Tarzan Zéró

Zanza novellák

(A jövőidejű fogalmazások szükségességéről.) Öcsi és Pali hamarosan megszületnek. Egyazon falu két végén fogják meglátni a napvilágot, Öcsi május 7-én, Pali két hónappal később, július 19-én. A különbség ellenére haverok lesznek gyerekkorukban és együtt járnak majd focizni a legelő melletti focipályára.

Pali jobban rúgja majd a labdát, mint Öcsike. Öcsi centert fog játszani, aki középről felfut a kapura és gólt lő. Öcsi másfél éves focizás alatt hatvanhét kapufát és nyolcvanegy gólt fog rúgni összesen, mikor egy szép napon feladja a focit, hogy helyette zenét tanuljon.

Palira szebb focista karrier vár. Őt le fogják szerződtetni tizenhat éves korában a megyei klubcsapathoz. Pali szépen halad majd a fociban előre, ha nem lenne az edzője Doki bácsi.

…De igenis Doki bácsi lesz Pali edzője. És ez rossz, mert az edző szereti az italt. Edzés után a kocsmába fogja hívni Palit azzal a szöveggel, hogy „olyan jól focizol, Palikám, hogy megérdemelsz egy-két kortyot a futás után!” Pali, aki edzés után szomjas is lesz, meg fáradt is lesz, mégis elmegy majd a kocsmába Doki bácsival fröccsözni.

És ez ismétlődni fog mindaddig, amíg Pali rászokik az italra. Doki bácsi akkor már nem lesz edző, csak egy kupa-társ a kocsmában. Doki elég hamar elpatkol májbetegségben.

Pali nem is sejti, hogy a kocsma lesz hátralévő életének színtere. Egész nap a kocsmában ül majd és fűtől-fától kéreget, hogy teljék az italra. A kocsmáros egy idő után már nem fog hitelt adni neki.

Ekkor jut majd Pali anyja arra az elhatározásra, látva fia reménytelenségét, hogy vasárnap reggelenként felutazzon Szegedre a piacra. Összeszedi, ami itt Jugóban olcsó és buknak rá a magyarok. Fog vinni Cézár konyakot, Vegetát, Jugoton hanglemezeket, harisnyanadrágot és rágógumit a szegedi piacra. Miután eladja mind, a kapott pénzen vesz majd cigit, parfümárut meg kávét, így jön majd vissza.

Pali egész nap a kocsmában fog ülni. Ő adja el a cigit és a pacsulit, amit az anyja hoz Szegedről. Pali nagy díler lesz egy idő után. Adósságait visszafizeti, kövér aranygyűrűket visel majd a bal kezén és kisvártatva rendelésre is dolgozik, mit hozzanak Szegedről. Két év elteltével már autóval fog a kocsmába járni. Jó sora lesz Palinak, na. Ez az igazság.

Egy este nyílik majd a kocsmaajtó és egy ismeretlen lép be rajta. Onnan lehet megismerni, hogy a nadrágja szára rövid lesz és ott kilátszik a lába szőre. Pontosabban az a lószőr-szerű bozont, ami a lábát fogja övezni. Az idegennek bántóan szúrós lesz a pillantása, a szeme nem sok jót fog elárulni. Pali fölnéz majd a poharából, amit ekkor fog inni. Mindig fröccsöt iszik egyébként, de éppen akkor, akkor este kivételesen vodkát iszik pezsgővel. Nem lesz senki a kocsmában, mert a kocsmáros éppen hátra megy a ludakat bezárni. Ez is ritkán fordul majd elő, de aznap este így lesz. Az idegen belép majd és Palira ránéz. Mindössze ketten lesznek a kocsmában.

„-Hát te mit akarsz?” – akarná Pali kérdezni az idegent. Az nem fog szólni semmit sem. Se azt, hogy „selyemharisnyát”, se azt, hogy „ballonkabátot”, se azt, hogy „kölnivizet”, nem fog szólni semmit sem. Csak sújt egyet a szemével és Pali szótlanul visszahullik az örök nyelvtani múlt időkbe.

Záráskor Palit a kocsmaasztalra bukva találja a visszajövő kocsmáros.

„-Hát emez még mindig nem ment haza?” – fogja szörnyülködve kérdezni a senkitől.

*

(Öt perccel múlt fél négy.) Egy pasasnak éppen ma van a születésnapja. Ez alkalomból édesanyjára gondol, aki kereken negyvenhat évvel ezelőtt megszülte őt. Részletesen elképzeli azt a régi világot, mikor megszületett. Milyen volt aznap az égbolt? Milyenek voltak a sapkák? Mit mondott anyjának az orvos?

A pasas azt is tudja, hogy aznap délután fél négy múlt öt perccel, mikor anyja a világra szülte őt. A pasas most tehát áll egy távoli szobában, mely szoba jelenleg messze van anyjától. Keze kinyújtva az asztalon lévő telefonkagylón pihen. Csuklóján óra. A számlapon jól látszik, hogy ma éppen aznap van, éppen fél négy. Még öt perc tehát, míg kezét a telefonkagylón pihenteti, miközben az anyjára gondol. Hord-e most sapkát? Milyen fölötte az égbolt? Mond-e valami jót állapotáról az orvos? Öt perc múlva fél négy. Még öt percnek kell leperegni, míg a telefonkagylót fölemeli, hogy anyjával beszélgessen.

Éppen ekkor kigyullad a ház. Hirtelen felcsapó, forró, nagy lángokkal ég. Öt perc sok idő, de a tűzoltók már egészen közel járnak ehhez a távoli házhoz. A pasas gondolatai a sziréna hallatán elkalandoznak. A tűzoltókra gondol, holott anyjára szeretne; arra gondol, vajon a tűzoltók milyen sapkát viselnek… Milyen most az égbolt?

A ház lángol. Egészen forró van ebben a távoli szobában. A pasas keze a telefonkagylón. Csuklóján az óra mutatja, hogy két perce már a fél négy múlott. Ha a fél négy elmúlik öt perccel, pontosan ekkor szeretne tárcsázni, hogy anyjával beszéljen arról a régi világról, amelyben megszülte őt.

A tűzoltók rohannak fölfelé a lépcsőn. Csizmáik dobognak. Vezetik a főcsövet. Csákánnyal szaggatják az ajtót. Fekete füstgomoly csap ki az ajtó hasadékán.

Bent a szobában áthatolhatatlan a füst. Lángolnak a bútorok. Ég a tapéta. A papírdarabok elszenesedett cafatokban szakadoznak le a falról. A csillárba tekert égők egyenként szétrobbannak.

A pasas áll a lángtenger közepén. Késő már, nincs merre menekülni. Egy perc múlva fél négy múlik öt perccel. Kezét a telefonkagylón pihenteti, csuklóján óra. Számlapja szétizzott, ő mégis látja, hogy egyetlen perc még és felhívja anyját, hogy születésnapja alkalmából köszöntse őt.

*

(Bika a szupermarketben.) Amikor a bika berontott a szupermarketbe, én éppen a sajtpult előtt álltam, Tudják, imádom a sajtokat, de olyan drágák, hogy főként csak nézegetem. Ritkán fordul elő, hogy sajtevésre adom a fejemet. Különösen a camembert-et szeretem és a kecskesajtot, de lehet roquefort bleu is. A lényeg, hogy francia legyen, mert a franciák legyőzhetetlenül jól készítik a sajtokat. Egyenként kézbe veszem a sajtos dobozokat és alaposan átböngészem az oldalukra írt vásárlói tájékoztatót. Mert nem tudok franciául olvasni, erősen hezitálok a sajtos dobozok között. …Melyiket vegyem? Ha már veszünk, sajtot nem úgy veszünk, hogy ripsz-ropsz, amit meglátunk, bedobjuk a kosárba, ami elsőként a kezünkbe kerül. Ááá, nem úgy vesszük! Hanem gondosan mérlegelve válogatunk, előre is a sajtok ízeit fontolgatván, esetleg illatra, de mindenképpen jól megnyomogatva a dobozokat, vajon friss, puha-e? Sajtot így veszünk.

Amikor a sajtpultnál álltam, váratlanul hatalmas ribillió támadt. Üvegcsörömpölés, sikítozás… Bikapaták csattogása. Polcok dőlnek, reklámtáblák szakadnak. Az emberek egymást taposva menekülnek. Eldobják kosaraikat, valakinek a szatyrából a citromok szerteszét gurulnak. Egy rogyásig rakott bevásárlókocsi önálló útra tér: lassan gurulni kezd és egyenesen belehajt a borospalackok közé. Káosz és jajveszékelés..! A hentesek, akik pedig kést fognak kezükben, most fenn állnak a pult tetején… A biztonsági embereknek se híre, se hamva… A pénztárak üresek… Akárha kisétálhatnék innen kezemben a sajtokkal… De nem, mégsem, mégsem! Arra a néhány lépésre most nem jut idő… Egyetlen széles, hatalmas mozdulattal végigsöpröm a sajtpult tetejét. Repülnek a gorgonzolák, chestersajtok, friss sajtok, emmenthalerek és a kemény goudák… Felugrom a polcon támadt szabad helyre… Éppen jókor, mert a bika, mint fekete, hatalmas, fújtató gőzmozdony, már el is vágtat alattam… A hűtőpult tetején hideg van, didergek. Mégis megnyugszom. Biztonságban vagyok. Innen jó a kilátás, szemmel követem a bika útját.

A bika a gondolák között fel-alá futkároz. A kávék, teák, édességek nem érdeklik. A sörök nem érdeklik. A borok nem érdeklik. Az üdítőkre haragszik, mert beléjük fut és feldönti az egész sort. Dőlnek a szörpök, gurulnak a kólák. Egy darabig áll leszegett fejjel, gyönyörködik, mit tett velük. Hirtelen megfordul, ugrik egyet és hátsó patájával bezúzza a hentespult oldalát. Azon éppen nem áll senki, de a másik pult tetejéről a három henteslegény, késsel kezében rémülten leugrik. Eltűnnek a pult túloldalán.

A bika győzött. Fújtat, áll, szemét forgatja körbe-körbe. Úgy tűnik, tetszik neki ez a pusztítás. Innen a sajtpult felső polcáról, menedékhelyemről jól látom, hogy lassú léptekkel, mintha tudná helyüket, a konzervek felé veszi az irányt.

A borsókonzervek nem érdeklik. A babkonzervek nem érdeklik. A zöldséges garnírungok sem érdeklik. A sólet- és virslikonzervek viszont igen.

A bika megáll a sóletkonzervek előtt. Készítve marhahússal. Kinyújtja fekete pofájából a rózsaszínű nyelvét. Mert nem tud olvasni, erősen hezitál a konzervek között.

A sajtpult teteje, ahol én lapulok, ugyan messze van a konzervektől, mégis hallom a bika szívverését. Úgy hallom, a bika sír. És most már a hangját is hallom: „-Melyikben van az én kisfiam? Melyik dobozban van az én kisfiam? Válaszolj! Melyik, melyik, vajon melyik dobozban vagy?”

A bika szörnyű, fekete pofájából hosszan kiereszti rózsaszínű nyelvét. Nyaldossa a dobozokat. Hátha így megismeri… Hátha így rájön, hiszen olvasni nem tud a bika, de érdes nyelvével megérezni igen, vajon melyik konzervdobozban lehet az ő édes, egyetlen, feldolgozott fia.

*

(Amikor halottak leszünk.) A tanító néni dolgozatot írat a gyerekekkel az iskolában. A dolgozat címe: „Amikor halottak leszünk”. A következő válaszok születtek.



„Amikor halottak leszünk, nem eszünk több tortát. Csak fekszünk az ágyban és nem kell már felkelnünk, hogy reggel iskolába menjünk. Egész nap pizsamában fekszünk az ágyban és nem kell fogat mosnunk sem, mert azt én úgy nem szeretem.”



„Amikor halottak leszünk, a világ megszűnik. Csönd lesz és sötét lesz és hideg lesz. De csak nekem, mert egyedül én halok meg. A többiek zajban, fényben és melegben élnek tovább.”



„Amikor halottak leszünk, az anyukánk sírni fog. Vagy lehet, hogy nem is fog sírni, mert addigra ő is meghal. Vagy az is lehet, hogy akkor már mi leszünk a saját anyukánk és a gyerekünk fog őhelyette sírni.”



„Amikor halottak leszünk, nem írunk több dolgozatot az iskolában. És ez jó.”



„Amikor halottak leszünk, megbékélünk az addigi életünkkel. A többieknek úgy tűnik, hogy valaminek vége, de mi csak akkor kezdünk bele egy másfajta létezésbe. A lelkünk felröppen a levegőbe, amit most mi innen a földről ’mennyországnak’ nevezünk, mert láthatatlan, egészen légnemű. A láthatatlan dolgok is léteznek, nem igaz? És akkor ott fenn a levegőben, találkozom a többi lélekkel, akik szintén elhagyták a testüket. Találkozom a nagyapámmal is. Végre ismét beszélgethetünk! Megmondom neki, hogy nem volt szép dolog tőle olyan hirtelen meghalnia, mialatt én nyaraltam a táborban.”



„Amikor halottak leszünk, nem megyünk többé sétálni a rétre. Nem döngicsélnek a bogarak, nem csicseregnek a madarak. A virágok illatát sem érezzük. Távoli templomtoronyból ebédre harangozás nem szűrődik fülünkbe. De minek is? Akkor már nem leszünk éhesek, mert helyette halottak leszünk.”



„Amikor halottak leszünk, már nem kérdezik meg az utcán szembejövő emberek tőlünk: hogy vagy? Egy halott nem tud mit válaszolni erre. És különben is: hogyan válaszoljunk erre a kicsi és semmitmondó kérdésre, amikor a koporsóban fekszünk és rózsaszirmokat szórtak ajkunkra? Ha kinyitnánk a szájunkat, hogy feleljünk a kérdésre, a rózsaszirmok lehullanának.”



„Amikor halottak leszünk? Olyan nem lesz soha. Én nem halok meg. Lassan vezetem a motorkerékpáromat, nem előzök a kanyarban.”



„Amikor halottak leszünk, akkor dolgozatot írunk. Toll nélkül. Ebben a dolgozatban megválaszoljuk egész életünket. Toll nélkül. Abban a dolgozatban majd arra a kérdésre is választ adunk, hogy milyen az, amikor halottak leszünk. De már nem kell toll hozzá. Ennek örülök, mert mindig elvesztem a tollam.”



…Ezek a válaszok születtek. Ötös, négyes, hármas, kettes. Egyes nem volt, és ez nagyszerű, gyerekek!