanie Woodwindet akartam sörré változtatni. De éppen nem volt otthon.

-Szétverem a pofádat, ha Elanie Woodwindet, az én feleségemet sörré változtatod!

-Hagyjátok már ezt a hülyeséget! Addig vitatkoztok, amíg Elanie haza nem jön!

-Így is történt. Elanie egyszer csak hazajött.

-Mit mondtál neki?

-Azt, hogy „Jó napot, Elanie!”

-Mit mondtál, ki vagy?

-Megmondtam, hogy én a professzor tanítványa vagyok. „Megadja nekem a kettest, ha megengedi nekem, hogy Önt sörré változtassam.”

-Mit felelt erre?

-„Most rajtakaptalak benneteket, kis huncutkáim! Miféle duma ez?!” Nem hitte el, hogy ez lehetséges. Részletesen el kellett magyaráznom a sörré változtatás folyamatát. A professzor szótlanul jegyzetelt.

-És azután?

-Elanie nevetve megkérdezte, milyen sörré akarom őt változtatni. Elmondtam neki, hogy barna sör csak négerekből lehet. Az ilyen szőkék, mint ő, világos sört fognak adni. Rövid gondolkodás után azt felelte, hogy részéről oké. De akkor bevesszük őt harmadiknak. Egyszerre kettővel még sohasem csinálta az ágyban.

-Ezt mondta?

-Igen, ezt mondta. Erre én: „Akkor tessék a székre leülni és megfogni ezt a poharat. Be kell venni ezt-meg-ezt, szétrágás nélkül, egészben.” Erre ő: „A majonézt nem szeretem. Pfúj!” Attól majdnem hányt. De a szerek mégiscsak lecsúsztak a torkán.

-És?? Akkor mi történt??

-Mindenáron le akarta venni a melltartóját. Nehezen fogta fel, hogy ezt a dolgot ruhában is lehet. Tíz perc elteltével bugyogni kezdett. A poharat az asztalra tette és fölé hajolt. Erősen hullámzott a haja. A mellei remegtek.

-Majd jól pofán váglak, ha ilyeneket mondasz az én Elanie-mről!

-Hallgass! Te pedig mondd tovább!

-Egy pohár sör lett belőle, meg egy kis tócsa a széken, ahol ült.

-Csak?

-Ebből látszott, milyen műveletlen volt. …A professzor felesége! Mert aki képzett ember, abból több sör adódik. Belőle egyetlen pohárral lett. Hogyan osztozzunk rajta a professzorral? „Igya meg maga! Én vezetek visszafelé, nem ihatok!” – mondta dr. Cornelius Veslexius. Már éppen nyúltam a pohárért, amikor a macska odaugrott. A pohár feldőlt. A sör kiömlött a szőnyegre.

-Ajaj… Foltos lett a szőnyeg? Legalább megpróbáltad visszapárolni egy lombikba a szőnyegre ömlött folyadékot?!

-A professzor nem ragaszkodott hozzá. Szó nélkül megadta a kettest. Kocsival visszavitt az egyetemre.

-És ez az egész… Mikor történt?

-A nyári vizsgaidőszakban.

-A fenébe! Éppen a nyári vizsgaidőszakban történt, hogy az én Elaniemnek olyan erős sörszaga támadt! Pedig nem iszik egy kortyot sem.

-De megvan a te Elanie-d, ugye?

-Meg hát. Otthon ül és nézi a tévét.

-Mondtam, hogy csak véletlen névazonosság. Igyunk erre!

-Mit kértek? Kérjünk egy új kör sört?

A négy orvos felemeli poharát a The Sixth Fingers Medical Club kandallója előtt. Kicsit elbizonytalanodnak, mit feleljenek a kérdésre.

-Most inkább vodkát! – kiáltják a pincérnek.

***